Fontos kérdések, fontos válaszok Ferenc pápától
Szeptember 23-án este indult vissza a Szentatya Marseille-ből Rómába. Szokásához híven ezúttal is alkalmat adott arra, hogy az őt kísérő újságírók kérdéseket tegyenek fel neki a repülőgépen. Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk.
Az érintett témák: a pápa lampedusai útja óta nőtt a tudatosság az emberekben a migráció problémáját illetően; Franciaországban ellentmondásos törvény készül az élet végéről; a Szentszék békemissziója; az orosz–ukrán háború hátterében más érdekek is vannak; Marseille üzenet Európának: újra kell gondolnunk a migránskérdést.
Matteo Bruni szentszéki szóvivő (bevezető):
– Jó estét kívánok, Szentatya, jó estét mindenkinek! Köszönjük, hogy időt szakít ránk a visszaúton. Különleges utazás volt, melyen átérezhette a franciák nagy szeretetét, akik, ahogyan a bíboros úr mondta, azért jöttek, hogy együtt imádkozzanak Önnel. De azt hiszem, vannak még kérdések, amelyeket az újságírók szeretnének feltenni Önnek, vagy ha Ön szeretne néhány szót szólni hozzánk…
Ferenc pápa:
– Jó estét kívánok! Köszönöm szépen a munkájukat! Mielőtt elfelejtem, két dolgot szeretnék mondani. Először is, azt hiszem, ez az utolsó útja Roberto Bellinónak nyugdíjba vonulása előtt: köszönjük, köszönjük, köszönjük! A második dolog pedig, hogy ma van Rino születésnapja: az egyedülálló Rino [Anastasio]! Tapsoljuk meg! Most örömmel állok rendelkezésükre. Kérdezzenek csak!
Matteo Bruni:
– Az első kérdést Raphaële Schapira teszi fel, aki a France Télévisions-tól érkezett. Itt van, Ön előtt.
Raphaële Schapira (France Télévisions):
– Szentatya, jó estét kívánok! Ön Lampedusa szigetén kezdte meg pápai működését, elítélve a közömbösséget. Tíz évvel később arra kéri Európát, hogy mutasson szolidaritást. Tíz éve ugyanazt az üzenetet ismétli. Ez azt jelenti, hogy kudarcot vallott?
Ferenc pápa:
– Azt hiszem, nem. Azt mondanám, hogy a növekedés lassan ment. Mára tudatosították az emberek a migrációs problémát. Megvan a tudatosság. Az is tudatosult, hogy ez olyan dolog, ami eljutott egy olyan pontra… mint a „főtt krumpli”: nem tudni, hol fogja meg az ember. Angela Merkel egyszer azt mondta, hogy ezt úgy lehet megoldani, ha Afrikába megyünk, és Afrikában oldjuk meg a problémát, az afrikai népek életszínvonalának emelésével.
De voltak esetek, elszomorító, nagyon csúnya esetek, amikor a migránsokat mint egy pingponglabdát visszaküldték… És tudható, hogy sokszor lágerben végzik, rosszabb helyzetbe kerülnek, mint előtte. Követtem egy fiú, Mahmud életét, aki megpróbált kijutni, mert útnak indult… És a végén felakasztotta magát; nem sikerült neki, mert nem bírta elviselni a kínzásokat. Mondtam, hogy olvassák el azt a könyvet: Fratellino, spanyolul Hermanito [Öcsikém]… Az embereket, akik jönnek, először eladják, aztán elveszik a pénzüket, hogy fizessenek…; aztán ráveszik őket, hogy hívják fel a családjukat, hogy küldjenek még pénzt… Szegények! Szörnyű egy élet! Hallottam egy szemtanút, aki azt mondta, hogy amikor éjjel, a beszállás idején, meglátta azt az egyszerű, nem biztonságos csónakot, nem akart beszállni. „Bum, bum”: vége a történetnek. Ez a rémuralom! Nemcsak azért szenvednek, mert menekülniük kell, hanem azért is szenvednek, mert ott rémuralom uralkodik. Rabszolgák. Mi pedig nem tehetünk úgy, mintha nem látnánk, mi történik! Nem küldhetjük vissza őket, mint egy pingponglabdát. Nem! Ezért mondom el újra az alapelvet: a migránsokat be kell fogadni, kísérni, támogatni és integrálni kell őket. Ha nem tudod integrálni őket az országodban, akkor kísérd és integráld az ő országában, de ne hagyd ezeknek a kegyetlen embercsempészeknek a kezében!
A migránsok drámája ma ez: mi visszaküldjük őket, és ők ezeknek az elvetemült embereknek a kezébe kerülnek, akik borzasztó sok aljasságot művelnek. Eladják őket, kizsákmányolják őket. Az emberek megpróbálnak kijutni. Vannak csoportok, akik azon dolgoznak, hogy megmentsék a tengeren hánykolódó embereket. Egyiküket meghívtam a szinódusra, aki a Mediterranea Saving Humans vezetője. Szörnyű történeteket mesélnek.
Az első utamon, ahogyan Ön mondta, Lampedusára mentem. A dolgok tényleg javultak, ma már nagyobb a tudatosság. Akkoriban nem tudtak róla az emberek. És nem mondták el nekünk az igazat. Emlékszem, hogy a Szent Márta Házban volt egy recepciós, aki etióp volt, etióp szülők lánya, ismerte a nyelvet, és a televízión követte az utamat. És Lampedusán volt egy férfi, egy szegény etióp, aki elmagyarázta nekem a kínzásokat és ezeket a dolgokat; és a tolmács – a recepciós mondta nekem – hazudott, olyanokat mondott, amit az etióp nem mondott, „kozmetikázta” a helyzetet. Nehéz dolog megbízni valakiben. Megannyi dráma… Aznap, amikor ott voltam, azt mondták nekem: „Nézze azt a nőt” – orvos volt – „nézze azt a nőt”: a holttestek között járt, az arcokat nézte, mert a lányát kereste, akit nem talált. Ezek a drámák… Jót tesz nekünk, ha foglalkozunk ezzel a valósággal: emberibbé tesz bennünket, emberibbé és ezáltal istenibbé is. Ez egy felhívás. Szeretném, ha olyan lenne, mint egy kiáltás: „Vigyázat! Tegyünk valamit!” Nem tudom… A tudatosság változott, tényleg, ma már nagyobb a tudatosság. És szerintem ez nem azért történt, mert én beszéltem, hanem mert az emberek tudatosították a problémát. Sokan beszélnek róla.
Ez volt az első utam. Éreztem valamit a bensőmben. Azt sem tudtam, hol van Lampedusa, de meghallgattam a történeteket, olvastam valamit, és az imádság közben azt éreztem: „Oda kell menned”, mintha az Úr vitt volna oda. Az első utazás. Köszönöm!
Matteo Bruni:
– Köszönjük, Szentatya! A második kérdést Clément Melki teszi fel, aki az Agence France-Presse-t (AFP) képviseli.
Clément Melki (Agence France-Presse – AFP):
– Jó estét kívánok, Szentatya! Ma reggel találkozott Emmanuel Macronnal, miután kifejezte, hogy nem ért egyet az eutanáziával. A francia kormány egy ellentmondásos törvényt készít elő elfogadására az élet végéről. Elmondaná nekünk, mit mondott erről a francia elnöknek? És hogy látja, meg tudja változtatni [Macron] szándékát? Köszönöm!
Ferenc pápa:
– Ma nem beszéltünk erről, de beszéltünk róla egy másik látogatás alkalmával, amikor találkoztunk, amikor a Vatikánba jött, akkor világosan beszéltem róla. Elmondtam neki a véleményemet, világosan: az élettel nem játszhatunk, sem az élet elejével, sem a végével, nem játszhatunk. És ez nem az én véleményem, hanem az élet megbecsülése! Mert különben a végén ahhoz a „fájdalmat nem akaró” politikához, az emberségesnek álcázott eutanáziához jutunk… Szeretnék ismételten biztatni egy könyv elolvasására: 1907-ből való, egy regény, a címe: The Lord of the World; The Lord of the Earth [A világ ura; A föld ura], két címe van. A szerzője [Robert Hugh] Benson, egy futurista író: bemutatja, mi történik majd a világ végén. Minden… Eltörlik a különbözőségeket, az összeset; és eltörlik a fájdalmakat, az összeset; és az eutanázia az egyik ilyen módszer: a kegyes halál; és a születés előtti szelekció… A könyvből megtudhatjuk, hogyan látta előre ez az ember a jelenlegi konfliktusokat. Ma az ideológiai gyarmatosításoktól kell óvakodnunk, melyek lerombolják az emberi életet, melyek az emberi élet ellen vannak. Ma például kioltják a nagyszülők életét, pedig az ember azzal gazdagodik, amikor az unokák és a nagyszülők párbeszédet folytatnak egymással. Elsöprik őket, megöregedtek, nem kellenek többé. Az élettel nem játszhatunk! Ezúttal nem beszéltem erről az elnök úrral, de legutóbb, amikor eljött, igen, és elmondtam neki a véleményemet: az élettel nem lehet játszani! Legyen szó akár arról a törvényről, hogy nem hagyjuk a gyermeket az anyja méhében növekedni, akár az eutanázia törvényéről betegség vagy öregség esetén. Nem azt mondom, hogy ez hit kérdése, nem, ez emberi, emberi dolog. Ez az együttérzés teljes hiánya. Ma már a tudomány eljutott oda, hogy egyes fájdalmas betegségeket kevésbé fájdalmassá tesz, sok-sok gyógyszert tud adni. De az élettel nem játszhat az ember. Az élettel nem játszhatunk!
Matteo Bruni:
– Köszönjük, Szentatya! A harmadik kérdést Javier Martínez-Brocalé teszi fel, aki az ABC-től érkezett.
Javier Martínez-Brocal (ABC):
– Szentatya, köszönöm, hogy válaszol a kérdéseinkre, köszönöm, hogy időt szán ránk, köszönöm ezt az utat, mely igen sűrű és nagyon tartalmas volt. Egészen végig. Ön beszélt Ukrajnáról is, az ukrán helyzetről. Zuppi bíboros úr nemrég tért vissza Pekingből. Van-e előrelépés ebben a misszióban, legalább a gyermekek hazatérésének humanitárius kérdésében? Aztán egy kissé kemény kérdés: mit gondol személy szerint arról, hogy ennek a missziónak eddig semmilyen konkrét eredményt nem sikerült elérnie? Egy kihallgatáson frusztrációról beszélt: Ön érez-e frusztrációt? Köszönöm!
Ferenc pápa:
– Ez igaz, némi frusztráció érezhető, mert az államtitkárság mindent megtesz, hogy segítsen ebben a kérdésben. A Zuppi-küldöttség is odament… A gyerekekkel kapcsolatban van valami, ami jól megy. De ez a háború – nekem úgy tűnik, hogy ehhez érdekek is kapcsolódnak, ez nemcsak orosz–ukrán probléma, hanem fegyverek eladása végett is zajlik… Tudják? A fegyverkereskedelem [van a háttérben]. Valaki azt mondta nekem néhány hónappal ezelőtt, hogy ma a legjövedelmezőbb befektetések a fegyvergyárak, vagyis a halálgyárak. Az ukrán nép mártír nép, melynek történelme tele van kínnal, fájdalommal. Nem először: Sztálin idején is sokat, nagyon sokat szenvedett. Mártír nép. Nem szabad játszanunk ennek a népnek a mártírságával, segítenünk kell, hogy a lehető legjobban megoldódjanak a dolgok: a legreálisabb lehetőséget kell keresnünk.
A háborúkban a reális a lehetséges. Ne legyenek illúzióink, ne gondoljuk, hogy holnap a két hadviselő vezető együtt ebédel. De amennyire lehetséges, ameddig el tudunk menni… Alázatosan, de tegyük meg, ami lehetséges.
Most láttam, hogy néhány ország meghátrál, nem ad fegyvert: elkezdődik a folyamat, ahol a mártír az ukrán nép lesz, természetesen. És ez ocsmány dolog.
Mielőtt befejezném, szeretnék visszatérni az első témához, a marseille-i úthoz. Marseille sok kultúra együttes civilizációja. Migránsok kikötője. Egykor migránsok indultak onnan Cayenne-be, onnan indultak az elítéltek, börtönbe mentek Cayenne-be. Az érsek úr azért ajándékozta nekem a Manon Lescaut-t [Puccini operája], hogy emlékeztessen a történelemnek erre a szakaszára. Marseille a találkozás kultúrája. Mint tegnap, a találkozón a különböző vallások képviselőivel: muszlimok, zsidók, keresztények együtt élnek. Együttélés van. Ez a segítségnyújtás kultúrája. Marseille egy kreatív mozaik, a kreativitás kultúrája. Ez a kikötő üzenet Európának. Marseille befogad. Marseille befogad, tiszteletben tart, és szintézist hoz létre anélkül, hogy tagadná bármely nép identitását. Újra kell gondolnunk ezt a kérdést, a többi település számára: a képességet, hogy ezt tegyük.
És visszatérve a migránsokra, öt olyan ország van, amely a sok migráns érkezése miatt szenved; de néhány ilyen országban üres falvak vannak! Konkrét esetre gondolok, melyet ismerek: van egy kis falu, ahol kevesebb mint húsz idős ember él, senki más! Kérem, ezek a falvak tegyenek erőfeszítést az integráció érdekében. Szükségünk van munkaerőre, Európának szüksége van rá! A jól irányított migráció érték, értéket jelent. Gondolkodjunk egy kicsit ezen a migrációs politikán, hogy eredményesebb legyen, és sokat segítsen nekünk.
Most, mivel rövid az út, hozzák a vacsorát, kezdődik Rino születésnapi köszöntése, valamint ennek a kollégának a búcsúztatása. Itt fejezzük be! Köszönjük szépen! Köszönöm szépen a munkájukat és a kérdéseiket! És menjünk tovább, a következő repülőúton találkozunk!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
