A remény zarándokai – Ferenc pápa levele a 2025-ös szentév előkészítéséről
Február 11-én a Szentatya levelet küldött Rino Fisichella érseknek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének a 2025-ös jubileumról. Azzal bízta meg az érseket, „találja meg a megfelelő formáit annak, hogy a szentévet intenzív hittel, élő reménnyel és tevékeny szeretettel készítsük elő és ünnepeljük meg”.
Az alábbiakban Ferenc pápa levelét teljes terjedelmében közzétesszük magyar fordításban.
Kedves testvérünknek,
RINO FISICHELLA érseknek,
az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének
A szentév mindig nagy lelki, egyházi és társadalmi jelentőségű esemény volt az Egyház életében. Amióta VIII. Bonifác 1300-ban bevezette az első szentévet – százéves ismétlődéssel, amely aztán a bibliai mintára ötvenévessé vált, majd huszonöt évenként ismétlődőként állandósult –,
Isten hívő szent népe ezt az ünnepet a kegyelem különleges ajándékaként éli meg, melyet a bűnök bocsánata és különösen a búcsú, Isten irgalmának teljes kifejeződése jellemez.
A hívők, gyakran egy hosszú zarándokút végén, az Egyház lelki kincseiből merítenek, amikor a Szent Kapun áthaladnak, és kifejezik tiszteletüket Péter és Pál apostol ereklyéi előtt, melyeket a római bazilikákban őriznek. Az évszázadok során zarándokok milliói keresték fel ezeket a szent helyeket, élő tanúságot téve az Egyház mindig érvényes hitéről.
A 2000. évi nagy jubileum az Egyházat történelmének harmadik évezredébe vezette be. Szent II. János Pál nagyon várta és nagyon vágyott erre a jubileumi évre, abban a reményben, hogy az összes keresztény, legyőzve a történelmi megosztottságokat, együtt ünnepelheti Jézus Krisztus, az emberiség Megváltója születésének kétezredik évfordulóját.
Most a 21. század első huszonöt évének végéhez közeledünk, és el kell kezdenünk az előkészületeket, hogy a keresztény nép a szentévet annak teljes lelkipásztori jelentőségében megélhesse.
Ebben a tekintetben jelentős állomás volt az irgalmasság rendkívüli jubileuma, amely lehetővé tette számunkra, hogy újra felfedezzük az Atya irgalmas szeretetének teljes erejét és gyengédségét, hogy mi magunk is tanúi lehessünk annak.
Mindazonáltal az elmúlt két évben nem volt olyan ország, amelyet ne rázott volna meg a hirtelen ránk tört járvány, amely nemcsak a magányos haldoklás drámáját, a lét bizonytalanságát és ideiglenességét tette kézzelfoghatóvá, hanem életmódunkat is megváltoztatta. Keresztényként minden testvérünkkel és nővérünkkel ugyanazokat a szenvedéseket és korlátozásokat szenvedtük el. Templomaink zárva maradtak, ahogyan az iskolák, a gyárak, az irodák, az üzletek és a szabadidős létesítmények is.
Mindannyian átéltük bizonyos szabadságjogok korlátozását, és a világjárvány a fájdalom mellett nemritkán kétségeket, félelmet és zavart keltett lelkünkben.
A tudósok nagyon gyorsan megtalálták az első ellenszert, mely fokozatosan lehetővé teszi számunkra, hogy visszatérjünk a mindennapi kerékvágásba. Teljesen bízunk abban, hogy a járványt le lehet győzni, és a világ visszanyerheti a személyes kapcsolatok és a társadalmi élet ritmusát. Ezt annál könnyebb lesz elérni, minél hatékonyabb szolidaritással cselekszünk annak érdekében, hogy ne legyenek elhanyagolva a leghátrányosabb helyzetű néprétegek, hanem mind a tudomány felfedezéseit, mind a szükséges gyógyszereket megosszuk mindenkivel.
Továbbra is égve kell tartanunk a remény fáklyáját, amelyet kaptunk, és mindent meg kell tennünk, hogy mindenki visszanyerje az erőt és annak bizonyosságát, hogy nyitott lélekkel, bizakodó szívvel és messzire tekintő elmével nézhet a jövőbe. A közelgő jubileum nagyban hozzájárulhat a remény és a bizalom légkörének helyreállításához, annak az újjászületésnek a jeleként, amelyet mindannyian sürgetőnek érzünk. Ezért választottam „A remény zarándokai” mottót. Mindez azonban csak akkor lesz lehetséges, ha képesek vagyunk visszanyerni az egyetemes testvériség érzését, ha nem hunyunk szemet az elhatalmasodó szegénység drámája előtt, amely férfiak, nők, fiatalok és gyermekek millióit akadályozza meg abban, hogy emberhez méltóan éljenek. Különösen a sok menekültre gondolok, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat.
Hallgassuk meg a szegények szavát a felkészülés idején, a bibliai parancs szerint ugyanis a jubileumi év mindenki számára visszaállítja a föld terméséhez való hozzáférést:
„Amit a föld a nyugalma idején terem, szolgáljon táplálékul neked, szolgádnak és szolgálódnak, napszámosodnak és a nálad tartózkodó idegennek; s jószágodnak és a földeden élő állatoknak legyen eledele, minden, ami terem” (Lev 25,6–7).
Ezért a jubileum spirituális dimenzióját, amely megtérésre hív bennünket, össze kell kapcsolni a társadalmi élet ezen alapvető szempontjaival, hogy egy koherens egészet alkossanak.
Miközben érezzük, hogy mindannyian zarándokok vagyunk a földön, ahová az Úr azért helyezett bennünket, hogy műveljük és őrizzük azt (vö. Ter 2,15), ne mulasszuk el útközben szemlélni a teremtés szépségét és gondozni közös otthonunkat.
Kívánom, hogy a következő jubileumi évet ezzel a szándékkal is ünnepeljük és éljük meg. Egyre több ember, köztük sok fiatal és igen fiatal felismeri ugyanis, hogy a teremtett világról való gondoskodás az Istenbe vetett hit és az ő akaratának való engedelmesség alapvető kifejeződése.
Rád bízom, kedves Testvérem, hogy találd meg a megfelelő formáit annak, hogy a szentévet intenzív hittel, élő reménnyel és tevékeny szeretettel készítsük elő és ünnepeljük meg. Az új evangelizációt előmozdító dikasztérium tegye ezt a kegyelmi időt jelentős időszakká a latin és keleti részegyházak pasztorációja számára, melyeknek ezekben az években fokozniuk kell szinodális elkötelezettségüket. Ebben a távlatban
a zarándoklat a jubileum felé erősítse meg és fejezze ki azt a közös utat, amelyet az Egyháznak meg kell tennie annak érdekében, hogy egyre inkább az egység jele és eszköze legyen a sokféleség harmóniájában.
Segíteni kell újra felfedezni a felelősségteljes részvételre való egyetemes meghívás követelményeit, a karizmák és szolgálatok megbecsülésében, melyeket a Szentlélek sosem szűnik meg adományozni az Egyház építésére. A II. Vatikáni Zsinat négy konstitúciója és az elmúlt évtizedek tanítóhivatali megnyilatkozásai továbbra is eligazítják és irányítják Isten szent népét, hogy előrehaladjon abban a küldetésben, hogy az evangélium örömhírét mindenkihez eljuttassa.
A szokásoknak megfelelően a szentévet meghirdető bulla, mely a kellő időben ki lesz adva, tartalmazni fogja a 2025-ös jubileum megünnepléséhez szükséges útmutatásokat. A felkészülés ezen időszakában már most örömmel gondolok arra, hogy
a jubileumi eseményt megelőző 2024-es évet az imádság nagy „szimfóniájának” szentelhetjük. Mindenekelőtt azért, hogy visszanyerjük a vágyat arra, hogy az Úr jelenlétében legyünk, hogy hallgassuk és imádjuk őt.
Továbbá hogy megköszönjük Isten irántunk tanúsított szeretetének megannyi ajándékát, és dicsérjük működését a teremtett világban, amely mindenkit a teremtés tiszteletére, valamint a teremtés megőrzése érdekében végzett konkrét és felelős cselekvésre kötelez. Olyan imára gondolok, amely „egy szívből és egy lélekből” (vö. ApCsel 4,32) fakad, és amely szolidaritásban és a mindennapi kenyér megosztásában nyilvánul meg. Olyan ima legyen, amely lehetővé teszi minden férfinak és nőnek ezen a világon, hogy az egyetlen Istenhez forduljon, hogy kifejezze neki azt, amit szíve mélyen hordoz. Olyan ima legyen, amely szentséghez vezető út, amely a cselekvés közepette is megélt szemlélődéshez vezet. Röviden, egy olyan intenzív imaév, amelyben az emberek szíve megnyílik a kegyelem bőségének befogadására, és amely a „Miatyánkot”, a Jézus által tanított imát minden tanítványa életének programjává teszi.
Kérem Szűz Máriát, hogy kísérje az Egyházat a jubileum kegyelmi eseményére való felkészülés útján, és hálatelt szívvel adom Önre és munkatársaira áldásomat.
Kelt Rómában, a Lateráni Szent János-bazilikában, 2022. február 11-én, a Lourdes-i Boldogságos Szűz Mária emléknapján.
Ferenc
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
