Boldogok a békességben élők
Talán nincs elhasználtabb szavunk, mint a béke. Amikor meginterjúvolják őket, még a szépségkirálynők is a világbékéért való harcot tartják életük céljának. A diktátorok a béke megőrzésének vágyával igazolják elnyomó intézkedéseiket és a háborúra készülő nemzetek is ezzel indokolják fegyverkezésüket (emlékszünk még a „békeharc” kifejezésre?!).
Az is egy perc alatt felfogható, hogy míg a béke áldása alatt felvirágzik a kultúra, tudomány, gyarapszik a gazdaság, addig a háborúk csak pusztulással és nyomorral járnak. Ennek ellenére a történelemben még alig volt olyan nemzedék, amelyiknek ne kellett volna szenvednie a háborúságok borzalmaitól. (Jugoszlávia népeit a közös múlt, a közös szenvedések és a külső béke évtizedei látszólag összekovácsolták – de amint a nagypolitika erői megszűntek összetartani őket, rögtön egymásnak estek.) Azt is tapasztaljuk, hogy még ha országunk nincs is háborúban más nemzettel, társadalmunkat átszövik a háborúságok, viszályok, veszekedések, amelyek megkeserítik életünket.
A külső eszközökkel fenntartott béke tehát se nem tartós, se nem elégséges.
Isten békességben él önmagával (a teremtés kezdete előtti béke), a világmindenséget örömben és békében alkotta (jónak alkotta, az emberre pedig azt mondta, hogy, „nagyon jó”). Ezért mondja Jézus Krisztus: „Boldogok a békességben élők (békeszerzők), mert Isten fiainak hívják majd őket.” (Mt 5,9)
A teremtett világ békéje és harmóniája megszűnt, amikor a Bukás (az angyalok és az első emberpár bukása) behozta a bűnt, a megosztottságot, a háborút és a halált. Az Istent kereső és Őt követni akaró emberek azonban mindig sejtették, értették, hogy az Urat nem a háborús győzelmekben, birodalmi indulatokban kell keresni, hanem a szívből fakadó belső békében: „Hagyd el a rosszat és válaszd a jót, keresd a békét és járj a nyomában!” (Zsolt 34, 15) Ez a jó és rossz közötti belső megkülönböztetés egyik szabálya is – ami belül nyugtalanságot, haragot, viszályt kelt, az általában nem Istentől jön…
Amikor Isten angyala hírül adja a Megváltó születését, a mennyei seregek így zengték az Úr örök kívánságát: „Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakarat embereinek!” (Lk 2, 14 – furcsa fordítás, de pontos: Isten jóakaratú, emberei a jóakarat emberei.)
Amikor Jézus tanítványokat missziós útra indítja, legelsőnek ugyane béke áldását adja nekik: „Amikor házába léptek, köszöntsétek! Ha méltó rá az a ház, rászáll békétek, ha nem, békétek visszaszáll rátok.” (Mt 10, 12) Mert Isten igéjét békességben vetik a szívbe, békében növekszik és békében hoz termést. Isten békéje szívtől szívig hatol és csak így tud terjedni a világban. E nélkül a belső béke nélkül nincs semmi tartósság a földön és nincs növekedés Isten országában.
Jézus Krisztus első áldása a béke áldása: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn 14, 27) Feltámadása után „átmegy” a falakon és a félelem miatt kívül-belül bezárkózott tanítványoknak legelőször a békesség áldását adja. „Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” (Jn 20, 19)
Isten a Szentlélek által a saját békéjét adja nekünk. Ez a békesség egyszerre ajándék és a krisztusi élet gyümölcse is. (Pál apostol a Szentlélek gyümölcseinek felsorolásakor a szeretet és az öröm után rögtön harmadiknak a békességet említi, lásd: Gal 5, 22-23.) Isten békéje hatalmasabb evilág minden háborúságánál, legyőz minden kísértést, a szenvedélyek minden háborgását, a félelem és gyűlölet minden hatalmát. Ez a kisbabák és vértanúk békéje. „Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4, 7)
A mennyek országában, Isten királyságában béke van. Amíg a szívünkben békétlenség, kiengeszteletlenség, megszólás, vádolás van, nem mehetünk be oda. Az mégsem történhet meg, hogy amikor Isten elé kerülünk és az Atya kitárt karral vár, hogy örömmel behívjon minket királyságába, ott meglátjuk előttünk eltávozott haragosunkat és máris megkérdezzük: „Hát ez meg hogy került ide?”
Amíg szívből ki nem engesztelődünk egymással, nincs maradásunk Isten országában. Bizony, imádkozni kell a béke kötelékéért, a béke áldásáért, de „békességszerzőként” tenni is kell érte, a szeretet és békesség, a kiengesztelődés és jóakarat cselekedeteit, hogy „Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben.” (Kol 3, 15)
Istenünk a békesség Istene, gyermekei a Békesség gyermekei. „Boldogok a békességben élők (békességszerzők), mert Isten fiainak hívják majd őket.” (Mt 5,9)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
