Halott volt, feléledt...

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. április 20. csütörtök

Valóságos csoda történt egy texasi edzőteremben, miután egy tinédzser fiúnak falmászás közben leállt a szíve. Mint arról a New York Post beszámolt, a teremben tartózkodók hamar észrevették, hogy a 16 éves Sammy Berko teljesen mozdulatlanul lóg a biztosító kötélen, ezért leeresztették a talajra. Először azt hitték, csak játszik vagy eszméletét vesztette, majd szembesültek a szörnyű realitással: Berkonak nem volt pulzusa.

A fiút két órán keresztül próbálták újraéleszteni, de sajnos eredmény nélkül. Már úgy tűnt, el kell engedniük Sammy-t, hiszen órák óta a klinikai halál állapotában volt.
A fiú szülei – akik Sammy bátyjának, Frankie-nek a három évvel ezelőtti elvesztését azóta sem dolgozták fel teljesen – ekkor másik gyermekük halálával szembesültek. (Egy ritka, genetikai betegség, a katekolaminerg polimorf kamrai tachycardia, röviden CPVT miatt, mindkét gyermeküknek szívleállása volt.)
Hogy végső búcsút vehessenek tőle, kaptak néhány percet, hogy egyedül legyenek gyermekükkel, de ekkor valami váratlan dolog történt.
„Elkezdtem beszélni hozzá – elmondtam neki, mennyire szeretem, és hogy sajnálom, hogy nem tudtuk megmenteni. Egyszer csak (azonban), amikor imádkozni kezdtem, a férjem azt mondta: Úristen, mozog” – emlékezett Jennifer, Sammy édesanyja.
Sammy-nek újra vert a szíve és visszatért az élők közé.
Az orvosok valóságos csodának nevezték az esetet: még soha nem láttak olyat, hogy 5 perccel a holtnak nyilvánítás után valaki újra életre kelt volna. Külön érdekes, hogy az órákon át tartó oxigénhiány következtében Sammy-nak „mindössze” egy néhány hétig tartó, rövid távú emlékezetkiesése volt, valamint egy gerincsérülése.
Előbbi miatt Sammy az egészből semmire sem emlékezett, ezért szülei mesélték el neki, mi is történt vele; utóbbi miatt pedig nem érzi a lábait, de már el is kezdett dolgozni azon, hogy újra tudjon járni.
(NYPost / Hetek)

You have no rights to post comments