Csodálatos megemlékezés Kopp Máriáról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2012. április 06. péntek

Kopp Máriáról lánya Skrabski Fruzsina írta az els? nekrológot, "Ahányan így együtt vagyunk, mind elmegyünk" címmel. Ezzel a szép írással tisztelgünk a nagyszer? asszony emléke el?tt:

 

Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk,
a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át
a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk,
olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép,
végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad
és lépdelünk a csillagok mögött a menny abroncsain,
tornyok fölé, olyik még visszanéz és látni vágy,
hullott almát a kertben, vagy egy bölcsőt talán/
ajtó mellett, piros ernyő alatt, de késő már, gyerünk,
ahogyan a harangok konganak, mind ballagunk
mindig másként a csillagok mögött, a puszta körfalán,
ahányan végre így együtt vagyunk, mind elmegyünk.
/Weöres Sándor: Bolero/

  Ezt a verset a szüleim kiírták a konyhában a falra. Ezt néztem óvodás
koromtól, és ezzel éltem, hogy mind elmegyünk. Otthon sohase volt tabu a halál,
számtalanszor beszéltünk róla és mondták, mind a ketten mondták, anyukám és
apukám is, hogy meg fognak halni. Meghaltak.

  Szégyellem, hogy írok, mert senkire nem tartozik a fájdalom, de mégis úgy
érzem, hogy ez segít, mert anyukám, Kopp Mária ennek a közösségnek fontos
tüneménye volt; és tartozom neki annyival, hogy én írjam meg az első nekrológját.

  Anyukám Kopp Jenő művészettörténész, a Fővárosi Képtár igazgatója és Waigand
Ilona művészettörténész első lánya volt. Ő volt az első gyermek, még hét
testvére született. Ő volt a legidősebb, az első, és ezzel megkapta azt a
felelősséget is, hogy példát kell mutatnia. Azt mondják, hogy már kiskorában
tudósos volt: nagyon okos.

  Az ötvenes években édesapja nem írta alá az egyházi iskolák bezárását követelő
nyilatkozatot, ezért kirúgták az állásából. Majd egy ismerősük szólt, hogy rajta
vannak a kitelepítési listán, ezért elmenekültek Surányba, az egyszobás
nyaralójukba. Anyukám itt nőtt fel, a Duna mellett, kecskéket legeltetett,
verseket írt, matematikaversenyeket nyert. Közben édesanyja franciára és
művészettörténetre tanította, ahogy az összes többi gyerekét is.

  Édesapja belerokkant abba, hogy elveszítette a munkahelyét, hiszen egy
ostyakészítő anyuka fiaként nagyon nagy szó volt, hogy művészettörténeti
diplomát szerzett, aztán Rómában ösztöndíjat kapott. Amikor pedig kinevezték a
Fővárosi Képtár igazgatójának, elérte mindazt, amiről álmodott. Ekkor nézte ki
magának a bálkirálynő -- Budapest legszebb lánya -- nagymamámat, aki 18 évvel
fiatalabb volt ugyan, de mégis sikerült meghódítani a szívét. A nagypapa nem
bírta elviselni a surányi száműzetést, depressziós lett és megvakult. Anyukám
ekkor határozta el, hogy pszichiáter lesz: eldöntötte, hogy kikutatja, hogyan
alakulhat ki lelki okokból testi megbetegedés.

  Nem ismertem a nagyszüleimet, mert még akkor meghaltak, amikor kicsi voltam,
de annyit mesélt róluk anyukám, hogy olyan, mintha ismertem volna őket.
Meséléssel életre lehet kelteni valakit. Remélem.

  Anyukám egyébként a világ legcsodálatosabb anyukája volt. Mindenki azt hiszi,
hogy a munka mellett nem jutott ideje ránk, de ez nem igaz. Mindig ott volt
mellettem, ha szükségem volt rá. Nagyon okosan tudott szeretni, igaziból. Amikor
kicsi voltam, esténként olvasott, és én odabújtam hozzá. Ha rossz jegyeket
hoztam, mindig biztatott, hogy nem ez számít, nagyapám is rossz volt matekból.
Ha hazacipeltem a legfurcsább barátaimat, ő mindenkit komolyan vett. És dicsért,
dicsért, dicsért. Apukámat, nővéremet, engem.

  Nagy tudós volt az anyukám, csodálták őt itthon és külföldön. Szerteágazó
kutatásai voltak: a boldogsághormonról írt tudományos dolgozatot, kidolgozott
egy légzésterápiát a szorongás csökkentésére és felmérte az ország
lelkiállapotát apukámmal közösen, és ez alapján javaslatokat tettek az ország
testi-lelki egészségének javítására. Együtt alapították újra a rendszerváltás
után a lakásunkon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet. Együtt indították a Három
Királyfi, Három Királylány Mozgalmat a kívánt gyermekek megszületése érdekében.
Nem tudom leírni, hogy mennyi mindent szervezett és dolgozott. Lehetetlen.
Mostanában azt kutatta, hogy mitől lehetünk boldogok, boldog házasok. Ő nagyon
boldog házasságban élt, bár azt mondta, hogy a szerelem betegség és ő
barátságból ment hozzá apukámhoz, de az ő kapcsolatuknál szenvedélyesebbet
nehezen lehet elképzelni. Nő volt. Titok. Megfejthetetlen. Bár sokat szerepelt,
de nagyon zárkózott volt. Apukám örökké meg akarta hódítani, de kicsit mindig
meghódíthatatlan maradt. Fájdalmairól, kétségeiről csak nekünk beszélt. Volt egy
titkos énje, a mi titkos anyukánk volt.

  Fruzsikám! -- mondta. Felszólító módban, mert mindig volt arra ötlete, hogy mit
kellene csinálni. Most nem mondja és nem tudom. Agyondolgozta magát, mert adni
akart és örült, hogy még az utcában dolgozó munkások is megköszönték neki, hogy
mennyit segít.

  Hétfőn este még beszéltünk, teljesen jól volt, aztán tegnap holtan találtam
otthon. Itt lakunk egy házban, itt voltam felette, de nem tudtam, hogy baj van.
Délután még a nővérem kislányával sétáltunk és róla beszélgettünk, hogy milyen
okos. Anyukám úgy szervezte, hogy mi mind együtt lakunk, ők, a nővéremék és mi.
Egy csoda így együtt élni, együtt ebédelni, átfutni egymáshoz tejfölért. Itt
maradtunk egymásnak, nélküle.

  Januárban lett 70 éves. Születésnapi ajándékból elutaztunk együtt a
Szentföldre. Végigmentünk a keresztúton. Boldog volt és nagyon bánatos. Nem
tudott apukám nélkül élni. Meg akart halni, mert vágyott apám után. Most együtt
lehetnek. Mi meg együtt itt lent.

  Ha végiggondolom, hogy mit várna tőlünk, lányaitól, akkor azt, hogy
bizonyítsuk be, hogy elég erős a hitünk ahhoz, hogy elviseljük a halálát és,
hogy mindig legyünk bátrak és tegyünk apukám, anyukám dicsőségére!

Skrabski Fruzsina (mandiner blog)

Kopp Máriáról:

Életének 71. évében elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyettese – tudatta az intézmény kedd este az MTI-vel.

Kopp Mária 1942. január 14-én született Budapesten. 1968-ban a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen (SOTE), majd 1977-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) klinikai pszichológia szakán kapott diplomát. 1982-ben az orvostudomány kandidátusa, 1999-ben a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora lett.

1968-tól az Országos Munkaegészségügyi Intézetben megszervezte és vezette a klinikai epidemiológiai munkacsoportot, később a SOTE pszichofiziológiai laboratóriumának vezetője, majd a pszichoszomatikus ambulancia vezetője volt. 1993-tól a SOTE Magatartástudományi Intézetének igazgatójaként, 1994-től egyetemi tanárként, 2007-től kutatócsoport-vezetőként dolgozott. 1997–2000-ben Széchenyi professzori ösztöndíjas volt. Munkáját 1988-ban és 2002-ben Nyírő Gyula-díjjal, 2004-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal, 2008-ban Polgári Magyarországért Díjjal, 2009-ben Prima-díjjal ismerték el.

2010-ben a magyarság egészségéért folytatott küzdelmükért – férjével, a 2009-ben elhunyt Skrabski Árpáddal együtt – Magyar Örökség-díjjal, valamint Stephanus-díjjal (irodalmi kategóriában) tüntették ki.

2011-ben Budapest díszpolgára lett. Kopp Mária az idén március 15-én a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal polgári tagozata kitüntetésben részesült a legnagyobb népegészségügyi jelentőségű megbetegedések pszichoszociális, társadalmi, gazdasági és demográfiai háttértényezői kutatásában elért tudományos eredményeiért, több évtizedes, a magyar társadalom és a család érdekében végzett sokoldalú munkássága elismeréseként. A Népesedési Kerekasztal szervezője volt, a nevéhez csaknem 180 tudományos közlemény fűződik. Ő volt a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom alapítója.

(MTI)

You have no rights to post comments