Isten mellett döntött a filmsztár

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. szeptember 11. vasárnap

A 'mindig vidám' filmsztár, Neal McDonough a 2010-es évek elején feketelistára került Hollywoodban. Ezekben a nehéz időkben Istennel való kapcsolatára támaszkodott, hogy átvészelje az előtte álló megpróbáltatásokat.

Neal McDonough számos sikersorozatban és filmben játszott szerepéről ismert, úgy mint a 'Kék könyv-projekt' vagy a Netflixen futó 'Yellowstone' sorozat, illetve a 'Valós halál' című alkotás. Szerepelt továbbá olyan népszerű filmekben, mint a 'Különvélemény' és 'Amerika Kapitány'.
Volt azonban néhány kemény év, amikor Neal McDonough karrierje kellős közepén felkerült a hollywoodi feketelistára hite és vágya miatt, hogy tiszteletben tarthassa Istent, feleségét és családját.
Az egész akkor kezdődött, amikor a mindössze 1 évig futó 'Scoundrels' című amerikai vígjáték sorozat forgatásán dolgozott. Az 56 éves színész nem volt hajlandó szexjeleneteket készíteni a filmben. Ez a kívánsága már a Született feleségek sorozat alatt is felmerült, melynek alkotói mindent megtettek, hogy átírják a sorozat forgatókönyvét úgy, hogy még a csókolózást is elkerülhesse a színész. A színészt három nappal a 'Scoundrels' forgatásának kezdetét követően kirúgták.
"Nem fogok más nőt megcsókolni, mert hűséget fogadtam a feleségemnek és megígértem neki, hogy ezentúl csak őt fogom egyedül megcsókolni." – mondta Neal McDonough. Hithű katolikusként a sztár a hollywoodi filmipar feketelistájára került. "Nem tudtam elhelyezkedni, mert az emberek azt hitték, hogy egy őrült, vallásos fickó vagyok. De nem ez volt a helyzet. Szeretem a feleségemet, de szeretem a színészetet is. Bíztam benne, hogy valamikor valaki ismét lehetőséget fog adni nekem." Ebben az embert próbáló időszaban a színész a hitére támaszkodott.
"Emlékszem, amikor térdre estem, és azt mondtam: Istenem, miért feledkeztél meg rólam? Miért büntetsz engem ennyire? És amint ezek a szavak kijöttek a számon, rájöttem, milyen önelégült kérdések ezek. Isten annyi mindent adott már nekem. Mindannyian tapasztalunk kihívásokat az életünkben. Hálásnak kell lennem és szüntelenül hálát kell adnom minden áldásért, amit kaptam." - mesélte a színész.
Néhány év elteltével, rengeteg imádságot követően a színész életébe visszatértek a fellépési lehetőségek. Az imádságot lehetőségek követték. "Emlékszem, hogy egy családi imakör után néhány perccel ott ültem a konyhaasztalnál a feleségemmel, Ruvéval. Ekkor az egyik producer barátom, Graham felhívott és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem játszani a 'Törvény embere' sorozat első egy-két epizódjában." A sokéves kényszerpihenő után nem is volt kérdés, hogy elvállalta a szerepet a sztár. A megpróbáltatások sem tántorították el Neal McDonough-t meggyőződésében.
"Nem veszem a számra hiába az Úr nevét, és nem csókolok meg más nőt! Ezekhez továbbra is tartom magam!"

A kihívás csak arra ösztönözte, hogy még növelje hitét
"Elhatároztam, hogy Isten dicsőségére nagyszerű teljesítményt nyújtok majd a sorozatban is, és meg is tettem! Sokszor, amikor automatikusan csináljuk a feladatainkat és nem állunk meg egy pillanatra sem, akkor észre sem vesszük, hogy mennyire leromlott a munkánk minősége. Ennyi év kihagyás után, fantasztikus előadást tudtam nyújtani, mert fel voltam töltődve és lelkes voltam!"
Azóta rengeteg munkája van és hálás ezért Istennek. "Újra sokat dolgoztam az elmúlt néhány évben, és nem is lehetnék ennél hálásabb! Minden nap hálát adok Istennek minden áldásért, amit kapok, még a kihívásokkal teli időkben is." Sikerét Istennek köszönheti. "Isten adta nekem ezt az ajándékot, hogy tehetséges színész legyek, és nem fogom elpazarolni!" – mondja. A színészet iránti elhivatottsága mellett legnagyobb szenvedélye továbbra is a családja. Neal legértékesebb kincse és legnagyobb áldása azonban továbbra is a felesége, Ruve és öt gyermekük, valamint legfontosabb küldetése az Istennel való kapcsolatának ápolása, mint hívő katolikus.
(faithit.com, nicelife.hu)

You have no rights to post comments