Változások a mise liturgiájában

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. augusztus 12. péntek

Veres András püspök arról tájékoztatta a pannonhalmi liturgikus napok résztvevőit, hogy bár az 1991-ben kiadott magyar nyelvű Római misekönyv lényegi részei nem módosultak, a mostani kiadásban azonban több változás található, amelyeket a papok és a világi hívek tapasztalni fognak; emellett különféle javításokra és betoldásokra is szükség volt a Szentszék által kiadott, latin nyelvű Editio Typicát szem előtt tartva.

A püspök a változásokról szólva részletezett öt fontos módosítást. Egyrészt a bevezető szertartásoknál, a közgyónásnál eddig az állt a misekönyvben: „Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Máriát…” Innen kikerült a szeplőtelen kifejezés, mivel az nem része a latin szövegnek.

Másrészt az eucharisztikus liturgiánál eddig az szerepelt: „a bor és víz titka által”. Itt csak a szórendet kellett megváltoztatni a latin szerint. A jövőben ez tehát úgy hangzik majd: „a víz és a bor titka által”.

Amikor az eucharisztikus liturgiánál a pap a hívek felé fordul, az új fordítás szerint a következőket mondja: „Imádkozzatok testvéreim, hogy az én áldozatom és a tiétek kedves legyen a mindenható Atyaisten előtt!”

A békeköszöntésnél eddig az szerepelt a szövegben, hogy „Köszöntsétek egymást a béke jelével!” Ennek helyére ez kerül: „Engesztelődjetek ki szívből egymással!” Veres András elmondta, hogy ezt a módosítást az MKPK már korábban, a Covid-járvány miatt megtette.

Az ötödik, a püspök által a pannonhalmi konferencián említett változás a következő: az áldozás előtti részben a korábbi misekönyvben ez állt: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya.” Az új kiadásban ezt felváltja a következő kijelentés: „Boldogok, akik meghívást kaptak a Bárány lakomájára”, szintén a latin eredetivel megegyezően.

(Magyar Kurir)

You have no rights to post comments