Román színekben a világverő magyar sakkozó

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. május 27. péntek

Román színekben folytatja a versenyzést Rapport Richárd, a világ ötödik legjobb sakkozója. A 26 éves, a 2014-es norvégiai sakkolimpián ezüstérmes magyar sakkozó –  aki idén májusban lett a világ ötödik legjobb játékosa – egy szerb származású romániai milliárdostól visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot kapott.

A hírt édesapja is megerősítette, és úgy nyilatkozott: „A nemrég befejeződött 2022 Superbet Chess Classic Romania sakkverseny fő támogatója,  Sacha Dragic, a Superbet nevű cég szerb származású milliárdos tulajdonosa visszautasíthatatlan szponzori ajánlatot tett elé, amelynek segítségével lehetősége nyílna arra, hogy az elkövetkező években valós esélye legyen a világbajnoki cím elnyerésére.
Úgy tudom, Ricsi döntött, és elfogadta az ajánlatát, amely azt is tartalmazza, hogy a jövőben román színekben ül asztalhoz – mondta Rapport Tamás.

A magyar sakk nem kap elegendő állami támogatást
Rapport Richárd 18 éves kora óta Szerbiában él, de mindeddig magyar színekben versenyzett. Rapport Tamás azonban már egy korábbi interjúban is arról beszélt, hogy fia hiába volt nagy tehetség, sem ő, sem pedig a magyar sakk nem kapott az utóbbi években elegendő állami támogatást, és emiatt jóval szerényebb körülmények közt kellett felkészülnie a világversenyekre, mint a riválisainak.
Akkor azt mondta: fia állami támogatást amiatt nem kaphatott a 2014-es sakkolimpiai ezüstérme után, hogy még nincs 35 éves. A magánszférából pedig a pályafutása alatt mindössze ketten szponzorálták fiát: Gattyán György 2009 és 2019-ig közt támogatta havi rendszerességgel – ami állítása szerint nagyon sokat segített –, valamint egy alkalommal a Wienerberger is segített kétmillió forinttal, de azóta egy szponzor sem jelentkezett, a világsikerek ellenére sem.
Az utóbbi másfél évben Rapport Richárd egy forintot sem kapott a sakkszövetségtől, és az elmúlt években is gyakorlatilag önerőből készült fel a versenyekre. Ezzel kapcsolatban Kapás Róbert, a Magyar Sakkszövetség főtitkára most a portál kérdésére válaszolva azt nyilatkozta:  2019 óta – amióta a szövetség jelenlegi elnöksége hivatalban van – támogatták a sakkozót, de azt nem árulta el, hogy pontosan mikor és milyen formában.
Rapport Richárd felkészülését a Magyar Sakkszövetség anyagi lehetőségeihez mérten támogatta, a támogatás konkrét anyagi támogatás, valamint sportszakmai és sportdiplomáciai formában egyaránt realizálódott – fogalmazott Kapás Róbert.
Egy kérdésre válaszolva elismerte azt is, hogy a sakkozók – más olimpikon sportolókkal ellentétben – jelenleg nem részesülnek a Gerevich-Ösztöndíjból, de „lobbiznak”  azért, hogy ez megváltozzon. Végezetül hozzátette:
Szabó László szövetségi elnök úr kifejezett kérése az, hogy e válasszal együtt az is jelenjen meg, hogy Rapport Richárd a magyar sakk legnagyobb értéke, Magyarország, az MSSZ és a teljes magyar sakkcsalád szurkol neki, támogatja, és számít rá.
(index.hu)

A magyar sakkszövetség reagálása: A Magyar Sakkszövetség (MSSZ) tiltakozik Rapport Richárd „zászlóváltása” ellen és mindent megtesz, hogy a világranglistán ötödik nagymester a jövőben is magyar színekben versenyezzen – mondta az MTI-nek Szabó László, az MSSZ elnöke, miután megjelent a hír, hogy Rapportot Romániába csábítja egy szponzor. Szabó azt mondta, a nemzetközi szövetségtől (FIDE) értesültek arról, hogy Rapport Richárd román színekben kívánja folytatni pályafutását.
„A FIDE jelezte számunkra, hogy Ricsi zászlóváltást kezdeményezett. Ilyen esetben az adott szövetségnek kilencven napja van, hogy tiltakozást nyújtson be. Mi feltettünk a FIDE-nek egy rakat kérdést, mivel a zászlóváltás szabályozása elég szabados, nagyvonalú, kértük, hogy értelmezzék a helyzetet” – mondta az MTI-nek Szabó László.
Kiemelte, a kilencven nap alatt Rapport Richárd továbbra is magyarként versenyezhet, illetve lehetősége van arra is, hogy semlegesként, FIDE-versenyzőként szerepeljen, de erről nincs hír. Azaz, a június 16-án kezdődő madridi világbajnokjelölti tornán, ahová a 26 éves magyar sakkozó bejutott, még semmiképpen nem indulhat román színekben.

(telex.hu)

(Szóval pénz nincs, de jogszabályokkal majd ezt is megoldjuk... milyen szomorú... - a szerk.)

You have no rights to post comments