Ferenc pápa: Üljünk Istennel egy asztalhoz, osztozzunk szeretetében!
Június 4-én, Szentháromság vasárnapján a déli Úrangyala elimádkozásakor a pápa arra biztatott, a mindennapi keresztvetés emlékeztessen bennünket arra, hogy a szeretet-Isten szüntelenül körülölel bennünket, és arra küld, hogy másokat is megismertessünk vele. Közösségeinknek az „otthon levegőjét árasztva” a befogadó isteni szeretetről kell tanúságot tenniük. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma, a Szentháromság főünnepén az evangélium Jézusnak a Nikodémussal folytatott párbeszédéből való (vö. Jn 3,16–18). Nikodémus a nagytanács tagja volt, szenvedélyesen érdekelte Isten misztériuma: Jézusban isteni tanítót ismer fel, s ezért titokban, éjszaka felkeresi, hogy beszéljen vele. Jézus meghallgatja, látja, hogy egy kereső emberről van szó. Először meghökkenti a válaszával: ahhoz, hogy az ember bejusson Isten országába, újra kell születnie; majd feltárja előtte a misztérium lényegét: Isten annyira szerette az emberiséget, hogy a Fiát küldte a világba. Jézus, a Fiú pedig az Atyáról és az ő mérhetetlen szeretetéről beszél.
Atya és Fia. Ismerős kép, mely, ha belegondolunk, megrengeti az Istenről alkotott elképzelésünket. Maga az „Isten” szó ugyanis egy egyedülálló, fenséges és távoli valóságot sugall, míg, ha Atyáról és Fiáról hallunk, az a családi otthont idézi fel. Igen,
gondolhatunk Istenre így, egy asztal körül összegyűlt, az életen osztozó család képével. Az asztal képe pedig, mely egyúttal oltár is,
olyan szimbólum, amellyel egyes ikonok a Szentháromságot ábrázolják. Olyan kép, amely egy közösség-Istenről beszél. Atya, Fiú és Szentlélek: közösség.
Ez azonban nemcsak kép, hanem valóság! Valóság, mert a Szentlélek – az a Lélek, akit az Atya Jézus által kiárasztott a szívünkbe (vö. Gal 4,6) – megízlelteti velünk Isten jelenlétét, az ő mindig közeli, együttérző és gyengéd jelenlétét. A Szentlélek azt teszi velünk, amit Jézus tett Nikodémussal: bevezet az újjászületés – a hit születésének, a keresztény élet születésének – titkába, feltárja előttünk az Atya szívét, és részesévé tesz bennünket Isten életének.
Úgy is mondhatnánk, azzal a meghívással fordul hozzánk, hogy üljünk Istennel egy asztalhoz, osztozzunk szeretetében. Ez a kép. Ez történik minden szentmisén, az eucharisztikus asztalnál, ahol Jézus felajánlja magát az Atyának, és felajánlja magát értünk. Igen, így van ez, testvéreim és nővéreim, a mi Istenünk szeretetközösség: ilyennek nyilatkoztatta ki nekünk Jézus. Tudjátok, hogyan emlékezhetünk erre? A legegyszerűbb mozdulattal, amelyet már gyerekkorunkban megtanultunk: a keresztvetéssel.
A keresztet a testünkre rajzolva emlékeztetjük magunkat arra, hogy mennyire szeretett Isten bennünket, annyira, hogy életét adta értünk.
A keresztvetéssel azt mondogatjuk magunknak, hogy az ő szeretete teljesen körülölel bennünket, fentről lefelé, balról jobbra, mint egy ölelés, mely sosem enged el bennünket. Továbbá elkötelezzük magunkat, hogy tanúságot teszünk a szeretet-Istenről azáltal, hogy az ő nevében közösséget teremtünk. Talán most érdemes mindannyiunknak, együtt, keresztet vetnünk. [A pápa keresztet vet: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, ámen.]
Ma megkérdezhetjük magunktól: tanúságot teszünk-e a szeretet-Istenről? Vagy a szeretet-Isten puszta fogalommá, hallomásból ismert dologgá vált, ami már nem mozgatja és nem provokálja az életünket?
Ha Isten szeretet, akkor közösségeink tanúságot tesznek-e róla? Tudnak-e szeretni? Közösségeink tudnak-e szeretni?
És a családunk? Tudunk-e szeretni a családban? Nyitva tartjuk-e mindig az ajtót, tudunk-e mindenkit – hangsúlyozom, mindenkit – testvérként, nővérként fogadni? Megkínálunk-e mindenkit Isten megbocsátásának eledelével és evangéliumi örömmel? Az otthon levegőjét árasztjuk-e, vagy inkább hivatalra hasonlítunk, vagy egy fenntartott helyre, ahová csak kiválasztottak léphetnek be? Isten szeretet, Isten Atya, Fiú és Szentlélek, és életét adta értünk. Ezért vetünk keresztet.
Mária segítsen, hogy olyan otthonként éljük meg az Egyházat, ahol családiasan szeretjük egymást, az Atya, a Fiú és a Szentlélek Isten dicsőségére!
A Szentatya szavai az Úrangyala elimádkozása után:
Kedves testvéreim és nővéreim!
Szeretném elmondani, hogy imádkozom a két nappal ezelőtti indiai vonatbaleset sok-sok áldozatáért. Lélekben közel állok a sérültekhez és családtagjaikhoz. A Mennyei Atya fogadja be örök országába az elhunytak lelkét.
Köszöntelek benneteket, rómaiak, Olaszországból és sok más országból érkezett zarándokok. Külön is köszöntöm a Villa Alemanából jött chilei hívőket és az írországi Corkból érkezett bérmálkozókat. Köszöntöm a Poggiomarinóból, Roccapriorából, Maceratából, Recanatiból, Aragonából és Mestrinóból jött csoportokat; valamint a Santa Giustina in Colléból érkezett elsőáldozó és bérmálkozó fiatalokat.
Külön üdvözlöm a Karabélyosok Hadtestének (olasz csendőrség) képviselőit, akiknek köszönöm a lakossághoz való mindennapi közelségüket; mennyei patrónátok, a Virgo Fidelis, oltalmazzon benneteket és családjaitokat. Rá, a gondoskodó anyára bízom a háború által ostorozott, megpróbált népeket, különösen a szeretett és meggyötört Ukrajnát.
Köszöntelek mindannyiatokat! Köszöntöm a Szeplőtlen Szűzanya-egyházközséghez tartozó derék fiatalokat is! Szép vasárnapot kívánok! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Köszönöm! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
