Szent Pio atya
„Korunk legnagyobb karizmatikus személyisége” (J. Siri bíboros) 1887. május 25-én született a Benevento melletti Pietrelcinában (Olaszország), 1968. szeptember 23-án halt meg San Giovanni Rotondóban (Olaszország). 1999. május 2-án II. János Pál pápa boldoggá, majd ugyanő 2002. június 16-án szentté avatta. Ereklyéi San Giovanni Rotondoban a Santa Maria delle Grazie-templomban találhatók.
Szülei Grazio Forgione és Maria Giuseppe voltak, a keresztségben a Ferenc nevet kapta. Gyermekkorától kezdve komoly gondjai voltak az egészségével. Néhány alkalommal még az is megesett, hogy halottnak hitték. Tizenhat éves korában kezdte meg a noviciátust a kapucinusoknál Morconéban, ahol a rendi neve Pio lett. Egy évvel később letette szerzetesi fogadalmát és elkezdte tanulmányait. 1910-ben pappá szentelték. Egészségi állapotának javítása érdekében egy időre hazaküldték a szülői házba. 1916-ban San Giovanni Rotondóba küldték. Itt maradt haláláig.
Pio atya mindenek előtt az ima embere volt. Napjának, de gyakran éjszakájának legnagyobb részét is az imádságnak szánta. „A könyvekben keressük Istent, de az imában találjuk meg” – mondogatta gyakran. Ő maga is meglepő körülmények között tanulta meg az imában való kitartást. „Amikor gyerek voltam, elmentem apámmal egy templomba – emlékszik vissza. – Amíg ott ültünk, váratlanul belépett egy szegény asszony, karján tartva béna gyermekét. Előrement a templom oltárképéhez és teljes hangerővel ordítani kezdett: »És most? Jó ez így? Özvegy vagyok, nincs mit ennem, ráadásul itt van ez a beteg gyerek is. Te jól érzed magad – szitkozódott –, gondtalanul ülsz odafent az égben, míg én idelent elveszek. Elegem van belőle! Vagy meggyógyítod ezt a gyereket, vagy vedd magadhoz!« Az emberek elhűltek ijedtükben, sokan a fejüket csóválták felháborodásukban. »Megőrült« – suttogták maguk között. Ekkor a béna gyermek, akit az anyja az oltárra helyezett, elkezdett mozgolódni. Ott tanultam meg imádkozni.”
Pio atya az imából merítette az erőt, hogy másokat szeressen. Ötven éven keresztül fogadta az emberek sokaságát, akik tanácsáért és vigasztalásáért siettek hozzá, de mindenekelőtt azért, hogy a bűnbocsánat szentségében részesüljenek. Hosszú órákon keresztül gyóntatta őket, ami a gyóntatószék igazi „mártírjává” tette őt.
Olyan sok természetfeletti adománnyal volt megajándékozva, hogy Józef Siri bíboros nem habozott őt „korunk legnagyobb karizmatikus személyiségének” nevezni. Megadatott neki az az adomány, hogy test-lelki betegeket gyógyítson, hogy előre megmondja a jövő eseményeit, hogy egy időben több helyen is tartózkodjon (bilokáció), valamint a csodás módon terjedő illat adománya.
A történelem háromszázhúsz stigmatizáltja közül egyedül neki adatott meg papként, hogy Jézus szenvedésének jeleit testén viselje. 1918. szeptember 20-án, a keresztre feszített Krisztus képe előtt végzett imája alatt tenyerein, lábain és oldalán megjelentek a sebek, amelyek fél évszázadon keresztül véreztek, majd halála pillanatában teljesen eltűntek.
Amikor egyre jobban kezdett terjedni stigmatizáltságának és „jelenségének” híre a világban, ő maga igyekezett minden áron elkerülni annak terjedését: „Ó, bárcsak az Úr maga akarná nekem adni a legnagyobb fájdalmat és szenvedést, de nem fedné fel ennek külső jeleit”.
* * *
Milyen szerepet játszanak hitünkben a jelek és a csodák? Mit szolgálnak? A választ megtaláljuk az Újszövetségben, ahol a csodák Jézus Krisztus egyedüli Megváltóként való elismeréséhez vezetnek, és soha nem öncélúak. Más vallásokban is előfordulnak gyógyulások és hasonló történések, amelyek emberileg megmagyarázhatatlanok, de Jézus Krisztus több mint gyógyító, ő a Megváltónk. Különbséget kell tennünk a „megmagyarázhatatlan történések” és a „csodák” között. Előbbiek az orvostudomány területén lépnek fel, utóbbiak viszont válaszok az emberi hitre és Istenhez intézett imákra. Keresztény szempontból a jelnél fontosabb az, hogy mi történik az emberben azután. Lezárul-e minden a csodálkozássál, vagy eljut-e az alázat teljes felismeréséig: „Én Uram, én Istenem”. Minden istenfélő embernek, akiknek segítségével az Úr jeleket vitt végbe, éppen erre a szempontra fordult elsődlegesen a figyelmük: „Nagyobb csoda megtéríteni egyetlen bűnöst, mint feltámasztani egy halottat” – mondta Szent Benedek.
* * *
Pio atyához tömegek érkeztek. Egyesek vigasztalást kerestek nála, mások emberi kíváncsiságukat akarták kielégíteni, megint mások az új katolikus babonát akarták leleplezni. Italia Betti harcos kommunista volt Emilia Romagnából, Olaszország egyik „legvörösebb” tartományából. Szülei tudatosan arab nevet adtak gyermekeiknek, nehogy véletlenül egy is valamelyik szent nevét kapja. Őt is meglehetősen furcsa névre keresztelték: Italia. Jóllehet matematikát tanult, a legfőbb „hivatásának” mégis azt tartotta, hogy kis motorjával sorra felkereste a településeket és terjesztette a marxizmust. Egy napon eljutott San Giovanni Rotondóba. Pio atya felfedte előtte életének titkait, amelyekről csak Italia tudhatott. A találkozás után Italia a közeli Garganóba költözött. Halála előtt a következő sorokat írta: „Azt akarom, hogy itt temessenek el, amellett, aki megmentett engem”.
* * *
Boldog Alfred Schuster, Milánó érseke gyakran mondta, hogy egyetlen dologtól fél a sátán: a szentségtől! Pontosan ezért támadta ennyit a sátán Pio atyát is életében és ezért nem „hagy neki békét” halálában sem. Mi mással magyarázhatnánk az időnként felbukkanó próbálkozásokat, amelyekkel Pio atya hírnevét akarják bemocskolni? „Meghamisította a stigmáit” – közölte több újság is, figyelmen kívül hagyva, hogy a legtekintélyesebb orvos szakértők nyilatkoztak az ügyben megerősítve többek között, hogy „Pio atya sebeit nem lehet besorolni egyetlen jelenleg ismert sebészeti sérülés fajtájába sem, mivel ezek eredete számunkra ismeretlen”.
Holnap a sátán biztosan kigondol valami mást, ebben biztosak lehetünk: fél a szentségtől, mivel „a szenteket mindig újabb szentek követik” (II. János Pál).
* * *
Mindenható, örök Isten, te Szent Pio áldozópapnak megadtad azt a kegyelmet, hogy különleges módon részesedjék Fiad szenvedésében, és papi szolgálata által megújuljanak közöttünk irgalmasságod csodái. Közbenjárásara add, hogy mi is részt vállaljunk Krisztus szenvedésében, és így feltámadásának dicsőségében is részesüljünk. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön-örökké. Ámen.
Lengyelből fordította Szemere János atya
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
