Boldogok a szelídek
A köznapi tapasztalat szerint az erőseké és hatalmasoké a föld, akik akkor tudják azt utódaiknak is tovább adni, átörökíteni, ha élnek hatalmukkal, erejükkel, befolyásukkal. Az utódoknak pedig ugyanezt az utat kell járniuk. Jézus Krisztus szavai azonban radikálisan felülírják ezt a valóságot: „Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.(mert ők öröklik a földet)”. (Mt 5, 5) Hogyan lehetséges ez?
A Biblia hite szerint az Isten által teremtett, általa fenntartott Föld (és Világegyetem) mindenestül az övé, és annak adja, akinek akarja. Isten pedig a maga természete szerint adja, és azoknak adja, akik méltóvá és részeseivé lesznek az Ő természetének (az örök életnek az örök életben).
Milyen tehát az Úr természete?
Izrael népe ezt imádkozta, énekelte: „Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban.” (Zsolt 103,8)
Amikor Jézus Krisztus arra hívta követőit, hogy részesedjenek az Ő isteni életében, ezt mondta nekik: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát.” (Mt 11, 29)
Pál apostol azt tanította, hogy amikor a Szentlélek kiárad ránk, hogy Isten életében részesítsen minket, akkor ez a részesedés az isteni élet (természet) gyümölcseit termi meg bennünk: „A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény.” (Gal 5, 22-23)
Láthatjuk, hogy Isten természete a szelídség (ez szerepel minden felsorolásban) és ebben a szelíd természetben részesíti követőit is. Ennek legjobb példája Mózes. Ő hirtelen haragú, erős természetű ember volt, aki gyilkossággal kezdte „karrierjét”, ami után menekülnie kellett. Isten azonban kiválasztotta, megszólította, vele járt – és később már azt olvashatjuk, hogy „Mózes ugyanis szelídebb volt minden embernél, aki a Földön lakott” (Szám 12, 3). Sirák fiának bölcsességkönyve hasonló módon emlékezik meg róla: „Egy derék férfit támasztott belőle, aki minden kortársának megnyerte tetszését. Mózest, az Isten s az emberek kedveltjét, akinek emlékét egyre magasztalják. Dicsfénnyel övezte, akár a szenteket, és naggyá tette ellenségei rémületére. Szavára véget vetett a csodajeleknek, és megdicsőítette a királyok előtt. Megbízásaival elküldte a néphez, s megmutatta neki dicsősége fényét. Megszentelte, mivel hűséges volt és szelíd, és kiválasztotta minden ember közül. Megadta neki, hogy hallhatta a szavát, és bevezette a felhő sötétjébe. Szemtől szembe adta neki parancsait, az élet törvényét és a bölcsességét, hogy tanítsa meg rá Jákobnak fiait, Izraelt arra, hogy mik a parancsai.” (Sir 45, 1-5)
Sirák fia jellemzéséből megérthetjük azt is, hogy Mózes szelídsége nem jelentett tutyimutyiságot, határozatlanságot vagy bátortalanságot (amivel olykor összekeverik). Ez utóbbiak inkább személyiségünk, belső életünk valamely problémájára utalnak, míg a szelídség az a lelki beállítódás amellyel cselekszünk, ahogyan életünket éljük.
Azt is fontos megértenünk, hogy a szelídség nem azt jelenti, hogy csak simogató szavakat szólhatunk. Isten sem maszatol, nevén nevezi a rosszat és jót egyaránt. Természete szerint azonban szavai és tettei, akarata mindig a jóra irányul és mindig a legkedvezőbb (legszelídebb) megoldást választja! Isten Szentlelke által ilyenek a követői is: „Ha megüt is az igaz, csak jóságból dorgál. De az istentelen olaja soha ne díszítse fejem. Gonoszságuknak imámat szegezem szembe. Ha majd bíráik a szikla kezébe esnek, meglátják majd, mily szelídek voltak szavaim: „Ahogy a malomkő széttörve fekszik a földön, úgy szórták csontjukat az alvilág torkába.” (Zsolt 141, 5 -7)
Az első apostolok, presbiterek, közösség- és gyülekezet-vezetők hasonló értelemben jártak el. Pál apostol tanácsa: „Testvérek, ha valakit botláson értek, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél!” (Gal 6, 1) (Bárcsak mi így tudnánk nevelni gyermekeinket a határozottság és szelídség szellemében, bárcsak közösségeink így törekednének a jóra! Bárcsak mernénk fegyelmezni és egyben nagylelkűnek lenni! Egy nemzedéken belül megváltozna egész hazánk!)
Tudjuk azonban azt is, hogy Isten jelenléte, Isten természetének megmutatkozása a követőin mindig ellenállást vált ki evilág fiaiból, akik „nem a béke hangján szólnak - akik szelídek a földön, azok ellen álnokságot koholnak.” (Zsolt 35, 20) Az igaz és a hamis, a szelíd és az erőszakos, a jó és a rossz soha sem tud „egy gyékényen árulni”, a küzdelem szükségszerű közöttük. Semmilyen hamis béke, semmilyen hatalom, semmilyen vélt kompromisszum nem tudja összekényszeríteni Isten a sátánnal. A gyűlölet sohasem fog megbékélni a szeretettel, hanem minden erejét beveti ellene.
Jeremiás önmagáról, de prófétai módon az eljövendő Messiásról (Jézus Krisztusról) is mondja: „Én meg olyan voltam, mint a szelíd bárány, amelyet vágóhídra hurcolnak; nem tudtam, hogy terveket koholnak ellenem, mondván: Pusztítsuk el a fát, ereje teljében vágjuk ki az élők földjéről, úgyhogy még a nevét se emlegessék többé.” (Jer 11, 19)
Jézus Krisztus azonban kezdettől tudta, hogy küldetésének része ez a küzdelem és ebben győzni csak a szelídség erejével lehet. Elvállalta a kereszthalált, egészen feláldozta önmagát értünk - mert nekünk önmagunkban soha nem lenne elég erőnk, szeretetünk -, hogy Őbenne győztesek, Lelke által szelídek – azaz örökösök lehessünk!
„Egy kis idő még, s a gonosz nincs többé, keresed helyét, és sehol sem találod.
A szelídek ellenben uralják a földet, és élvezik a béke teljességét.” (Zsolt 37, 10-11)
Már a zsoltáros meghirdeti a szelídség erejének győzelmét, ezt jövendöli meg Izajás próféta is: „Azon a napon a süketek meghallják a könyv szózatát, és a homály és sötétség elmúltával látni fog a vakok szeme. A szelídek újra örülnek az Úrban, és a szegények ujjonganak Izrael Szentjében. Mert a zsarnok nem lesz többé, a gúnyolódó kipusztul, és mind kiirtják, akik gonoszat forralnak.” (Iz 29, 18-20)
Izajás azt mondja, „azon a napon a süketek meghallják a könyv szózatát” és „látni fog a vakok szeme”. A hegyi beszéd volt „az a nap”, az a pillanat, amikor ez a prófécia beteljesedésbe ment.
A názáreti Jézus Krisztus, Isten Fia, az Atya kimondott Igéje az ószövetségi könyvekben már ott rejtőző igazságot újra és hangos szóval, az egész világnak kimondta: Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet! Ez, és csak ez az igazság!
Akik akkor hallották és befogadták, azok boldogok – most már egyházi értelemben is, mivel fent vannak a mennyek országában, Isten boldogító színelátásában. Mi pedig azok a vakok vagyunk, akik Isten kegyelme által most látóvá és hallóvá válhatunk, ha befogadjuk Isten szavát, ígéretét, Szentlelkét, valóságát és örökségét: boldogok a szelídek… Mert Őáltala, Ővele és Őbenne természetünk megtisztul és megszelídül mint Mózesé, egyértelművé és krisztusivá válik és megtermi a Szentlélek gyümölcseit. Így leszünk örököstársává annak, aki minket erre eleve megalkotott, meghívott, bátorított és elviselt.
„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” (Róm 8, 14-17)
Sípos (S) Gyula, www.szeretetfoldje.hu
