A magyar emberkereskedelemmel foglalkozó bűnbandák szinte teljes csendben, a közélettől és –érdektől távol eső zugokban, szépen lassan behálózzák Európát. A néha felbukkanó, sokkoló egyéni esetek ellenére az prostitúció és az emberkereskedelem ügyét azonban sem kormányzati szerepvállalás, sem közfelháborodás nem kíséri. Az évtizedek óta fennálló általános hallgatás egyik oka lehet az, hogy a prostitúció és emberkereskedelem áldozatainak döntő, csendben eltűnő többsége a magyar népesség legkiszolgáltatottabb, gyakorlatilag láthatatlan rétegébe, az államhatalomtól és helyi uzsorásoktól függő szegénynegyedek valamelyikébe születik.
„Itt olyan hírek keringenek, hogy savat öntenek rájuk vagy megcsonkítják őket, ha beszélni mernek. Középkori kínzási módszereket alkalmaznak. Ami itt folyik, kicsit hasonlít a középkori boszorkányüldözésre” – mondja egy kelet-magyarországi szegénytelepen dolgozó szociális munkás.
A megfélemlítés és az ehhez hasonló személyes tényezők – például az érzelmi és anyagi függőség vagy a szégyenérzet – miatt számos érintett, egykori vagy jelenlegi prostituált nem vállalta a beszélgetést. Többszöri, kitartó próbálkozás után azonban sikerült elérni egy, jelenleg Amszterdamban prostituáltként dolgozó fiatal anyukát, aki álnéven vállalta, hogy megosztja tapasztalatait.
Rékát egykori futtatója erőszakkal vitte ki Amszterdamba. A lány hatéves kisfiát ekkor nővére vette gyámság alá. Amikor a lány szökni próbált, a férfi a családját több ízben megfenyegette, Réka édesapját és sógorát bántalmazta, ezért a helyi bíróságon két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték, ami már régen lejárt, a férfi azóta szabadlábon űzheti tovább az ipart. Réka most kvázi önkéntes prostituáltként jár ki Amszterdamba – házra gyűjt, hogy a kisfiával külön költözhessenek, mivel arra, hogy elhagyják a telepet és a városban vehessenek lakást, a számára hozzáférhető munkalehetőségeket számba véve, gyakorlatilag semmi esélye nincs.
„Elkérik a lakcímedet, látják, hogy milyen utcában laksz, már azért nem kellesz sehova, mert azt gondolják: na, ez onnan jött. És akkor már tudják azt is, hogy milyen vagy” – mondja Réka nővére. Később ugyanez hangzik el egy régebben a telepen élő nem roma nő szájából is, akinek anno fantasztikus külföldi táncos karriert ígértek. Elmondása szerint, mikor elhúzták a függönyt a kirakat előtt, és meglátta a széket, akkor döbbent rá, hogy miről van szó. Neki szerencséje volt, néhány nap után meg tudott szökni.
Rékától előzőleg stricije minden pénzét elvette, ezért is különlegesen fontos számára, hogy – mint mondja – így legalább a maga ura, biztonságban van és hazaküldheti a pénzt. Jelenlegi szálláshelyén megfelelő biztonsági szolgálat van és orvosi ellátást is kap. Réka keresete nagyban függ az évszakoktól, mivel nyáron több a turista és több a pénz is. Mint mondja, olyankor valamivel többet lehet spórolni, mivel nem kell fűtésre hazaküldeni. . Szállása jelenleg 145 Euróba, a kirakat 100 Euróba kerül naponta. „A többi pedig arra kell, hogy a nővéremék és a fiam megéljenek valamiből. Nem nagyon van mit félretenni.” Elmondása szerint sok magyar celeb is megfordult volna nála, de őket nem vállalta. „Én ezt a munkát nem szívesen csinálom. Nem akarom, hogy felismerjenek, ha hazaköltözöm, miután összeszedtem a pénzt.” Réka szerint több is összejönne, hogyha kedvtelensége nem látszana rajta. „Sokan kérdezik, hogy minek vagyok itt, ha nem élvezem. Olyankor felidegesednek, és elmennek. De nem bántanak, ezek a nyugatiak rendesek. Magyarokkal nem kezdenék.” Réka úgy látja, hogy az emberkereskedelem és a prostitúció tekintetében „a telepen élő lányok 90 százaléka érintett, és egyre fiatalabbak”.
A telepen dolgozó szociális munkás szerint az idehaza dolgozó lányokban is „rengeteg pénz van”. „Ha úgy számolod, hogy 5-6000 Forint egy menet, abból megvan neki 5-6 egy nap, akkor máris napi 30 000 Forintnál tartunk. Egy kisebb stílű strici is öt-hat lánnyal dolgozik, akkor az napi szinten keresett mondjuk 180 000 Forintot. Ebből aztán a lányok persze többnyire egy fillért sem látnak. És akkor még nem beszéltünk azokról, akiket kivisznek. Mire észbe kapunk, hogy nem jött haza a gyerek délután, már kinn vannak, és hiába ígértek nekik fűt fát, ott találják magukat a kirakatban. Beszélni nem mernek, mert a családjukkal fenyegetik őket.”
Ezen a telepen (az itt dolgozók sejtése szerint) jelenleg négy-öt szervezett maffia-csoport működik, amelyek elsősorban az uzsorából, illetve – a gyakran ehhez kapcsolódó – prostitúcióból és az emberkereskedelemből húznak hasznot, kihasználva a telepen élő lányok társadalmi, gazdasági, kulturális és etnikai hátteréből eredő kiszolgáltatottságát, amelyek gyakran személyes okokkal is kiegészülnek.
Hogyan kezdődik?
Bár Magyarországon erre nézve nincsenek pontos adatok, a nevelőintézetekben, illetve anyaotthonokban dolgozó szociális munkások beszámolóiból kiderül, hogy a konkrét futtatást és emberkereskedelmet megelőzi a hivatalos statisztikákban nem prostitúcióként szereplő, „természetbeni fizetés” kategóriája, amikor a „jótevő” rokon vagy családi barát anyagi segítségnyújtás fejében használja a kisegített család női, gyakran serdülő tagjait. A nemzetközi tanulmányok erre nézve pontosabb adatokkal szolgálnak, ezek szerint a prostituáltak jelentős része már gyermekkorától kezdve áldozatául esik szexuális visszaéléseknek. Egy San Fransiscóban élő prostituáltak körében végzett felmérésből például kiderül, hogy a szexiparban dolgozó, 130 megkérdezett 57 százalékát gyermekkorában szexuálisan kihasználtak, 49 százalékát pedig fizikailag bántalmazták. Külföldi kutatások azt is bizonyítják, hogy a prostitúció áldozatául esett 12 év alatti kisgyermeket mindig az egyik családtag adja el szexuális kihasználás céljából. Sok fiatallal, aki 18, de különösen 16 éves kora előtt került be a prostitúcióba, a családjában vagy a közösségen belül szexuális visszaélést követtek el.
A „prostituálttá válás” személyes hátterével kapcsolatosan nem elhanyagolható tényező az sem, amelyről egy szervezett bűnözés és prostitúció felderítésével foglalkozó rendőr számolt be, mégpedig, hogy a prostituált gyakran érzelmileg kötődik futtatójához, főként abban az esetben, hogyha a futtató nem erőszakkal, hanem más módszerekkel, önmagát a megmentő jótevő szerepében feltűntetve csábítja el és veszi rá a lányt testének áruba bocsátására.
Se pénzt, se életet
A mélyszegénységben élő nők többszörösen kiszolgáltatott helyzetének szélsőséges, ugyanakkor nem egyedülálló megjelenési formája az uzsorakölcsön törlesztése fejében elvárt, legtöbbször szervezett formában történő szexuális szolgáltatás is.
Az uzsora, tehát az anyagi szempontú függővé tétel és a tartozással való fenyegetőzés szintén az áldozat önrendelkezésének elvesztésére irányuló összehangolt technika, amelynek megjelenése a prostitúció viszonylatában azért kaphat kiemelt figyelmet, mert a futtató ezzel az eszközzel a kezében a halmozottan hátrányos helyzetű, szegény családok női tagjait még kiszolgáltatottabbá teheti. „Az egészet úgy adják el, hogy ha nem tudsz fizetni, dolgozd le másképp” – avat be a szociális munkás, akivel nemrég az is előfordult, hogy „ameddig a kölcsön fejében várta kinn a strici a gyereket, mi szöktettük ki a hátsó ajtón.” Majd hozzáteszi: „Jobb esetben ennyit tudunk tenni a megelőzés érdekében. Itt egyelőre így működik a prevenció.”
A telepen dolgozó, egykori vagy jelenlegi prostituáltakkal napi kapcsolatban álló szociális munkások arról is beszámolnak, hogy a már beszervezett lányokat gyakran drogokkal is függővé teszik. Mindemellett az érzelmi kötődés, a gyakori fizikai és verbális agresszió még inkább az emberkereskedő hatalmi pozícióban való megerősítését szolgálja. Bár a kelet-európai, benne a magyarországi maffia térnyerése és embertelen bánásmódja, egészen konkrétan pedig Szabó Betti (Amszterdamban dolgozó magyar prostituált) három évvel ezelőtti halálesete a holland hatóságokat és Amszterdam önkormányzatát is megijesztette és elkezdődtek bizonyos intézkedések a futtatók előállítására és a visszaélések megfékezésére, úgy tűnik, hogy ezek nem vetették vissza a bejáratott emberkereskedelmi útvonalak forgalmát.
Az emberkereskedelem felszámolására tett kísérletek tehát egyelőre nem vezettek eredményre: „Néha kampányszerűen bevarrják a futtatókat, a másik fele meg kinn marad, szóval nem történik lényeges változás” – állítja az egyik szociális munkás. A feltárást rendőrségi részről pedig az is nehezíti, hogy egyedül a lányok tehetnek beismerő vallomást, amit gyakran az érzelmi kötődés vagy a retorziótól való félelem miatt nem tesznek meg. A gettók női lakói tehát egyidejűleg válnak kiszolgáltatottá, két, mindennapjaikban egyformán ható, elnyomó hatalmi rendszernek: a külső, társadalmi és gazdasági elnyomásból fakadó kirekesztettségnek és a telepen élő férfiak fizikai erőfölényéből adódó alávetettségnek. A prostitúció innen nézve nem ősi mesterség, de még csak nem is a szabad kereskedelem egyik iparága, hanem a mélyszegénységben élő lányok gyakorlatilag egyetlen lehetősége: az emberi test szükség szülte áruba bocsátása.
(elmondo.blog, Laborczi Dóra)
