A humor, mint egzorcizmus
Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2012. május 14. hétfő
A humor „erénye”, a világnak az abszurditás oldaláról való meglátása, olyan vallásos eljárás, melynek ördögűző értéke lehet. Amikor a kísértések áradatával harcolsz, ostromló gondolatok hullámaival, melyek képesek elgyötörni téged, ne vedd fel a harcot a Sátánnal, mert ő erősebb nálad, de igyekezz kinevetni, semmibe venni őt. Használd „ördögűzésként” a vallásos humorérzéket. Ha kineveted a Sátánt, akkor vered le a támadásait a legeredményesebben. A gúny, a kinevetés, a Sátánra mért legerősebb ütés, mert ő, aki olyan halálosan komoly, nagyon fél a nevetségessé válástól, ezért kénytelen elhagyni téged.
A keresztényi humorérzék segíteni fog szembeszállni egy másik
ellenséggel is, aki a te saját „én”-ed. Ez is bálvány, halálosan
komoly, érinthetetlen, tökéletes. Hozzá sem szabad érni, nem szabad
kigúnyolni, megsérteni, sem kritizálni. A humor a vele való harcban is
vallásos módszerré válik, a hit aktusává, amikor saját énedet
megpróbálod igazi megvilágításban látni. Hiszen valójában kis
„semmi” vagyok. Akkor miért képzelem magam a világ közepének, miért
tekintem ügyeimet a legfontosabbnak, miért élem át annyira
sikertelenségeimet, nehézségeimet -- miért kell olyan halálosan
komolynak lennem? Hiszen elég lenne egy pici elnéző mosollyal
tekinteni minderre és máris láthatóvá válna, hogy mindaz, amiért
annyira aggódom, amitől félek, amivel úgy el vagyok foglalva,
egyszerűen nevetséges ahhoz az egyetlen fontos valósághoz képest, ami
Isten maga.
A keresztény humor olyan módszer, mely megfosztja trónjától a
fent trónoló „én”-t. Ha észreveszed az olyan helyzetek komikusságát,
amikor „én”-ed felkapaszkodik a trónra, akkor -- legalábbis rövid
időre --, ezek a helyzetek nevetségessé válnak és így veszélytelenek
lesznek számodra. Lelepleződik hiúságod és büszkeséged, lelepleződik
és nevetségessé válik minden nagyra irányuló törekvésed, de minden
félelmet keltő fenyegetettség is. Innen ered, hogy a humor erényének,
a pszichikai egyensúly megőrzése szempontjából is fontos szerepe van.
3. Por és hamu
A humor olyan „vallási módszer”, melynek köszönhetően képes
vagy azt mondani magadnak: Nézd, milyen lehetetlen vagy, aggódsz
minden semmiség miatt, annyi keserűség van benned, tönkre teszed az
egészségedet, pedig mindez olyan, mint a por, mint a szemét, mely
végül értéktelennek bizonyulhat. Próbáld meg a hit fényében látni az
életedet, próbáld humorral nézni önmagadat. Ez nehezedre eshet, mert a
humor „erénye” néha hősiességet kíván. Mégis, a humor erénye
megkönnyíti számodra, hogy valódi arányainak megfelelően helyére tégy
két valóságot: Istent és önmagadat, ugyanakkor megtisztít az
egoizmustól és megerősíti a hitedet. Nagyon élesen megmutatja neked,
hogy ami igazán fontos az életedben, az egyedül Isten. Ezért ne te
akarj a világ közepe lenni. Kis homokszemnek tekintsd magad --, ahogy
kis Szent Teréz mondta magáról -- olyan kis „semminek”, aki miatt
nem érdemes túlságosan aggódni, bánkódni, félni. „Imádkozz nővérem --
kérte a szent --, hogy a homokszem váljon atommá, mely egyedül Jézus
tekintetére érzékeny.” (Lettre á Agnés 8. 1. 1889)
A keresztény humorérzék szabaddá tesz önmagaddal szemben.
Lehetővé teszi, hogy a hit fényében minden értéket átértékelj és
felismerd azt a tényt, hogy mindaz, ami körülötted történik, valójában
mennyire nem fontos -- minden, kivéve Istent. Lehetővé teszi a
látszólagos értékek leleplezését. Munkád, terveid, nehézségeid, a
politika és mindaz, ami környezetedben történik, mindez az egyetlen
érték nézőpontjából, aki maga Isten, véglegesen csupán por és hamu.
Ebben a szellemben kezdődik el Hamvazószerdán minden nagyböjt, amikor
a pap hamuval szórja be a fejedet és azt mondja, hogy „porból lettél,
porrá leszel” -- por vagy, vagyis olyan valami, ami nevetségesen nem
fontos. Por vagy te is, de az is, amihez kötődsz, mindaz, ami olyan
fontos számodra és az is, amitől annyira félsz. A humor „erényének”
köszönhetően jobban megnyílsz Istenre, több hely lesz benned az Ő
számára, mert képes leszel helyes arányaiban látni minden mást -- mint
port és hamut, képes leszel mindezt az abszurditás nézőpontjából
látni.
Megnézhetjük például ebből a szempontból Assisi Szent Ferenc
megtérését. Amikor mindent apja lábai elé dobott, hogy Isten hangját
kövesse, hirtelen szabad lett, ugyanakkor az egész világ a feje
tetejére állt. „Aki látta az egész világot Isten kegyelmének
cérnaszálán függeni, az az igazságot látta. (...) Aki látomásban látta
saját szülővárosát feje tetejére állva, az helyesen látta azt. (...)
Az az ember, aki látta feje tetejére állítva a hierarchiát, az mindig
meg fogja mosolyogni annak előjogait.” (G. K. Chesterton: Saint
Francis of Assisi. 5. fejezet). Assisi Szent Ferenc világát, országát
és hazáját, Assisi feudális városkája jelentette, melyet árkok és
falak vettek körül, s a falak sarkaiban tornyok magasodtak. Assisi
társadalmát abban az időben néhány egymásnak alárendelt társadalmi
csoport piramisa jellemezte, akik önmagukat igen komolyan vették: a
komoly városatyák, a komoly nemesség, a komoly burzsoázia és a
parasztok. Ferenc szemében ez a világ hirtelen a feje tetejére állt,
nevetségessé, jelentéktelenné lett. Elegendő volt egyetlen gesztus,
hogy ez a fontos Assisi, a város komoly urainak, nemességének világa
meginogjon és összeomoljon. Ferenc számára az abszurditás szemszögéből
nézve mindez porrá és hamuvá vált. Istenre tekintve az emberi
erőfeszítés nevetségesen kicsinek és jelentéktelennek tűnt. Ferenc
megértette, hogy csak egyetlen egy fontos, komoly valóság van, melyért
érdemes élni: Isten és az Ő akarata. Ezen az isteni akaraton soha nem
szabad nevetni, ezt meg kell szeretni. Teljes bizalommal, gyermeki
módon ahhoz kell tartani magunkat, ami az egyedül fontos.
A legtöbb bűn alapja ez a rendíthetetlen fontosságtudatunk és
abszolút komolyságunk. Bűnt követsz el, mert olyan fontos vagy. A
keresztény humorral elutasítva ezt a fontosságtudatot válunk képessé a
„derűs, igazán emberi életre” -- írja Walter Kasper (Einführung in
den Glauben, VII. rész). A humor megmutatja, milyen nevetséges is a
fontosságra való törekvésünk. Ezzel szemben a humor hiánya és az azt
kísérő ingerültség, bosszankodás, az egyik igen súlyos vád, amivel a
mai keresztényeket illetik.
Halálosan komoly emberek voltak a farizeusok. Annyira biztosak
voltak fontosságukban és jelentőségükben, és annyira kötődtek a
világról és Istenről alkotott saját elképzelésükhöz, hogy a
szemrehányásra agresszióval válaszoltak. A farizeus magatartás az
egyszerűség ellentéte. Azé az egyszerűségé, melyet az igazságban való
életből és önmagunk helyes értékeléséből fakadó szabadság jellemez.
Ugyanakkor a farizeusi magatartás az evangéliumi gyermek
magatartásának is ellentéte, aki elismeri saját gyengeségét és ennek
köszönhetően mentes a fontosság érzésétől. Emlékezzünk arra, hogy a
Szentlélek ellen elkövetett bűnnek többek között az a lényege, hogy az
ember nem akarja elismerni az igazságot önmagáról, nem akarja
elismerni saját gyengeségét.
A természetfeletti humor, mely elősegíti, hogy valódi arányaiban
lássuk az emberi és isteni valóságot, nagyobb távolságtartásra,
elszakadásra és nagyobb szabadságra ad lehetőséget. Az események és
önmagunknak egy bizonyos távolságból való szemlélése a humorérzéknek
köszönhetően lehetővé teszi, hogy teljesebben az Evangélium szerint
éljünk. Lehetővé tesz számunkra egy olyan értékrendet, melyben saját
életünk és a magunk dolgai nem lesznek a legfontosabbak. Lehetővé
teszi számodra, hogy elkerüld a túlzott lótás-futást, a fölösleges
aggodalmakat, s hogy elvessz a munkádban. Így hallhatóvá válik
számodra a Krisztusi felhívás: „pedig csak egy a szükséges...” (Lk
10,42). A humor erényének köszönhetően a sikertelenség, az elveszett
ügyek, nem nőnek életbe vágó jelentőségűvé. A humor által megerősödött
hit elvezethet az elszakadás csúcspontjáig is és az evangéliumi
szabadsághoz, melyet Szent Pál azzal fejezett ki, hogy úgy kell
használni a világot, mintha nem is használnánk: „...Ezután azok is,
akiknek feleségük van, legyenek olyanok, mintha nem volna, és akik
sírnak, mintha nem sírnának, akik örvendeznek, mintha nem
örvendeznének, akik vásárolnak, mintha nem volna tulajdonuk, és akik
élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele; mert elmúlik ennek a
világnak a formája.” (1Kor 7,29-31) Keresztes Szent János így biztat:
„Igyekezz, hogy minden dolog semmi legyen számodra és te, a számukra
semmi légy.” (Tanácsok és útmutatások -- Puntos de amor).
A Gyermek Jézusról nevezett kis Szent Teréz magáról azt mondta,
hogy ő egy homokszem, kis „semmi”. Így fejezte ki gyermeki
magatartását, melyben nem volt egy szemernyi sem abból a halálos
komolyságból, ami annyi bűnnek az alapját képezi. Hiszen a felebarát
ellen elkövetett bűnök nagy része is onnan ered, hogy bármilyen kis
ügy miatt megsértve, megtámadva érezzük magunkat, hogy saját
személyünket illetően oly igen érzékenyek, „hiper”-érzékenyek,
ingerültek vagyunk. Minden érzékenykedő, túlérzékeny, ingerlékeny
embernek feltétlenül szüksége van humorérzékre, ami felszabadít,
szabaddá tesz saját magunktól. Az önmagára túlérzékeny embernél a
legapróbb részlet is hatalmas méretűvé nőhet. Ha képesek lennénk
humorral reagálni ezekre a legkülönfélébb konfliktusokra, civódásokra,
nézeteltérésekre, és elviselnénk, hogy egy kicsit megmosolyogjanak
bennünket, mily nagyra nőhetne bennünk az alázatunk, hitünk és a
szeretetünk. Hiszen a hit fényében csak egyetlen valóság van, amin nem
szabad nevetni -- Isten.
Próbálj meg magadra és mindarra, ami körülötted történik, kevésbé
komolyan és sokkal inkább a hit fényében tekinteni. Így megláthatod,
hogy gyakran az, amit annyira átélsz, szánalmas és nevetséges. Próbálj
meg mosolyogni magadon és magadra. Próbáld meg követni Istent, akinek
nem mindennapi humorának kell lennie, elég ha arra gondolsz, hogy
téged választott munkatársul ebben a nagy műben, melyet véghez visz.
Hát nem az Ő rendkívüli humorérzéke fejeződik ki ebben?
A humor „erénye” a szenteknél időnként a hősiesség olyan fokát
érte el, hogy annak a fénye bevilágította a nagy szenvedéseket, sőt a
halált is. Morus Tamás szent, de akárcsak mi, mégis csak ember volt,
aki ismerte az ember pszichofizikumában születő félelmet, melytől
senki sem mentes, nem volt mentes ettől maga a Megváltó sem. Morus
Tamás is bizonyára félt a kilátásba helyezett tortúrától és
felnégyeléstől. Később a kínvallatást lefejezésre változtatták meg.
Mielőtt felment volna az állványzatra, fia zokogva ment oda hozzá és
áldását kérte. Nehezen elviselhető, komoly volt a légkör. A humor
vallásos módszerére volt szükség. Morus Tamás ekkor így szólt a
kivégzést irányító katonatiszthez, aki szintén halálosan komoly volt:
„Kérlek, Főhadnagy Úr, segíts nekem felmenni a vérpadra, visszafelé
már magam is elboldogulok.” (W. Roper N. Harpsfield, Lives of Saint
Thomas More, London, New York 1963, p. 50.) Saját halálát ilyen
humorral mosolyogta meg.
VIII. Henrik király megtiltotta Morus Tamásnak, hogy beszéljen --
nyilvánvaló, mit megtehet az emberekkel valaki, akit humorérzéke még
saját halála pillanatában sem hagy el. Miféle erő ez, hiszen még a
Sátán is fél az autentikus vallásos humorérzéktől, hát még egy VIII.
Henrik. Nem hangzott el egy szó sem, az elitélt letérdelt, röviden
imádkozott, majd a hóhérhoz fordult és tökéletes derűvel azt mondta:
„Szedd össze a bátorságod és tedd a dolgod. Az én nyakam rövid,
igyekezz, nehogy ferdén vágj, s elveszítsd a jó híredet!” (W. Roper
N. Harpsfield, Lives of Saint Thomas More, London, New York 1963, p.
50.) Ezek voltak Morus Tamás utolsó szavai. Önmagán is tudott
viccelődni, képes volt magát és saját dolgait, még a halálát is az
abszurditás szemszögéből látni. Hiszen Istenre tekintve, Aki az
egyetlen valóság, melyért érdemes élni, vele szembesülve a saját
halálunk sem fontos. Valóban gyermeki léleknek kellett lennie és
erősen fognia az Atya kezét, hogy saját halálát is kinevethesse. Olyan
valaki tette ezt, aki előzőleg gyakran imádkozott a keresztény
humorérzékért:
Adj nekem olyan lelket, melytől idegen az unalom,
mely nem ismeri a zúgolódást, bánkódást, panaszkodást,
és ne engedd, hogy túl sokat forgolódjak akörül az uralkodó valaki körül,
akit „én”-nek neveznek. Uram, adj nekem humorérzéket, s a kegyelmet,
hogy értsem a humort, hogy életemben megismerjek egy kis boldogságot,
és másokat is megajándékozhassak azzal. Ámen.
(Részlet Tadeusz Dajczer:
A hit fénye a harmadik évezred küszöbén. - Elmélkedések a Hitről című könyvéből)
