Pilátus életútja Jézus keresztre feszítése után

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. április 08. szombat

Pilátus születési neve Quintus Pontius Pilatus volt, akit Tiberius római császár küldött i. sz. 26-ban Palesztinába, ahol 26-36 között volt Júdea helytartója. Pilátus alparancsnokként csatlakozott a hadsereghez, majd a ranglétrát végigjárva, még 30 éves kora előtt kinevezték kormányzónak. Az igazi tiszteletet azonban Augustus császár unokájával, Claudia Proculával kötött házassága szerezte meg neki.

Pilátus feladata a rend fenntartásán kívül a közvetett adók és a fejadó beszedésének felügyelete volt. A helytartó nem riadt vissza az erőszak alkalmazásától sem, célja azonban inkább a lázadó nép féken tartása volt, mintsem a tömegmészárlás.
Amikor Jézus Pilátus kezei közé került, a helytartó tudta, hogy a rab valójában nem jelent veszélyt Róma számára. Azonban úgy érezte, Jézus szabadon engedése bonyodalmakhoz vezethet. Pilátus félt, hogy a hír eljut Tiberius császárhoz, aki köztudottan nem bánt kesztyűs kézzel az ügyetlen kormányzókkal. Pilátus a döntéshelyzet alól úgy akart kifarolni, hogy Jézus ügyét átadja Heródes Antipásznak, Galilea és Perea negyedes uralkodójának.
Miután minden próbálkozása kudarcba fulladt, végül a karrierjét és jó hírnevét fontosabbnak ítélte az igazságérzeténél. Habár tudta, hogy Jézus ártatlan, mégis hagyta, hogy megalázzák, megkínozzák, majd kivégezzék. Pilátus a legenda szerint mosta kezeit, és kijelentette, hogy nem vétkes Jézus halálát illetően.
Az, hogy ezután mi lett a római helytartó sorsa, pontosan nem tisztázott. Az utolsó írásos feljegyzés szerint felfegyverzett szamáriaiak tömege gyűlt össze a Gerizim-hegyen, remélve, hogy megtalálják Mózes eldugott kincseit, Pilátus azonban közbelépett és csapatai jó néhány embert megöltek a tömegből. A szamáriaiak ezért bepanaszolták Pilátust a felettesénél, Lucius Vitelliusnál, Szíria kormányzójánál. A feljegyzésből nem derül fény Vitellius véleményéről, de arra utasította Pilátust, hogy menjen Rómába, és számoljon be a tetteiről Tiberius császárnak.
Mire a helytartó visszaért Rómába, Tiberius meghalt és Caligula vette át a helyét. Pilátus utazása hiába volt, nem kapta vissza helytartói tisztségét - nem tudni, hogy ez az új császár, Caligula, vagy Pilátus döntése volt-e. Rómába érve szembesülnie kellett múltbeli döntéseinek következményével: a nép haragjával.

Poncius Pilátus halála
Poncius Pilátus halálának rejtélyes körülményei mai napig viták forrását képezik. Egyes történészek állítják, hogy Rómába visszatérve Pilátus nem bírta elviselni a nép haragját és a bűntudatot - így öngyilkos lett. Ezt azonban egy történelmi feljegyzés sem támasztja alá. Egy másik történet szerint Caligula császár addig kínozta Róma helytartóját, amíg az öngyilkos nem lett, más források szerint pedig száműzetésbe küldték, ahol lelkifurdalásból végzett magával.
A holttestével kapcsolatban is megoszlanak a vélemények: az egyik történet szerint öngyilkosságát követően testét a Tiberis folyóba dobták, egy keresztény legenda szerint viszont száműzetése során keresztény lett - de ez nagyon valószínűtlen.
A mai napig nem tudni teljes bizonyossággal, mi lett valójában a helytartó sorsa, egy dolog azonban biztos: hogy valóban élt. Egyesek kételkedtek a létezésében, azonban egy 1961-es Caesarea Maritimában végzett ásatás során ugyanis dr. Antonio Frova olasz régész feltárt egy mészkődarabot, amelyen Poncius Pilátus latin nyelvű neve szerepelt, így kétség sem férhet ahhoz, hogy Tiberius császár uralkodásának idején élt.
(femina.hu)

You have no rights to post comments