Két hír tárgyalásokról + ima

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. június 11. szombat

Ferenc pápa az Európai Bizottság elnökével, a közép-európai országok vezetői pedig egymással tárgyaltak az ukrajnai helyzetről - hírek + ima:

- Az ukrajnai háború befejezése érdekében egyeztetett Ferenc pápa az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel, akit a Vatikánban fogadott – közölte a Szentszék pénteken. A valamivel több mint húsz perces találkozón arról volt szó, hogy mit tehet a nemzetközi közösség a háború lezárásáért.

- A  közép- és kelet-európai NATO-tagállamok, az úgynevezett Bukaresti Kilencek (B9) elítélik az Ukrajna elleni indokolatlan orosz agressziót, ugyanakkor a NATO keleti szárnya védelmének és elrettentő képességének tartós megerősítését szorgalmazzák – mutat rá a B9-ek pénteki, bukaresti államfői értekezletén elfogadott közös nyilatkozat. A nyilatkozat aláírói - a balti államok, a visegrádi országok, valamint Bulgária és Románia -,  szerint Oroszország jelenti a legfőbb fenyegetést az euroatlanti térség biztonságára, ezért a szövetséges jelenlét fokozására, korszerű, kiegyensúlyozott, hiteles és fenntartható megerősítésére van szükség a teljes keleti szárnyon. A B9-ek támogatásukról biztosítják Ukrajnát, az ország európai uniós integrációs törekvéseit, folytatják a menekültek millióinak segítését és felszólítják Oroszországot, hogy vonja vissza katonáit Ukrajnából, térjen vissza a nemzetközi jog keretei közé.

Drága Istenünk, add, hogy valóra váljon a törekvés, és Ukrajna felszabaduljon, Oroszország visszavonja katonáit a megszállt területekről és elkezdődhessen a helyreállítás és újjáépítés időszaka. Hozd el a békét mindannyiunknak Urunk! Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

You have no rights to post comments