Egy újabb lépés az átláthatóbb vatikáni pénzügyek felé

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. augusztus 26. péntek

Ferenc pápának a L’Osservatore Romano vatikáni napilapban augusztus 23-án, kedden megjelent rövid leirata, rescriptuma kimondja, hogy a Vallási Művek Intézete (IOR) vagyis a Vatikán bankja kizárólagos irányítási hatáskörrel rendelkezik, és hogy a Szentszék dikasztériumainak, hivatalainak és kapcsolódó intézményeinek át kell utalniuk minden pénzügyi eszközüket és likviditásukat a IOR-nak.

A Vallási Művek Intézete (IOR) kizárólagos joghatósággal rendelkezik majd a vagyonkezelés felett, valamint a Szentszék és a hozzá kapcsolódó intézmények összes ingó vagyonának letéteményesévé válik. Ezt rendelte el Ferenc pápa leirata, amelyet a L’Osservatore Romano keddi számában tettek közzé.

Ferenc pápa leszögezi, hogy a rescriptum „a hatályos rendelkezések hiteles értelmezése, és szilárdan érvényes annak ellenére, hogy bármilyen rendelkezés megelőzi is ezt a leiratot, ami akár ezzel ellentétes vagy kifejezetten különleges dolgokra utal”. A pápai szöveg a Praedicate Evangelium, vagyis a Római Kúria reformjával foglalkozó konstitúció 219. cikkelyének 3. paragrafusára vonatkozik, amelyet „úgy kell értelmezni, hogy a Szentszék és a Szentszékhez kapcsolódó intézmények vagyonkezelői és ingó vagyonának letétkezelői tevékenysége a Vallási Művek Intézetének kizárólagos felelőssége”.

Emiatt a Szentszéknek és a kapcsolódó intézményeknek, „amelyek az IOR-tól eltérő pénzügyi intézményekben pénzügyi eszközökkel és likviditással rendelkeznek, függetlenül attól, hogy azokat milyen formában tartják, tájékoztatniuk kell az IOR-t, és a lehető leghamarabb, 2022. szeptember 1-jétől 30 napon belül át kell utalniuk azokat az IOR-ba”. A pápai leirat azonnal hatályba lépett, ahogy a Szentszék napilapjában megjelent.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

You have no rights to post comments