Ferenc pápa a világi vezetőkre is kiterjeszti az egyház szexuális zaklatásos törvényét

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. március 26. vasárnap

Ferenc pápa szombaton frissítette a római katolikus egyházban elkövetett szexuális zaklatásokra vonatkozó szabályokat, kiterjesztve a világi katolikus vezetőkre is, és azt is egyértelműsítette, hogy kiskorúak és felnőttek is egyaránt lehetnek áldozatok – írja a Reuters.

A pápa már 2019-ben mérföldkőnek számító intézkedést adott ki, ami minden papot és a vallási rendek tagjait kötelezte arra, hogy már a zaklatások gyanúját is bejelentsék. Illetve, hogy a püspököket is felelősségre kell vonni, ha elkövetnek ilyen bűnt, vagy éppen eltussolják.
A rendelkezéseket eredetileg ideiglenesen vezették be, de szombaton a Vatikán közölte, hogy április 30-tól véglegessé válnak, így szeretné megerősíteni, hogy minél kevesebb szexuális zaklatás legyen az egyházon belül.
A visszaélési botrányok számos országban megtépázták a Vatikán hírnevét, és komoly kihívást jelentettek Ferenc pápa számára, aki az elmúlt 10 évben bevezetett pár olyan intézkedést, amelyek célja az egyházi hierarchia felelősségre vonása volt. A kritikusok szerint az eredmények vegyesek, és vannak olyanok, akik azzal vádolják a pápát, hogy nem rúgja ki az érintett elkövetőket.
Az új intézkedések most már nem csak papok, püspökök, hanem a világi vezetők által vezetett, Vatikán által szentesített szervezetek embereire is kiterjednek.
Erre azért volt szükség, mert az elmúlt években a világi vezetőket azzal vádolták, hogy visszaéltek pozíciójukkal, és szexuálisan kizsákmányoltak embereket.
Míg az eredeti szabályok a „kiskorúakat és kiszolgáltatott személyeket” célzó szexuális cselekményekre vonatkoztak, az új változat az áldozatok tágabb meghatározását is tartalmazza, utalva a „kiskorúakkal vagy olyan személyekkel elkövetett bűncselekményekre, akik testi-vagy értelmi fogyatékkal élők, vagy kiszolgáltatott felnőttek”.
(telex.hu)

You have no rights to post comments