Ferenc pápa: Ne féljünk a csendtől, a csend nagyon jót tesz nekünk!
A Szentatya folytatta a Szent Józsefről elkezdett katekézissorozatát. Józsefet mint a csend emberét állította példaképül a hívők elé. Az audiencián egy kisebb magyar csoporttal is találkozott a Szentatya, melynek tagjai ajándékokat adtak át, ő pedig megígérte nekik, hogy újra eljön Magyarországra. Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Folytatjuk utunkat, továbbra is Szent Józsefről gondolkodunk. Miután bemutattuk a környezetet, amelyben élt, az üdvtörténetben betöltött szerepét, valamint azt, hogy igaz ember és Mária házastársa volt, ma egy másik fontos vonását szeretném kiemelni alakjának, ez pedig a csend. Manapság igen nagy szükségünk van a csendre. A csend fontos! Megragadott az egyik vers, amelyet karácsonyra készülve [a liturgiában] olvastunk a Bölcsesség könyvéből. Így szól: „Mialatt mély csend borult mindenre, […] igéd leszállt a földre” [vö. Bölcs 18,14–15]. A legnagyobb csendben Isten kinyilvánította magát. Fontos gondolnunk a csendre a mai korban, amikor szemlátomást oly kevés értéke van!
Az evangéliumok egyetlen szót sem jegyeztek fel a Názáreti Józseftől, semmit. Soha nem beszélt. Ez nem azt jelenti, hogy hallgatag volt. Nem, ennek mélyebb oka van. Hallgatásával József megerősíti azt, amit Szent Ágoston ír: „Amilyen mértékben a Szó – az emberré lett Ige – növekszik bennünk, olyan mértékben csökkennek a szavak” (288. beszéd, 5: PL 38, 1307.) Amilyen mértékben Jézus – a lelki élet – növekszik, olyan mértékben csökkennek a szavak. Az, amit „papagájkodásnak” nevezhetünk, a folyamatos, papagájként való beszéd, egy kicsit csökken. Maga Keresztelő János, aki „a pusztában kiáltó hang: »Készítsétek az Úr útját«” (Mt 3,1), azt mondja az Igével kapcsolatban: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30). Ez azt jelenti, hogy neki beszélnie kell, nekem pedig hallgatnom, és
József a hallgatásával arra hív bennünket, hogy adjunk helyet a testté lett Ige Jelenlétének, Jézusnak.
József csendje nem némaság; ez egy odafigyeléssel teli csend, tevékeny csend, olyan csend, amely napvilágra hozza az ő csodálatos belső világát. „Egyetlen szót szólt az Atya, és ez az ő Fia volt – jegyzi meg Keresztes Szent János –, és ez a szó mindig az örök csendben szól, és a csendben kell meghallania a léleknek” (Dichos de luz y amor, BAC, Madrid, 417, 99.)
Jézus ebben az „iskolában” nőtt fel, a názáreti házban, Mária és József mindennapi példáját látva.
Nem meglepő, hogy ő maga is keresi majd az elcsöndesedés időszakait napjai során (vö. Mt 14,23), és tanítványait is ennek megtapasztalására hívta, például így: „Gyertek velem külön valamilyen csöndes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” (Mk 6,31).
Milyen jó lenne, ha Szent József példáját követve mindannyiunknak sikerülne visszanyernünk az életnek ezt a csend által megnyílt szemlélődő dimenzióját! De mindannyian tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem könnyű:
a csend egy kicsit megijeszt bennünket, mert arra kér, hogy lépjünk be önmagunkba, és találkozzunk énünk legigazibb részével.
Sokan félnek a csendtől, beszélniük kell, beszélni, beszélni és beszélni, vagy hallgatni, rádiót, televíziót…, de a csendet nem tudják elviselni, mert félnek tőle. A filozófus Pascal megfigyelte, hogy „az emberek minden baja egy dologból ered: abból, hogy nem tudnak nyugton ülni a szobájukban” (Gondolatok, 139.)
Kedves testvéreim, tanuljuk meg Szent Józseftől, hogy ápoljuk a csend tereit, amelyekben megszólalhat egy másik Szó, vagyis Jézus, az Ige! Engedjük, hogy megszólaljon a bennünk lakó Szentlélek, aki elhozza nekünk Jézust! Nem könnyű felismerni ezt a Hangot, mely nagyon gyakran belekeveredik a bennünk élő aggodalmak, kísértések, vágyak és remények ezernyi hangja közé; de e nélkül a begyakorlás nélkül, mely éppen a csend gyakorlásából fakad, a beszédünk is megbetegedhet.
A csend gyakorlása nélkül a beszédünk megbetegszik. Ahelyett, hogy az igazságot ragyogtatná fel, veszélyes fegyverré válhat.
Mert szavaink hízelgéssé, kérkedéssé, hazugsággá, megszólássá, rágalmazássá válhatnak. Tapasztalati tény, hogy – amint arra Jézusnak, Sirák fiának a könyve emlékeztet – „több embert öl meg a nyelv, mint a kard” (Sir 28,18). Jézus világosan megmondta: aki rosszat mond fivéréről vagy nővéréről, aki rágalmazza felebarátját, az gyilkos (vö. Mt 5,21–22). A nyelvével öl. Nem hisszük el, de ez az igazság. Gondoljunk csak egy kicsit arra, hányszor öltünk már a nyelvünkkel, és el fogjuk szégyellni magunkat! De ez nagy jót, nagyon jót tesz velünk!
A bibliai bölcsesség megerősíti, hogy „a nyelv hatalmában van az élet és halál; amint használja, úgy eszi gyümölcsét” (Péld 18,21). Jakab apostol pedig, a levelében, frappáns példákkal fejti ki ezt az ősi témát, a beszéd pozitív és negatív hatalmáról; azt mondja: „Ha valaki nyelvével nem vétkezik, az tökéletes férfi, az képes egész testét is megfékezni. […] parányi testrész a nyelv is, mégis nagy dolgokat vallhat magáénak. […] Vele áldjuk az Urat és az Atyát, és vele átkozzuk az embereket, akik Isten hasonlóságára vannak teremtve. Ugyanabból a szájból áldás és átok jön” (Jak 3,2–10).
Ezért kell megtanulnunk Józseftől, hogy ápoljuk a csendet: a belső elcsöndesedésnek azt a terét napjaink során, amelyben lehetőséget adunk a Léleknek, hogy megújítson, vigasztaljon, figyelmeztessen bennünket. Nem azt mondom, hogy némaságba essünk, nem, hanem hogy ápoljuk a csendet. Nézzünk csak magunkba: sokszor előfordul, hogy végzünk valamilyen munkát, és amikor befejeztük, azonnal nyúlunk a mobiltelefon után, hogy valami mást csináljunk, mindig ezt csináljuk! Ez nincs hasznunkra, ez felszínességbe taszít bennünket!
A szív mélysége a csenddel növekszik, olyan csenddel, amely nem némaság, ahogy mondtam, hanem amely teret enged a bölcs körültekintésnek, az elgondolkodásnak és a Szentléleknek.
Néha félünk a csend pillanataitól, de nem szabad félnünk tőlük! A csend nagyon jót tesz nekünk! A szívünkre gyakorolt jótékony hatása pedig meggyógyítja a nyelvünket, a szavainkat és főleg a döntéseinket. József ugyanis a csendet a cselekvéssel kapcsolta össze. Nem beszélt, de cselekedett, és ezzel megmutatta nekünk, amit Jézus egyszer a tanítványainak mondott: „Nem mindenki fog bemenni a mennyek országába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem csak az, aki megteszi mennyei Atyám akaratát” (Mt 7,21). Gyümölcsöző szavak hagyják el ajkainkat, amikor beszélünk! Eszünkbe jut [Mina] dala: „Szavak, szavak, szavak…”, és semmi érdemlegeset sem mondunk! Tarts csendet, beszélj egyenesen, adott esetben harapd meg a nyelvedet – ami hasznos –, ahelyett, hogy ostobaságokat beszélnél!
Imával fejezzük be:
Szent József, a csend embere,
te, aki egyetlen szót sem szóltál az evangéliumban,
taníts meg,
hogy böjtöt tartsunk a hiábavaló szavakban,
hogy újra felfedezzük
az építő, bátorító, vigasztaló, támogató szavak értékét!
Légy közel azokhoz,
akik bántó szavaktól szenvednek,
például rágalmazástól, becsmérléstől,
és segíts,
hogy szavainkat mindig tetteinkkel kapcsoljunk össze!
Ámen.
*
Az általános kihallgatáson Ferenc pápa magyar csoporttal találkozott. A Szentatya Hortobágyi Cirill OSB pannonhalmi főapáttól a 34. apostoli útról szóló kötetet, Kuzmányi István főszerkesztőtől az eucharisztikus kongresszus hetét bemutató fotókönyvet, Varga Ferenc bútorművestől pedig egy betlehemi jászlat vett át a találkozó során.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
