Egy reményt keltő felmérés a felnövekvő generációról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. december 31. szombat

A kutatások szerint a mai fiatalok példamutatóbb életet élhetnek, mint korábban bármelyik ismert generáció tagjai valaha, a Z generáció képviselői ugyanis a dohányzásra, a kábítószerekre, a bulizásra és a szexuális együttlétekre is nagyobb számban mondanak nemet.

A Z generáció tagjai egy kutatás szerint bizonyítottan is kilógnak a korábbi generációk „mintha nem lenne holnap” felfogású fiataljai közül.
A Social Science & Medicine folyóiratban megjelent új tanulmány szerint az 1990-es évek közepe és a 2010-es évek közepe között született, Z generációs fiatalok ugyanis sokkal kevésbé kockázatos magatartást tanúsítanak, mint a szüleik, vagy az előttük született személyek és generációk tagjai – írja a New York Post.
A kutatók úgy vélik, hogy ezt a változást többek között az iskolai nyomás, a szigorúbb törvények és a szigorú szülői felügyelet kombinációja okozhatja. A publikáció készítői szerint emellett egy másik érv is szerepet játszhat ebben, ugyanis a felgyorsult világ információáradata, és a fiatalok okoseszközöktől való függése miatt sokkal kevesebb alkalommal lógnak személyesen a barátaikkal, így sokszor lehetőségük sincsen arra, hogy káros szenvedélyeket próbáljanak ki, vagy éljenek velük.

Kevesebb alkohol, cigi, buli és szex
Az alkoholfogyasztás, a könnyű drogok, így a kannabiszhasználat és a szexuális együttlétek ugyanis leginkább strukturálatlan, személyes közösségi tevékenységek során fordul elő. A mai gyerekek pedig sokkal kevésbé bulizósak, mint a korábbi generációk: az 1990-es években az amerikai 10. osztályosok 80 százaléka számolt be arról, hogy havonta legalább egyszer részt vett egy bulin a barátaival, ez a szám 2017-re 57 százalékra csökkent.
Akárcsak a dohányzás esetében, ugyanis globális kutatások bizonyítják, hogy a serdülőkorúak dohányzása több mint 80 százalékkal csökkent 1999 és 2019 között világszerte.
Nincsen másképp ez az alkoholfogyasztás esetében sem, Angliában a 2003-as 25 százalékról 2014-re 8 százalékra esett esett vissza azon a fiataloknak a száma, akik azt állították, hogy az elmúlt héten ittak alkoholtartalmú italt.
Egy Egyesült Államokban készített felmérés szerint a korábbi füvescigaretta-őrület is alábbhagyott a Z generáció felnövésével, 2019-ben a 15–16 évesek mindössze 34 százaléka mondta azt, hogy használt már kábítószert, míg 1997-ben ez a szám majdnem duplája, 42 százalék volt.
Az alkoholfogyasztás és a kábítószer-használók számának csökkenésével az élvezetek halmozása is csökkenő tendenciát mutat, a 14–15 éves amerikaiaknak például csak 20 százaléka számolt be arról, hogy valaha szexelt, míg ez az arány 1993-ban 37 százalék volt.
(Lendvai András, index.hu)

You have no rights to post comments