Szia, pápa, hogyan kell békét teremteni? – Gyerekek kérdezték Ferenc pápát
A Szentatya november 6-án délután több mint hétezer gyermekkel találkozott a vatikáni VI. Pál teremben. A gyermekek a világ nyolcvannégy országából érkeztek. A terembe érkezésekor öt – egy-egy szíriai, ukrán, benini, guatemalai és ausztráliai – gyermek köszöntötte énekével a pápát. Összesen tizennégyen tettek fel néhány kérdést a Szentatyának. Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük a beszélgetés fordítását.
Ferenc pápa: Kedves fiúk és lányok, szép napot kívánok! Isten hozott mindnyájatokat!
Köszönöm szépen, hogy eljöttetek, köszönetet mondok kísérőiteknek és a találkozó szervezőinek: José Tolentino bíborosnak, a Kultúráért és Nevelésért felelős Dikasztériumnak, Enzo Fortunato atyának – aki derék nápolyi ember –, családjaitoknak, valamint mindazoknak az embereknek és egyesületeknek, akik hozzájárultak ehhez a rendezvényhez. Aldónak, aki nagy szorgalommal dolgozott, és mindenkinek, aki itt van. Köszönöm mindnyájatoknak!
Találkozónk témája: „Tanuljunk a fiúktól és a lányoktól!” De mit is tanulhatunk tőletek? Tanulhatunk valamit? Mit gondoltok? Tanulhatunk vagy nem tanulhatunk tőletek? [Kiáltva válaszolnak: Igen!] Nem hallom… [Kiáltják: Igen!] Na, így már jó! Szükségünk van arra, hogy tanuljunk tőletek. Mindig örülök, amikor találkozom veletek, mert minden alkalommal valami újat tanítotok nekem. Például emlékeztettek arra, milyen szép az élet a maga egyszerűségében, és arra is megtanítotok, milyen jó együtt lenni! Ez két nagy ajándék Istentől: együtt lenni és egyszerűen élni.
És el akarjuk mondani a világnak, úgyhogy mondjuk együtt, most, mondjátok velem együtt: „Az élet ajándék!” Mindnyájan együtt! [Megismétlik.] Nem hallatszik… [Megismétlik hangosabban.] Így van: az élet ajándék, gyönyörű ajándék, és mi testvérek vagyunk, mindannyian. Ellenségek vagyunk? [Válaszolják: Nem!] Nem hallom… Ellenségek vagyunk? [Hangosabban kiáltják: Nem!] Testvérek vagyunk? [Válaszolják: Igen!] Ügyesek vagytok! Helyesen válaszoltatok.
És valóban, a világ minden tájáról jöttetek ide, mint sok testvér, akik egy nagy házban találkoznak. Ez az a nagy ház, amelyet Jézus adott nekünk: az Egyház családi ház, és az Úr mindig öleléssel és simogatással fogad bennünket. Mindannyiatokat így szeretnélek üdvözölni, egyesével, de olyan sokan vagytok… ezért együtt mondom mindannyiatoknak, fiúk és lányok, hogy csodálatos teremtmények vagytok, csodálatos életkorban vagytok, és azt mondom nektek, hogy bátran menjetek előre. És az Egyházban vagytok. Gondoljunk azokra a gyermekekre, akik most szenvednek – ne feledjük – az éghajlatváltozás miatti természeti csapásoktól, az éhségtől, a háborútól, a szegénységtől. Ugye tudjátok, hogy vannak rossz emberek, akik kárt okoznak, akik háborút indítanak, akik pusztítanak? Ti is rosszat akartok tenni? [Válaszolják: Nem!] Ti segíteni akartok? [Válaszolják: Igen!] Ennek örülök!
Kedves gyerekek, a ti jelenlétetek olyan jel, amely egyenesen minden felnőtt szívét megérinti, és nekünk, felnőtteknek figyelnünk kell spontaneitásotokra és meg kell hallgatnunk üzeneteteket.
Úgy tudom, készültetek néhány kérdéssel. Hogy ne egy unalmas beszédet kelljen hallgatnotok, halljuk a kérdéseket, nézzük, mivel készültetek. És köszönöm, köszönöm szépen, kedves gyerekek! És
ne feledjétek: az élet csodálatos ajándék! Elmondjuk együtt? „Az élet csodálatos ajándék!” Még egyszer: az élet csodálatos ajándék!
Isten nagyon szeret bennünket, és jó együtt lenni, beszélgetni, megosztani és adni. Mindig ezt tegyétek, a Szűzanya segíteni fog benneteket! Kérlek benneteket: mindig imádkozzatok a Szűzanyához! Ti szoktatok imádkozni a Szűzanyához? [Válaszolnak: Igen!] Szoktatok imádkozni a Szűzanyához? [Válaszolnak: Igen!] Ez az, mindig imádkozzatok, ne hagyjátok abba! Imádkozzatok értem is. Köszönöm!
Műsorközlő: A veletek egykorú barátaitok most a ti nevetekben párbeszédet folytatnak Ferenc pápával. Készültek néhány kérdéssel. Hallgassuk meg az első kérdést a kilencéves Isidorától, aki Brazíliából érkezett.
Isidora: Szia, Ferenc pápa, Isidorának hívnak, kilencéves vagyok, és Brazíliából érkeztem. Úgy gondolod, hogy mi, gyerekek meg tudjuk menteni a földet?
Ferenc pápa: Igen. Igen, mert ti egyszerűek vagytok, és megértitek: ha elpusztítjuk a földet, magunkat pusztítjuk el. Meg kell őriznünk a földet: érted ezt? Ha elpusztítod a földet, akkor magadat pusztítod el.
Mondjuk el együtt, mindannyian, lassan, kiabálás nélkül: „Ha elpusztítjuk a földet, magunkat pusztítjuk el.”
Gyerünk! [Megismétlik.] Még egyszer! [Megismétlik.] Hiszen tudjátok, a föld ad nekünk mindent, amiből élhetünk: oxigént ad, vizet ad, gyógynövényeket ad, nagyon sokat segít az életben. Ha elpusztítjuk a földet, magunkat pusztítjuk el. Mindannyian együtt: aki elpusztítja a földet, az minket pusztít el. Mindannyian együtt: „Aki elpusztítja a földet, az minket pusztít el.” Köszönöm!
Műsorközlő: A tizenkét éves Rania következik, aki Palesztinából érkezett.
Rania: Kedves Ferenc pápa, Rania vagyok, palesztin származású. Azt szeretném kérdezni tőled, hogy ha kitör a harmadik világháború, akkor már sosem lesz béke?
Ferenc pápa: Olyan kérdést tettél fel, amely a te hazádat is érinti, mely jelenleg nagyon sokat szenved. Ha kitör a háború? Barátaim, sajnos a háború már kitört. Ezt hallgassátok: a háború már az egész világon kitört. Nem csak Palesztinában, hanem kitört Dél-Afrikában, kitört Kongóban, kitört Mianmarban, kitört az egész világon. Ezek sokszor észrevétlen háborúk, például Mozambikban… az egész világon. Ronda háborús korszakot élünk, és a háború elveszi a békénket, elveszi az életünket. Gondolkodjunk egy kicsit, és dolgozzunk a békéért. Mondjuk együtt, ne túl hangosan: „Dolgozzunk a békéért!” Mindenki! [Megismétlik.] Itt van ez a kislány, akit Raniának hívnak; hazájában háború dúl, és az ott élők sokat szenvednek. Most csináljunk egy dolgot: csendben tisztelegjünk Rania és hazája összes lakója előtt. Te pedig tudasd a palesztin emberekkel, hogy az összes gyermek üdvözli őket. A béke gyönyörű. Mindenki: „A béke gyönyörű!” [Megismétlik.] Köszönöm, Rania!
Műsorközlő: A tízéves Massimo következik, aki római.
Massimo: Szia, Ferenc pápa! Massimónak hívnak, és olasz vagyok. Azt szeretném megkérdezni tőled, hogy te miről álmodsz éjszaka.
Ferenc pápa: Ismételd meg a kérdést úgy, hogy mindenki hallja!
Massimo: Te miről álmodsz éjszaka?
Ferenc pápa: Tehát azt kérdezed tőlem, miről álmodom éjszaka. Csakhogy én nem tudom, miről álmodom, mert alszom! Tényleg így van. Néha persze álmodom egy kicsit, a fiatalkoromból vagy a gyermekkoromból jönnek elő emlékek, és ezekre emlékszem álmomban. De az idő legnagyobb részében alszom. Álmodni jó, álmodni szép! Amikor az ember álmodik valamit, az azt jelenti, hogy van benne élet. Mondjuk együtt: „Álmodni jó!” Mindannyian együtt! [Megismétlik.] Köszönöm!
Műsorközlő: A kilencéves Ivan következik, aki Ukrajnából érkezett.
Ivan: Szia, pápa, Ivannak hívnak, és ukrán vagyok. El tudnád magyarázni, hogyan kell békét teremteni?
Ferenc pápa: Ez nagyon nehéz kérdés. Hogyan lehet békét teremteni? Gyere, gyere ide! Nem könnyű megmondani, hogyan teremtsünk békét. Hogyan háborúzzunk? Ez könnyebb, mert a háborút gyűlölettel, bosszúval, a másik bántásával indítjuk, és ez ösztönösen jön belőlünk. De hogyan teremtsünk békét? Gondolkodjunk egy percig a kérdésén, mert ez nagyon okos kérdés. Az ő országában háború van, és tudja, mekkora szükségünk van békére. Én felteszem a kérdést; gondolkodjunk, aztán meglátjuk, hogyan válaszolunk. Hogyan teremthetünk békét? Csendben gondolkodjunk! [Csendet tartanak.] Gondolkodtatok azon, hogyan teremthetünk békét? [Válaszolják: Igen!]
Nincs módszer arra, hogyan lehet megtanulni a béketeremtést, nincs. De van egy mozdulat: békét kinyújtott kézzel, kinyújtott baráti kézzel teremtünk, megpróbáljuk rávenni a többi embert, hogy együtt menjünk.
A kinyújtott kéz. Kérdezem tőletek: akartok békét teremteni? [Válaszolják: Igen!] Tegyünk meg egy mozdulatot, mindannyian együtt: kinyújtott kéz, mindannyian együtt, ti is, mindannyian együtt. Kinyújtott kéz, így teremtünk békét, üdvözölve a barátokat, befogadva mindenkit az otthonunkba. A békét szívünkkel és kinyújtott kezünkkel teremtjük meg. Mondjuk együtt: „A békét szívünkkel és kinyújtott kezünkkel teremtjük meg.” Mindannyian együtt! [Megismétlik.] Ügyesek vagytok! Ügyes fiú vagy, Ivan!
Műsorközlő: Most pedig a tizenegy éves Kim Ngan következik, aki Vietnámból érkezett.
Kim Ngan: Kedves Pápa, Kim Ngannak hívnak, tizenegy éves vagyok, és Vietnámból jöttem. Azt szeretném megérteni: ha nem hallgattak rád, aki annyi mindent tudsz, akkor miért hallgatnának ránk, hogyan hallgathatnának ránk?
Ferenc pápa: Gyere, gyere, maradj itt! Kim Ngan Vietnámból jött, és azt kérdezi, hogyan tudnak az emberek hallgatni rátok, gyerekekre. Az emberek nagyon sok mindennel, rengeteg mindennel foglalkoznak, és elfelejtik meghallgatni a gyerekeket. De nektek úgy kell elmondanotok a dolgokat, ahogyan látjátok, el kell mondanotok az igazságot, el kell mondanotok, amit éreztek, mert szükség van a hangotokra. Mondjuk együtt mindannyian: „A gyerekek hangjára szükség van.” Mindenki! A gyerekek hangjára szükség van. És segítenetek kell, hogy a felnőttek meghallgassanak benneteket, és aztán a felnőttek azért is hallgassanak meg benneteket, mert ti a béke hírnökei vagytok. Mondjuk együtt: „A gyerekek a béke hírnökei.” Együtt! [Megismétlik.] Ügyes vagy, Kim! Köszönöm!
Műsorközlő: Antrànik következik, aki Szíriából érkezett.
Antrànik: Szia, Ferenc pápa, Antrànik vagyok, és Szíriából származom. Mit gondolsz, miért ölnek meg gyerekeket a háborúban, és miért nem védi meg őket senki?
Ferenc pápa: Miért ölnek meg gyerekeket a háborúban? Láttam a háborúkról szóló híradásokban, mennyi gyermek meghalt. Ártatlanok, és ez rámutat a háború gonoszságára. Mert ha csak katonákat ölnének meg, az valami más lenne; de ártatlan embereket ölnek, gyerekeket ölnek. Miért ölnek meg gyerekeket a háborúban? Ez kegyetlenség. Most teszek egy javaslatot nektek, hogy támogassuk Atrànikot. Miért ölnek meg gyerekeket a háborúban? Tartsunk egy kis csendet, mindannyian, és gondoljunk a háborúban megölt sok gyermekre. Ez becstelenség, ez igazságtalanság! Gondoljunk a megölt gyerekekre. [Csendet tartanak.] Miért ölnek meg gyerekeket a háborúban, és miért nem védi meg őket senki? Ez rámutat a háború kegyetlenségére: a háború mindig kegyetlen, és ki fizeti meg az árát? A gyerekek. Az ártatlanokat ölik meg. Imádkozzunk együtt az Úrhoz a gyermekekért: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” Miért ölnek meg gyerekeket a háborúban? Imádkozzunk a háborúban szenvedő és megölt gyermekekért! És köszönjük, Antrànik! Ügyes vagy!
Műsorközlő: Most pedig a kilencéves Celeste jön, aki Peruból érkezett.
Celeste: Kedves pápa, Celestének hívnak, perui vagyok, és azt szeretném tudni, kik a barátaid.
Ferenc pápa: Azt kérdezi, kik a barátaim. A barátaim azok az emberek, akik velem élnek az otthonomban, ők a barátaim; aztán sok barátom van kint, az egyházközségekben, vannak bíboros barátaim is… Ők a barátaim. Abban a kegyelemben részesültem, hogy vannak barátaim, ez Isten kegyelme. Sajnos, akinek nincsenek barátai, az szomorú ember. Értitek? Akinek nincsenek barátai, az szomorú ember. Mondjuk el együtt: „Akinek nincsenek barátai, az szomorú ember.” Legyenek barátaink: mindig legyenek barátaink! És köszönöm a kérdést: ügyes perui kislány vagy!
Műsorközlő: További hét kérdésünk van a Szentatyához. A tizenkét éves kongói Pauline-nal kezdjük.
Pauline: Kedves pápa, Pauline-nak hívnak, Kongóból származom, melyet te jól ismersz. Azt szeretném megkérdezni, mi a legfontosabb dolog, amit átéltél az életedben?
Ferenc pápa: Azt kérdezi tőlem, mi a legfontosabb dolog az életben. Nem tudnám megmondani, mert annyi fontos dolog volt már az életemben… Megmondom az igazat, ez a veletek való találkozás is fontos az életemben: mert találkozom veletek, találkozom a vágyaitokkal… Mindig jó, ha felidézzük életünk legboldogabb pillanatait, a rosszakat pedig félretesszük, hiszen mindannyiunknak voltak rossz pillanatai. A boldog pillanatokra emlékezzünk! Most tartsunk egy kis csendet, és mindenki gondolja végig, mikor volt legboldogabb az életében. Gondolkodjunk csendben. Szia, Pauline! Menjünk tovább!
Műsorközlő: A kilencéves Sofia van soron, aki a Fülöp-szigetekről érkezett.
Sofia: Szia, Sofiának hívnak, és a Fülöp-szigetekről származom. Amikor dühös vagy, hogyan tudsz megnyugodni?
Ferenc pápa: Nos, valóban, néha dühös vagyok. De nem harapok, nem harapok! Hogyan nyugodjunk meg? Egyszer egy ember, aki sokat segített nekem az életben, amikor gyerek voltam, azt mondta nekem: „Ha dühös vagy, mielőtt válaszolnál, igyál egy pohár vizet!” Ez jó tanács: elmondjuk együtt? „Ha dühös vagy, mielőtt válaszolnál, igyál egy pohár vizet!” Még egyszer! [Megismétlik.] Mert, tudjátok, amikor az ember dühös, nem beszél, hanem harap. És ez nem túl jó. Hagyjuk a haragot a kutyákra, mi pedig próbáljunk szelídek lenni, és ne engedjük, hogy a harag magával ragadjon! Ismételjük meg még egyszer: ha dühös vagy, mielőtt válaszolnál, igyál egy pohár vizet! Köszönöm!
Műsorközlő: Most a kilencéves Luxelle következik, aki Afrikából érkezett.
Luxelle: Szia, Ferenc pápa, én Luxelle vagyok. Miért van ilyen meleg, hiszen ősz van?
Ferenc pápa: A kérdésed nagyon fontos. Azt kérdezi, miért van ilyen meleg, hiszen már ősz van. Ezt kérdezi. Tudjátok, miért? Mert mi, emberek nem vigyázunk a teremtett világra, nem vigyázunk a természetre, és a természet fellázad. Meg kell tanulnunk megóvni a teremtett világot, megvédeni és nem teleszemetelni a természetet. Mondjuk együtt: „Védjük meg a természetet!” Együtt! [Megismétlik.] De, nem hallom… [Megismétlik hangosabban.] Még egyszer! [Megismétlik.] Mert a természet a jövőnk. Köszönöm!
Műsorközlő: Most Susai következik, aki szamoai.
Susai: Szia, Ferenc pápa, Susainak hívnak, Szamoáról és Tongáról származom. Szeretném megkérdezni, aggódsz-e a környezetért?
Ferenc pápa: Te Szamoáról jössz. Azt kérdezi, aggódom-e a természetért. Nagyon aggódom, mert az emberek tönkreteszik a természetet. Gondoljatok csak arra, hogy az Északi-sarkon már elolvadt a jég, és hajózni lehet! Gondoljatok arra, hogy a Déli-sarkon kétszáz négyzetkilométernyi jégtömeg vált le, mert a föld melegszik! Gondoljatok arra, hogy a tengerek emelkednek és behatolnak a szárazföldre! Gondoljatok arra, hogy a tengerben élő halak elpusztulnak, mert annyi mindent dobunk a tengerbe. Ezért aggódom a természetért. Mindannyiunknak aggódnunk kell a természetért, és segítenünk kell. Amikor például egy folyónál vagy a tengernél vagy, és megiszol egy kólát, a dobozát a folyóba dobod, a tengerbe dobod? Szabad ilyet tenni? [Válaszolják: Nem!] Vigyáznunk kell a természetre, meg kell óvnunk a teremtett világot, mert a természetben mi is benne vagyunk, és nem szabad lerombolnunk. Én aggódom a természetért, és nektek is aggódnotok kell érte. Szívből köszönöm, hogy aggódtok a természetért! Köszönöm!
Műsorközlő: A kis Chris következik, aki nyolcéves, és Haitiről érkezett.
Chris: Jó napot kívánok, Ferenc pápa! Chrisnek hívnak, és Haitiről jöttem. Mivel a felnőttek úgy viselkednek, hogy szennyezett világot hagynak ránk, kitől tanuljuk meg mi, gyerekek, hogy tiszteljük bolygónkat?
Ferenc pápa: Bonjour! Meg kell tanulnunk vigyázni a bolygónkra, tanulnunk kell a tanítóinktól, a tanárainktól, a gondolkodni tudó emberektől, a szüleinktől, a családtagjainktól. Meg kell védenünk a teremtett világot, mert a teremtés védelmezésével magunkat is védelmezzük, akik a teremtés részei vagyunk. Kérlek benneteket, tegyetek meg mindent – gyermekként – a teremtés megvédéséért. Mondjuk együtt: „Védjük meg a teremtést!” Együtt! [Megismétlik.] Még egyszer! [Megismétlik.] Köszönöm!
Műsorközlő: Most pedig Drew következik, aki tizenegy éves, és Ausztráliából érkezett.
Drew: Szia, Ferenc pápa, engem Drewnak hívnak, és Ausztráliából jöttem. Azt szeretném kérdezni, mivel töltöd az idődet a nap során.
Ferenc pápa: Mit csinálok az egyes napokon? Dolgozom. Itt rengeteg munka van. Dolgozom: meghallgatom az embereket, rendbe teszem a dolgokat, azon gondolkodom, hogyan léphetnénk előre, hogyan tehetnénk jobbá a dolgokat. Dolgozom. Korán kelek, aztán imádkozom, és elkezdek dolgozni. A munka jó dolog. Kérdezek tőletek valamit: az az ember, aki nem dolgozik, aki hozzászokik a semmittevéshez, az jó ember? Igen vagy nem? [Válaszolnak: Nem!] Nem. A munka üdvös dolog. Mondjuk együtt! [Megismétlik.] Meg kell tanulnunk, hogy mindig dolgozzunk: a munka méltóságot ad. Isten azt parancsolta, hogy „munkáddal keresd meg kenyeredet”, tehát dolgoznunk kell a megélhetésért. A munka méltóságot ad nekünk. Mindannyian együtt: „A munka méltóságot ad nekünk.” Nem hallom… [Megismétlik hangosabban.] Köszönöm, ügyes vagy, Drew!
Műsorközlő: Most pedig a kis Salmát halljuk, aki hétéves, és Ghánából érkezett.
Salma: Szia, Ferenc pápa, Salmának hívnak, Ghánából jöttem. Feltehetek neked egy kérdést? Hogyan tudjuk megakadályozni, hogy az emberek annyi mindent elpazaroljanak?
Ferenc pápa: Ez a kislány nagyon okos kérdést tett fel. Azt kérdezte: hogyan tudjuk megakadályozni, hogy az emberek annyi mindent elpazaroljanak? Kérlek benneteket, hogy ne pazaroljatok, ne pazaroljátok az ételt, mert vannak emberek, akik nem ehetnek; mindig használjátok fel az ételt, ne dobjátok ki: az étel Isten kegyelme! Mindannyiunknak meg kell tanulnunk, hogy ne pazaroljuk az ételt. Mondjuk együtt: „Ne pazarold az ételt!” Mindannyian együtt! [Megismételik.] És ha délben megmarad valami az ebédből, egyétek meg este, de ne dobjátok ki: az étel kidobása csúnya bűn. Köszönöm! Ügyes vagy, Salma!
Sok szép dologról beszéltünk, de a legszebb dolog, ami megérinti a szíveteket, a béke, mert ti nem akartok háborút, ti azt akarjátok, hogy béke legyen a világon. Most fejezzük ki együtt a békét: fogjunk kezet egymással, és üdvözöljük egymást! Látjátok, a béke kifejezéseként kezet fogunk egymással, és üdvözöljük egymást. [Ének hangzik, miközben kezet fognak egymással.]
Most pedig imádkozzunk egy kicsit, imádkozzunk csendben, én pedig megáldalak benneteket. Csendben fogadjátok az áldást! Imádkozunk a Szűzanyához: „Üdvöz légy, Mária…” És most csendben fogadjuk az áldást! Mindenki gondoljon a családjára, gondoljon mindazokra, akikre szeretné, hogy ez az áldás eljusson. Áldjon meg benneteket a mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
