Kilenc nőnek vágták le az orrát 2011-ben - Ma is reménytelenül kiszolgáltatottak a pakisztáni nők
"T?rik, hogy közülük csak 2011-ben majdnem ezret megöltek, negyvenhetet élve felgyújtottak, harmincnyolcat savval öntöttek le, majd százat egyéb módon megkínoztak, kilencnek pedig levágták az orrát..." A pakisztáni n?k cseppet sem rózsás helyzetér?l egyre többet hallhatunk. Az ?ket ért megaláztatásokat már nem mindig tudják a sz?nyeg alá söpörni, és talán a nyilvánosság az egyetlen eszköz az ottani n?k kezében, ha emberhez méltó életet akarnak élni.
Egy nő maradjon a helyén
Rakhi Allah nem volt sem feminista, sem romlott erkölcsű, szabados nő 32 évvel ezelőtt sem, csupán ura engedélye nélkül hagyta el házukat. Férje feldühödött, s miközben kiselőadást tartott az asszonynak arról, hogy az otthonán kívül csak egy prostituált lehet, késsel levágta Rakhi orrát, és felvagdosta lábait is, majd otthagyta a vérben fürdő asszonyt a porban. Rakhi megcsonkított arcát azóta is kendővel takargatta, s bár férje ellen eljárás indult, csak 10 hónapot töltött börtönben, majd szabadon engedték. A történet aktualitását az adja, hogy Rakhi most egy sebésznek köszönhetően új orrot kapott, így már legalább az arca rendbejöhetett.
Két áldozat beszélget: Naila Farhat és Naziran Bibi
Az ilyen és ehhez hasonló támadások csak a nyugati nőknek tűnnek megengedhetetlennek, az ottani asszonyok közül sokan beletörődnek megalázott helyzetükbe és némán tűrnek. Tűrik, hogy közülük csak 2011-ben majdnem ezret megöltek, negyvenhetet élve felgyújtottak, harmincnyolcat savval öntöttek le, majd százat egyéb módon megkínoztak, kilencnek pedig levágták az orrát - mind elkövették az alábbi bűnök valamelyikét: nem öltöztek megfelelően, kimentek engedély nélkül az utcára, vagy éppen urambocsá' válni akartak, vagy más módon szégyent hoztak a családra. Férjük vagy más férfi családtagjuk haragja tehát "jogosan" sújtott le rájuk. Ha az áldozatok rendőrhöz fordulnak, akkor sem járnak jobban, mert ezeket az eseteket az ottani bíróságok elnézően kezelik.
Nőnek lenni jó - csak nem Pakisztánban
De nemcsak az ütlegelések, kínzások nyomorítják meg az engedelmes asszonyok életét, hanem a nemi erőszak is, akár házasságon belül, akár azon kívül - minden harmadik vagy negyedik órában megerőszakolnak egy nőt Pakisztánban, és ezt elfogadott szokásnak tekintik, nem bűncselekménynek. Védekezni a házasságon belüli erőszak ellen szinte képtelenség, míg ha egy hajadon lányt támadnak meg, legalább arra van esélye, hogy a családja később bosszút áll érte. Az, hogy erőszaknak áldozatul esett nő esetleg feljelenti támadóját, nagy merészségre vall. Az ottani törvények ugyanis ahogy csak lehet, megnehezítik ezt: az erőszakot elszenvedő nőnek négy tanúval kell igazolnia a bűncselekményt, ha erre nem képes, áldozatból vádlottá válik: házasságon kívüli szexuális kapcsolat fenntartásával vádolják meg, és meg is büntethetik. Ha fájdalmai miatt kórházba menne, ismét akadályokba ütközik: csak akkor vesznek fel női beteget az intézmények, ha férfirokon társaságában érkezik. Az erőszakos cselekmények mellett a nők a házasságuk miatt szenvednek leginkább: nem választhatnak maguknak párt, a férjüknek és anyósuknak feltétlen engedelmességgel tartoznak, munkát csak akkor vállalhatnak, ha az nem veszi el az időt a családtól - magyarul a férj engedélye nélkül soha -, tehát nem tudják eltartani magukat, és az utcára sem mehetnek ki engedély, illetve kísérő nélkül - akkor is csak testüket, sokszor arcukat is fedő bő ruházatban. A még nem férjezett lányokat pedig saját családjuk és a szokások tartják fogva. A nők nagy része tehát reménytelenül kiszolgáltatott, élete és jóléte családja jóindulatától függ.
Naila szemét tisztogatják egy helyreállító műtét után
A tradíciók foglyai - a nők már az iszlám vallás megjelenése előtt sem számítottak embernek
Sokan a nők elleni támadásokért és az egész ország hozzáállásáért az iszlám hitet teszik felelőssé, mely a többnejűségtől kezdve az asszonyi feltétlen engedelmességig szinte minden pontban a férfiaknak kedvez. Ez nem teljesen igaz: az Arab-félszigeten az iszlám vallás előtt sem bántak kedvesen a nőkkel, sőt: jogaik nem léteztek, szabadon adták-vedték és örökölték a nőket, mint a vagyontárgyakat. Gyenge lénynek tartották őket, akik maguk vagyont nem szerezhettek, nem is örökölhettek, két feladatuk volt: a gyermekek gondozása és a háztartás vezetése. Lánygyermek születése nagy szégyen és csapás volt a családnak, mert nem lehetett belőle harcost nevelni, éhínség esetén így a kislányokat gyakran élve a sivatag homokjába temették. Ehhez képest a Korán elítéli a lánygyermekek meggyilkolását, sőt, annyi szabadságot ad a nőknek, hogy bizonyos esetekben a férj engedélyével még a fogamzásgátlást és az abortuszt is lehetővé teszi - ez például a keresztény vallásra nem igaz. Mindezek mellett a Korán is a férfi kezébe adja az irányítást saját és családja élete fölött, a nők inkább kedves, szép virágok, melyek leszakítva cselekvésképtelen foglyai sorsuknak.
Naziran és két kislánya
Emellett a politikai rezsim kiválóan elfedheti bűneit és erőszakosságát a vallás mögé bújva, így a nők két egymással szoros kapcsolatban lévő rendszer rabjai: a vallási és a hivatalos rendszeré is, de a helyzetet tovább bonyolítja a törzsi rendszer, melynek pogány törvényei gyakran mindkettővel szembeszegülnek.
Ahhoz, hogy a nők alapvető jogaikat megszerezzék, nemcsak a tradíciókon kéne változtatni, hanem a törvényeken is. Mindehhez egyelőre csoda kellene, mivel a legtöbb politikus csendben asszisztál az erőszakos cselekményekhez. Ez azonban nem volt mindig így: a hatvanas években még a nőknek nem béklyó volt a nemük, legalább a lehetőségük megvolt a jobb életre, és jó pár pozitív, nagy hatalmú nő és férfi példája állt előttük. Ezeket a példákat azonban a jelenlegi politikusok csak kis része követi, és ők is inkább csak nemzetközileg elismertek.
A nyilvánosság a nők egyetlen eszköze?
Mukhtar Mai, akinek megpróbáltatásairól azóta könyv is megjelent, egy kis Meerwala nevű falu békés, tisztességes lakosa volt egészen addig, míg egy felsőbb rendű kaszt bele nem kötött a családjába. Azzal vádolták őket, hogy Mukhtar 12 éves öccse megerőszakolt egy lányt közülük, így bosszút esküdtek. Mukhtar a kötelező bocsánatkérésre érkezett az ellenséghez, ahol azonban elnézés helyett egy csapat felbőszült férfi fogadta, akik brutálisan megerőszakolták. Az ilyen esetekben a közösség által is indokoltnak tartott rituális öngyilkosság, mint egyetlen menedék Mukhtar előtt is ott állt, de ő másképp döntött. A helyi rendőrségen annyira vették komolyan, mint ahogy ilyen esetekben a nőket szokták: a rendőrök kedvük szerint töltötték ki a papírokat, és a hosszú hónapokig tartó eljárás csak azért vett szokatlan fordulatot, mert a sajtó érdeklődni kezdett Mukhtar ügye iránt, s így már nem lehetett olyan könnyen eltussolni. Az antiterrorista bíróságon már feminista szervezetek, emberjogi aktivisták és a világsajtó is képviselték magukat, így Mukhtar nemcsak anyagi és erkölcsi támogatást, de kedvező döntést is kapott: támadóit halálra ítélték. Végül azt a nyolc férfit is elítélték, akik asszisztáltak a bűncselekményhez, Mukhtart pedig, aki példaképpé vált, az Év Asszonyának választották, és történetét könyvben örökítette meg két francia újságíró.
Mukhtar Mai
Mukhtar egyébként nem tartja ma sem feministának magát, csupán egy "egyszerű nőnek egy férfiak uralta világban". A megoldást sem a férfiak megvetésében és leigázásában látja, úgy gondolja, hogy egyenlő félként kell harcolni velük, s így talán van esélyük egyszer a győzelemre.
(Fessler Emma, origo)
