Ki kell mondani, ki a tettes és ki az áldozat – Pál Feri az ukrajnai háborúról és Putyinról
Az áldozatiságról beszélt keresztény nézőpontból Pál Ferenc katolikus pap, mentálhigiénés szakember, közismert nevén Pál Feri a budapest-angyalföldi Szent Mihály-templomban március 13-án, vasárnap mondott homíliájában. A téma kapcsán arról is szólt, hogy minden bűn esetében – így egy háborúnál is – ki kell mondani, ki a tettes és ki az áldozat.
Pál Feri rámutatott, milyen megrendítő a napi evangélium (Lk 9,28b–36) történetében, hogy Illés, Mózes és Jézus arról beszélgetnek, Jézusnak milyen halált kell majd elszenvednie. Ez a megrendítő jelenet pedig közben a dicsőség fényében zajlik le. Erről a feszültségről, az áldozatiságról beszélt homíliájában a szónok.
Azáltal, hogy elítélik, megölik, meghal, Jézus áldozata lesz egy helyzetnek – világított rá Pál Feri, aki az áldozatsegítők tapasztalataira utalva elmondta,
nemcsak azokat tekinthetjük áldozatnak, akik egy természeti csapásnak vagy háborúnak konkrétan az elszenvedői, hanem az áldozatiságból részesül akarva-akaratlanul mindenki, aki az áldozatn családtagja, aki a közvetlen környezetében van.
Őrájuk is jellemző lesz mindaz a fájdalom, szenvedés, nehézség, küzdelem, megpróbáltatás, mint ami közvetlenül a szerettüket érte.
Fölemelő és lenyűgöző, hogy mennyien segítenek ebben a mostani háborús helyzetben, de érdemes – pont az ő érdekükben is – kimondani: miközben segítenek, bizonyos módon és értelemben részesednek abból, amit az áldozatok egész közvetlenül átélnek. Aztán
azok is részesednek az áldozatiságból, akik valamiképpen tanúi egy katasztrofális eseménynek, vagyis a média révén tulajdonképpen mindannyian.
Ezenkívül bizonyos értelemben áldozattá lesznek, akik érzékeny lelkűek, akiknek elég egy képet látni, egy történetet hallani, valakivel találkozni, és ez őket nagyon mélyen megérinti. Még egy hatodik csoport is bizonyos szempontból áldozattá válik: azok, akikben fölmerül annak lehetősége és gondolata, hogy „én is lehetnék ott”, „ez velünk is megtörténhetne”.
Pál Feri ezután számba vette, mit mondanak maguk az áldozatok később, mi az, ami nekik valódi segítséget nyújtott. Valódi segítség egyrészt az – amit most oly sokan tesznek direkt vagy közvetett módon –, hogy a legalapvetőbb fizikai szükségleteket igyekeznek betölteni. Éhes vagy-e? Szomjas vagy-e? Van hol aludnod? Van-e ruhád? A gyereknek van-e mit ennie? Megvan-e az orvosságod?
Ugyanígy valódi segítség az is, ha az áldozatok, akik éppen mélyponton vannak, találnak valakit, akinek meg lehet fogni a kezét, vagy aki megfogja az ő kezüket – ez a legelemibb fizikai kapcsolat az áldozat segítésére.
Valódi segítség az áldozatnak, ha van kinek elmondania, ami benne van: „De jó, hogy nem kell magamban tartani!”
Valódi segítség az is, hogy van valaki, aki bennünket megszólít. Amikor sokszor még azt se tudjuk, mit mondjunk, vagy kinek mondjuk – annyira kiszolgáltatottak is tudunk lenni, hogy lebénulunk –, és akkor van valaki, aki odajön hozzánk, embernek tekint bennünket, és megszólít.
Szintén valódi és igazi segítség, ha az áldozat pontos információt kap a saját helyzetéről, arról, hogy mi történik most vagy mi fog történni egy óra, egy nap múlva vele, hova tud menni, hol tud élelemhez jutni.
Aztán az is valódi segítség, ha hírt és pontos információt kap a hozzátartozóiról, azokról, akikkel szűkebb és tágabb értelemben közös az életük. Még a harctéren harcoló katonában is az tartja a lelket, hogy tudja, biztonságban a felesége, a gyermeke, tudja, hogy ők szeretik.
S mi az, ami valódi segítséget jelent, ha közvetlenül nem tudunk segíteni? Segítsük a segítőket és az őket segítőket!
Van, akinek ez az óriási lehetősége – tette hozzá a lelkipásztor.
Ne csináljunk itt három sátrat? – mondja Péter az evangéliumban. Akik nekiállnak segíteni a szónak bármilyen értelmében, azok már a megküzdés földtől elemelkedett módját választották – világított rá Pál Feri. – Ekkor valaki már túllát azon, hogy egy helyzet áldozatává vált, és azon gondolkozik: hogy tudnék megküzdeni a saját áldozattá válásommal úgy, hogy közben másoknak segítek, akik lehet, hogy sokkal inkább áldozatává váltak egy helyzetnek?
Egy áldozaton való segítésnek első lépcsőfoka az, hogy kimondjuk: ő tényleg áldozat lett, áldozatává lett egy helyzetnek. Tanúskodnunk kell, mert a tanúskodás jelenti azt, hogy az áldozat hiteles információt kap a saját helyzetéről. Amikor egy szülő bántalmazza a gyermekét, az nem nevelés, hanem bántalmazás, és ott a gyermek áldozattá válik. Amikor egy férfi szexuálisan vagy más módon bántalmaz egy nőt, akkor egészen nyilvánvaló, hogy van egy tettesünk, a férfi, és a nő áldozat. Amikor az egyik gyerek a világháló bugyrain keresztül súlyosan bántalmazó dolgokat ír egy osztálytársának, ott van egy tettes és van egy áldozat. És
fontos kimondanunk, éppen azért, hogy az áldozat mellett lehessünk, hogy te most ennek a helyzetnek áldozata lettél.
Mai magyar valóságunkban a pedagógusokat sem tudom tettesnek látni, egy helyzet áldozatai.
Így jutunk el oda, hogy Jézus nem csak egy áldozat – hangsúlyozta a szónok. – De mielőtt dicsősége fényét szemléljük, azért azt ki kell mondani: az
egész biztos, hogy Jézus az áldozat, és mások a tettesek.
Egy hónap múlva a szentmisén hallani fogjuk, hogyan zajlott Jézus pere. A Jézussal szemben álló hatalom, mint a mindenkori hatalom logikája azt kívánta, hogy úgy állítsák be a történéseket, mintha Jézus lenne a tettes. Ő az, aki föllázítja a népet, ő a tettes, ő az, aki nem tartja be a törvényt, ahogy egy tisztességes farizeus, ő a tettes, ő az, akit rengetegen követnek, és ebből nem tudjuk, hogy mi lesz, hát akkor ő a tettes.
Nem megrendítő, hogy tizenegy apostol – tíz meg még egy – elszelelnek, nincsenek is ott a kereszt alatt? János van ott, meg Mária. Ez mit jelent? Nem tanúskodnak róla, hogy Jézus nem tettes, hanem áldozat”
– hívta fel a figyelmet Pál Feri.
„Az orosz elnök nem áldozat, hanem tettes, az Ukrajnában élők pedig nem tettesek, hanem áldozatok. Akármilyen furcsa is, ezeket ki kell mondani, mert különben nem álltunk ki az áldozatok mellett” – tette hozzá a lelkipásztor. Tudjuk, mit tett Pilátus meg Kaifás, a főpap is arra hivatkozott, hogy jobb, ha egy ember vész el, mintha az egész népnek baja lesz.
Amikor Oroszország elnöke úgy jelenik meg előttünk, hogy „én vagyok élet és halál ura”, és a tettei nyomán rengeteg áldozat lesz, tudnunk kell, „ő nem élet és halál ura, hanem háborús bűnös. És amit csinál, az gyilkosságok sorozata. És akikkel csinálja, ők az áldozatok”.
Pál Feri szentbeszéde további részében arra kereste a választ, hogyan tud megváltozni az áldozat Jézus arca, hogy ne csak az áldozatiság tükröződjék rajta, hanem az is, hogy ő nem pusztán csak áldozat.
A lelkipásztor felidézte, hogy mint mentálhigiénés szakemberhez járt hozzá egy akkor negyven év körüli hölgy több mint egy éven keresztül hetente, szüksége volt erre, olyan szinten áldozattá lett. Amikor kezdett már egy kicsit jobban lenni, Feri azt kérdezte tőle: „Most, hogy már úgy rá is tudsz nézni a múltadra, hogy ki a tettes és ki az áldozat, meg tudod-e fogalmazni, mi az, ami a legjobban fáj neked? Hátha azzal még van dolgunk.” „A legjobban az fáj, hogy a szüleim nem ismerték föl, hogy Isten gyermeke vagyok. Hogy lehetséges, hogy az apám és az anyám ezt nem látták rajtam?” Ha valaki ezt mondja, az azt jelenti, hogy ő már nem csak áldozat, ő már magát nem csak áldozatnak látja. Egyszer csak megjelenik az a fény, a világosság, amitől az áldozat arca át tud alakulni, és közben a realitásban vagyunk.
Képes vagyok akkor tehát nemcsak egy helyzet áldozata lenni, hanem tudatosan áldozatot hozni – fűzte hozzá Pál Feri, aki szerint Jézus dicsősége, arcának megváltozása pont ebben a különbségben mutatkozik meg.
A szónok arra is rámutatott, hogy arról a szófordulatról, „milyen halált kell halnia”, sokaknak eszébe juthat: akkor most az Isten a tettes? Ám
Isten nem mondja: „Te leszel az áldozat, és ezt csináljuk veled.” Jézus az, aki azt mondja: „Ez a küldetésem”, és áldozatot hoz a mennyei Atya és mifelénk, mégpedig azért, mert szereti az Atyát és minket.
Egy-egy katasztrofális helyzetnél nem Isten büntetéséről van szó – folytatta Pál Feri. A koronavírus-világjárványra utalva elmondta, megrendítő volt számára, amikor egyesek elkezdték mondani, hogy mi Isten terve a járvánnyal. Egyrészt azért, mert nem tudhatják. Másrészt ha elmondjuk, a járványnak ez vagy az az értelme, azzal lehet, hogy elállunk az áldozatok, a betegek és a szenvedők mellől. „Ez az értelme, fogd föl, csinálj vele, amit akarsz!”
Pál Feri emlékeztetett ezért Elie Wiesel holokauszttúlélő mondatára, akit megkérdeztek: „Így utólag visszanézve mi volt Auschwitz értelme?” Elie Wiesel a következőt válaszolta: „Remélem, semmi.”
Szívem szerint azt mondanám, óvakodjon mindenki megmondani, mi ennek a háborúnak az értelme. Remélem, semmi”
– fűzte tovább a gondolatot. A mentálhigiénés szakember rámutatott, egy járvány vagy háború közepette, amikor csak állunk a földön, és ellep minket a sötétség, azt gondolhatjuk, hogy nem tudunk az élet mellett állni, ameddig nem mondjuk meg, mi az értelme. Ám nem, nem kell tudnunk, azt szükséges tudnunk, hogy éljünk értelmes emberi életet, ha van járvány, ha van háború.
Egy mindenkiért, mindenki egyért – Jézus pont nem élte meg ezt a sokak által ismert szlogent. Ő azt tapasztalta: ő mindenkiért, mindenki meg ellene. De
milyen gyönyörű, hogy valaki azt mondja: az életemnek lehet olyan helyzete, amit úgy élek meg, hogy mindenki ellenem van, de a mondatot úgy folytatom: én akkor is mindenkiért.
Ez a dicsőség fénye, amikor az áldozat már nem pusztán csak áldozat.
Pál Feri végezetül arról is szólt: „Nemde azt mondjuk a hitünkben, hogy Jézus valóságos ember? Tényleg így van, de valóságos Isten is. Jézus valóságosan szenvedett, de közben tudjuk, hogy valóság, amikor a szenvedése nyomán azt mondta: »Beteljesedett.« Azt mondjuk, Jézus valóságosan meghalt, és így is van, de azt is mondjuk, valóságosan föltámadt. Jézus kétezer éve ennek a helyzetnek az áldozata lett, de sokkal több volt ennél: mindannyiunk megmentője.”
Lejegyezte: Agonás Szonja
Fotó és videó: Pálferi
Magyar Kurír
