Ferenc pápa levele a házasokhoz: Házastársatoknak szüksége van a mosolyotokra!
Az alábbiakban annak a levélnek a fordítását tesszük közzé, amelyet a Szentatya december 26-án, a Szent Család ünnepén küldött a házaspároknak az „Amoris laetitia családév” alkalmából, melyet Ferenc pápa az apostoli buzdítás közzétételének ötödik évfordulóján hirdetett meg, s amely 2021. március 19-én kezdődött és 2022. június 26-án ér véget a családok tizedik világtalálkozójával Rómában.
Ferenc pápa levele a házaspárokhoz
az „Amoris laetitia családév” alkalmából
Kedves férjek és feleségek a világ minden táján!
Az „Amoris laetitia családév” alkalmából fordulok hozzátok, hogy kifejezzem szeretetemet és közelségemet ebben a különleges időszakban, amelyben élünk. Mindig szem előtt tartottam a családokat imáimban, de még inkább a világjárvány idején, amely mindenkit próbára tett, különösen a legkiszolgáltatottabbakat. Ez az időszak, melyen keresztülmegyünk, arra késztet, hogy alázattal, szeretettel és elfogadással közeledjek minden emberhez, minden házaspárhoz és minden családhoz, abban a helyzetben, amelyben éppen van.
A különleges helyzet arra hív bennünket, hogy megéljük a szavakat, amelyekkel az Úr arra hívja Ábrahámot, hogy hagyja el földjét, atyja házát, és menjen egy ismeretlen földre, melyet ő maga fog mutatni neki (vö. Ter 12,1). Mi is minden eddiginél jobban megtapasztaltuk a bizonytalanságot, a magányt, szeretteink elvesztését, és arra kényszerültünk, hogy elhagyjuk biztonságunkat, az „irányításunk alatt tartott” tereket, szokásainkat, ambícióinkat, hogy ne csak családunk javával törődjünk, hanem a társadaloméval is, mely szintén személyes viselkedésünktől függ.
Az Istennel való kapcsolat alakít, kísér és mozgásba hoz bennünket mint személyeket, és végül segít, hogy „elhagyjuk földünket”, sok esetben bizonyos tartózkodással, sőt az ismeretlentől való félelemmel, de keresztény hitünknek köszönhetően tudjuk, hogy
nem vagyunk egyedül, mert Isten bennünk van, velünk van és közöttünk van: családunkban, lakókörnyezetünkben, munkahelyünkön, iskolánkban, és a városban, ahol élünk.
Ábrahámhoz hasonlóan minden házastárs elhagyja földjét attól a pillanattól kezdve, hogy meghallja a házastársi szeretetre szólító hívást, és úgy dönt, hogy fenntartás nélkül odaadja magát a másiknak. Tehát már az eljegyzés magában foglalja a saját föld elhagyását, mivel a házassághoz vezető utat együtt kell végigjárni. Az élet különböző helyzetei – a napok múlása, a gyermekek érkezése, a munka, a betegség – olyan körülmények, amelyekben az egymás iránti elköteleződés megkívánja, hogy mindenki maga mögött hagyja tétlenségét, bizonyosságait, nyugalmat biztosító tereit, és elinduljon a felé a föld felé, amelyet Isten ígér: ketten lenni Krisztusban, kettő az egyben. Egyetlen életté, egy „mi”-vé válni a Jézussal való szeretetközösségben, aki ott él és jelen van létetek minden pillanatában. Isten kísér benneteket, feltétel nélkül szeret benneteket! Nem vagytok egyedül!
Kedves házaspárok, tudjátok, hogy gyermekeitek – különösen a kisebbek – nagyon figyelnek benneteket, és egy erős és megbízható szeretet tanúságát keresik bennetek! „Milyen fontos, hogy a fiatalok saját szemükkel lássák az élő és jelen lévő Krisztus szeretetét a házastársak szeretetében, akik konkrét életükkel tesznek tanúságot arról, hogy a szeretet örökké lehetséges!” [1.]
A gyermekek mindig ajándékot jelentenek, megváltoztatják a család történetét. Szeretetre, elismerésre, megbecsülésre és bizalomra szomjaznak.
Az apaság és az anyaság arra hív benneteket, hogy teremtő módon tudjatok adni, hogy gyermekeiteknek megadjátok annak örömteli felfedezését, hogy ők Isten gyermekei, egy olyan Atya gyermekei, aki az első pillanattól kezdve gyengéden szerette őket, és mindennap kézen fogja őket. Ez a felfedezés hitet ébreszthet gyermekeitekben, és képessé teheti őket arra, hogy bízzanak Istenben.
Természetesen a gyermeknevelés nem könnyű. De ne felejtsük el, hogy ők is nevelnek minket. Az első nevelési környezet mindig a család marad, a szavaknál beszédesebb apró gesztusokban. Nevelni mindenekelőtt azt jelenti, hogy kísérjük a növekedési folyamatokat, sokféleképpen jelen vagyunk, hogy a gyermekek minden pillanatban számíthassanak szüleikre. A nevelő olyan személy, aki szellemi-lelki értelemben „teremt”, és mindenekelőtt aki „kockára teszi magát” azáltal, hogy kapcsolatot létesít. Apaként és anyaként fontos, hogy a napról napra megszerzett tekintély révén kapcsolódjatok gyermekeitekhez.
Biztonságra van szükségük, hogy legyen bizalmuk bennetek, életük szépségében, és az a bizonyosság töltse el őket, hogy sosincsenek egyedül, bármi történjék is.
Továbbá, ahogy már volt alkalmam megjegyezni, nőtt a világiak identitásának és küldetésének a tudatossága az Egyházban és a társadalomban. Az a küldetésetek, hogy a munka világában való jelenlétetekkel átalakítsátok a társadalmat, és elérjétek a családok igényeinek figyelembevételét.
A házastársaknak is kezdeményező szerepet (primerear) [2.] kell vállalniuk a plébánián és az egyházmegyei közösségen belül javaslataikkal és kreativitásukkal, követve a karizmák és hivatások komplementaritását mint az egyházi közösség (kommunió) kifejeződését; a „házastársaknak különösen feladatuk, hogy pásztoraikkal karöltve együtt járjanak más családokkal, hogy segítsék a gyengébbeket, és hirdessék, hogy Krisztus a nehézségekben is jelenvalóvá teszi magát.” [3.]
Ezért arra buzdítalak benneteket, kedves házaspárok, hogy vegyetek részt az Egyház életében, különösen a családpasztorációban. Mert „a küldetésért való közös felelősség arra hívja […] a házastársakat és a felszentelt szolgálatevőket, különösen a püspököket, hogy gyümölcsözően együttműködjenek a családegyházak gondozásában és megőrzésében”. [4.] Ne feledjük, hogy a család „a társadalom alapsejtje” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 66). A házasság valóban a „találkozás kultúrájának” építésére irányuló projekt (Fratelli tutti enciklika, 216). Ezért
a családok feladata, hogy hidakat építsenek a nemzedékek között, hogy átadják az emberiséget építő értékeket.
Új kreativitásra van szükség ahhoz, hogy a mai kihívások között kifejezzük azokat az értékeket, amelyek néppé tesznek bennünket a mai társadalomban és az Egyházban, Isten népében.
A hivatás a házasságra arra hív bennünket, hogy egy ingatag – de a szentség valósága miatt biztonságos – hajót kormányozzunk egy néha viharos tengeren. Hányszor szerettétek volna az apostolokhoz hasonlóan azt mondani, vagy inkább kiáltani: „Mester, nem érdekel, hogy elveszünk?” (Mk 4,38). Ne felejtsük el, hogy a házasság szentsége által Jézus jelen van ebben a hajóban. Neki gondja van rátok, veletek marad minden pillanatban, a hullámok verdeste hajó ringatózásában is. Egy másik evangéliumi szakaszban a nehéz helyzetben lévő tanítványok látják közeledni Jézust a viharban, és felveszik őt a csónakjukba; így ti is, amikor tombol a vihar, engedjétek be Jézust a csónakba, mert amikor „beszállt hozzájuk a csónakba […] a szél elállt” (Mk 6,51).
Fontos, hogy együtt Jézusra szegezve tartsátok szemeteket. Csak így lesz békétek, csak így kerekedtek felül a konfliktusokon, és csak így találhattok megoldást sok problémátokra.
Nem úgy, hogy ezek eltűnnek, hanem úgy, hogy más szemszögből tudjátok nézni őket.
Csak akkor lesztek képesek arra, ami lehetetlennek tűnik, ha az Úrra hagyatkoztok. A követendő út az, hogy elismerjétek a törékenységet és az erőtlenséget, melyet a körülöttetek lévő sokféle helyzettel szemben tapasztaltok, ugyanakkor biztosak legyetek abban, hogy ily módon Krisztus ereje nyilvánul meg gyengeségeitekben (vö. 2Kor 12,9). Az apostolok épp a vihar közepén ismerték fel Jézus királyi és isteni voltát, és akkor tanultak meg bízni benne.
E bibliai utalások fényében szeretném megragadni az alkalmat, hogy megemlítsek néhány nehézséget és kedvező lehetőséget, melyeket a családok a mostani világjárvány idején tapasztaltak. Például megnőtt az idő arra, hogy együtt legyetek, és ez egyedülálló lehetőséget nyújtott a családon belüli párbeszéd ápolására. Ez persze különleges türelemgyakorlatot igényel; nem könnyű egész nap együtt lenni, amikor ugyanabban a házban kell dolgozni, tanulni, játszani és pihenni. Ne hagyjátok, hogy a fáradtság legyőzzön benneteket; a szeretet ereje tegyen képessé arra, hogy jobban tudjatok figyelni másokra – házastársatokra, gyermekeitekre –, mint saját fáradtságotokra. Emlékeztetlek benneteket arra, amit az Amoris laetitia apostoli buzdításban írtam (vö. 90–119. pontok), felidézve Szent Pál szeretethimnuszát (vö. 1Kor 13,1–13). Kitartóan kérjétek ezt az ajándékot a Szent Családtól; olvassátok újra a szeretet dicséretét, hogy döntéseiteket és tetteiteket az inspirálja (vö. Róm 8,15; Gal 4,6).
Így az együttlét nem büntetés lesz, hanem menedék a viharok közepette.
A család legyen a befogadás és a megértés helye!
Őrizzétek szívetekben a tanácsot, melyet a házaspároknak adtam a három szóval: „szabad?”, „köszönöm”, „bocsáss meg”. [5.] És ha viszály támadna, „sose fejezzétek be a napot kibékülés nélkül”. [6.] Ne szégyelljetek együtt térdelni az eucharisztiában jelen lévő Jézus előtt, hogy békés percekre találjatok, és hogy gyengéd jósággal tudjatok egymásra tekinteni. Vagy fogd meg a másik kezét, amikor kicsit dühös, hogy mosolyt csalj az arcára! És ha lehet, este, lefekvés előtt mondjatok el egy rövid imát közösen, hangosan, a köztetek jelen lévő Jézus társaságában!
Igaz, egyes párok számára különösen nehéz volt a karantén alatti kényszerű együttélés. A már meglévő problémák súlyosbodtak, és olyan konfliktusokat szítottak, amelyek sok esetben szinte elviselhetetlenné váltak. Sokan kapcsolatuk felbomlását is átélték, amikor már olyan súlyos válságot vonszoltak magukkal, amelyet nem tudtak leküzdeni. Nekik is szeretném kifejezni közelségemet és szeretetemet.
A házastársi kapcsolat felbomlása sok szenvedést okoz, mert látjuk megannyi várakozásunk kudarcát; a meg nem értés vitákat és sebeket okoz, melyeken nem könnyű túllépni. A gyerekeket sem kíméli a fájdalom, amikor látják, hogy szüleik már nincsenek együtt. Még ezekben az esetekben se hagyjátok abba a segítségkérést, hogy a konfliktusok valahogy leküzdhetők legyenek, és ne okozzanak további szenvedést sem nektek, sem gyermekeiteknek. Az Úr Jézus, végtelen irgalmasságában, megmutatja majd, hogyan haladjatok előre a sok nehézség és bánat közepette. Ne mulasszátok el segítségül hívni őt, és keressetek nála menedéket, fényt az úthoz, a közösségben pedig „atyai házat, amelyben mindenkinek helye van a maga fáradságos életével” (Evangelii gaudium, 47).
Ne felejtsétek el, hogy a megbocsátás minden sebet begyógyít. Az egymásnak való megbocsátás egy olyan belső döntésnek az eredménye, amely az imádságban, az Istennel való kapcsolatban születik meg;
ajándék, mely abból a kegyelemből fakad, amellyel Krisztus tölti be a házaspárt, amikor hagyják őt cselekedni, amikor hozzá fordulnak. Krisztus ott „lakik” a házasságotokban, és várja, hogy megnyissátok neki szíveteket, hogy szeretetének erejével támogathasson benneteket, mint a tanítványokat a csónakban. A mi emberi szeretetünk gyenge, szüksége van Jézus hűséges szeretetének erejére. Vele valóban „sziklára építhetitek házatokat” (vö. Mt 7,24).
Ezzel kapcsolatban hadd szóljak néhány szót a házasságra készülő fiatalokhoz. Ha a világjárvány előtt a jegyespároknak nehéz volt jövőt tervezniük, mert nehéz volt állandó munkahelyet találni, most még nagyobb a munkahelyi bizonytalanság. Ezért arra biztatom a jegyespárokat, hogy ne csüggedjenek el, legyen meg bennük az a „teremtő bátorság”, amely Szent Józsefet jellemezte, akinek emléke előtt szerettem volna tisztelegni ebben a neki szentelt évben. Ti is, amikor el kell indulnotok a házasság útján, még ha kevés eszközzel rendelkeztek is, mindig bízzatok a Gondviselésben, mert „időnként épp a nehézségek hozzák elő azokat az erőforrásainkat, amelyekről azt se gondoltuk, hogy vannak” (Patris corde apostoli levél, 5). Támaszkodjatok bátran családotokra és barátaitokra, az egyházi közösségre, a plébániára, hogy jövőbeni házas és családi életeteket azoktól tanulva éljétek meg, akik már végigjárták az utat, amelyen ti most elkezdtek járni.
Mielőtt befejezném, szeretném külön üdvözölni a nagypapákat és nagymamákat, akik az elszigeteltség idején nem láthatták unokáikat és nem lehettek velük; valamint szeretném üdvözölni az időseket, akik még inkább szenvedtek a magánytól.
A család nem nélkülözheti a nagyszülőket, ők az emberiség élő emlékezete, és „ez az emlékezet segíthet egy emberibb, befogadóbb világ építésében”. [7.]
Szent József inspiráljon minden családot arra a teremtő bátorságra, amelyre oly nagy szükség van ebben a korszakváltásban, amelyben élünk, és a Szűzanya kísérje házaséletetekben a találkozás kultúrájának megszületését, mely oly sürgetően szükséges a korunkat elsötétítő viszontagságok és ellentétek leküzdéséhez.
A sok kihívás nem foszthat meg bennünket annak tudatától és örömétől, hogy az Úrral járunk! Intenzíven éljétek meg hivatásotokat!
Ne hagyjátok, hogy a szomorúság megváltoztassa arcotokat! Házastársatoknak szüksége van a mosolyotokra! Gyermekeiteknek szükségük van bátorító tekintetetekre! A lelkipásztoroknak és más családoknak szükségük van jelenlétetekre és az örömötökre: arra az örömre, amely az Úrtól származik!
Szeretettel köszöntelek, és arra buzdítalak benneteket, hogy haladjatok előre a Jézus által ránk bízott küldetés teljesítésében, állhatatosan kitartva az imádságban és „a kenyértörésben” (ApCsel 2,42).
És kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem; én mindennap imádkozom értetek!
Róma, Lateráni Szent János, 2021. december 26., a Szent Család ünnepe.
Testvéri szeretettel:
Ferenc
JEGYZETEK
[1.] Videóüzenet a „Hányadán állunk az Amoris laetitiával?” fórum résztvevőihez (2021. június 9.).
[2.] Vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 24.
[3.] Videóüzenet a „Hányadán állunk az Amoris laetitiával?” fórum résztvevőihez (2021. június 9.).
[4.] Ugyanott.
[5.] Beszéd a világ családjaihoz Rómába tett zarándoklat alkalmából a hit évében (2013. október 26.); vö. Amoris laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás, 133.
[6.] Katekézis 2015. május 13-án; vö. Amoris laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás, 104.
[7.] „Mindennap veled vagyok” – Üzenet a nagyszülők és idősek első világnapjára (2021. május 31.).
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
