Tardif atya kérdésekre válaszol

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. november 19. péntek

A világ különböző helyein készült interjúk csokrából a legérdekesebbeknek tűnő kérdéseket, Emiliano Tardif atya válaszaival.
Elmesélne nekünk egy olyan gyógyulást, amely valami különlegesség folytán felkeltette a figyelmét?
Többet is elmesélek, amelyek Istenünk humorérzékét mutatják meg.

1984-ben Momerrey városában prédikáltam. A szentmise során nagyon nehezen ment az áldoztatás, mert az emberek közötti összes átjárót eltorlaszolta a tömeg. Néhány rendező segítségével a helység hátsó része felé indultam. Amint haladtam keresztül a tömegen, néhányan meg akartak érinteni, mások meg arra akartak kérni, hogy imádkozzam értük. Ekkor azt gondoltam: „De ha maga jézus gyógyítja meg őket, akkor nem értem, miért keresik Emiíiano atyát. Ebben a nagy tömegben megláttam egy könnyes szemű asszonyt. Kicsi gyerek volt a karján. A gyermek gyengéden nézett. Ekkor eszembe jutott a Betsaida fürdő béna betege (Jn 5), aki nem tudott a csodás vízbe menni, mert nem volt embere, aki segített volna neki. Ekkor odamentem a gyerekhez és megpusziltam - mosolygott. Aztán folytattam az áldoztatást. Nem szoktam puszit adni, amikor áldoztatok, de ekkor annyira jólesett és meg is tettem... Másnap az asszony kijött a mikrofon elé és a tömeg előtt a következőket mondta: „Tegnap, áldoztatáskor, Emiíiano atya mellettünk haladt el. Gyorsan megfordult és megpuszilta kétéves kisfiamat, aki teljesen süket volt. Hálát akarok adni, mert a fiam tegnap óta hall. Isten meggyógyította. Dicsőség a Nevének!"
Ettől kezdve bonyolultabb lett az életem. Mindenki azt akarta, hogy megpusziljam, de azt mondtam nekik: „Nem, puszi csak gyerekeknek jár. Az asszonyoknak a férjüktől kell csókot kapniuk."
Azonban a tanítás hozott gyümölcsöket. Senkit sem gyógyítottam meg. A csók, noha a szeretetnek jele, még egy fejfájást sem gyógyíthatott volna meg. Valójában az történt, hogy Jézust hordoztam a kezemben, és maga Jézus gyógyította meg a süket gyermeket.
Csak Jézust hordozó kicsi szamár vagyok; Ő folytatja a betegek gyógyítását. Rossz lenne, ha a szamárra tekintenénk és nem arra, akit a hátán hordoz. Azon a napon, amelyen tudatára ébredünk annak, hogy mindannyian Jézus Krisztust hordozzuk, akkor szolgálatunk megváltozik: nem beszélünk majd annyit Jézusról, hanem hagyjuk teljes erejében cselekedni.
Jézus annyira különleges módon gyógyít, hogy nem mulaszthatom a Monté Mariában történtek elmesélését. Itt minden vasárnap több, mint ötvenezer ember gyűlik össze arra a szentmisére, amelyen Gilberto Gomez atya imádkozik a betegekért:
Az egyik ilyen szentmise során leesett a pápai zászló rúdja. Egy hajlott hátú emberre esett, aki az ütéstől a földre zuhant. Mindenki megrendült annak láttán, hogy ez az oly nehéz és oly hatalmas éppen egy beteg emberre esett. Mindenki meglepetésére a beteg magától felegyenesedett. A cső helyrehozta a hátát. Még ma is rendesen jár.
Isten útjai tele vannak kellemes meglepetésekkel. Isten néha egy csókon, néha pedig egy "csőcsapáson" keresztül gyógyít minket.
Egy másik nagyon furcsa gyógyulásról is szólok. Ez kezdetben problémát okozott nekem, de utána jól megnevettetett. Peruban, Arequipában történt 1985-ben:
A betegekért folyó imádság alatt, elsőként a következő ismeret szavát kaptam: „Ebben a pillanatban az meggyógyít egy bénát." Aztán hangosabban hozzátettem: „Jézus nevében, kelj fel!" A tolószéken ülők egyikének sem volt bátorsága megtenni a hitbeli lépést... Azután pontosítottam: „Az most meggyógyít egy bénát. A jel, amelyről magadra ismersz, hogy tudd, hogy az téged gyógyít meg: enyhe melegséget érzel a lábadban és remegsz. Te, aki ezt a melegséget érzed, állj a lábadra az Úr nevében!" Senki sem mozdult.
Feszült csönd telepedett ránk. Lassan, de világosan megint elismételtem: „A béna ember, akit az Úr meggyógyít, álljon fel!" Senki nem kelt fel. Úgy látszott, hogy a szkeptikusok kételkedő tekintete előtt ezúttal semmi sem fog történni. Akkor megszólaltam és ez egyeseknek olcsó bocsánatkérésnek tűnt: „Nos, kis idő múlva tanúságtételedet adhatod majd" - és folytattam az ismeret szavainak átadását. A többi ismeret szava mind beigazolódott, ez utóbbi azonban keserű hagyott maga után. Egészen a végén azt mondtam: „Az Úr most megnyitja egy süketnek a füleit."
Ebben a pillanatban egy tolószékben ülő süket ember felállt és kiabálni kezdett: „Atyám, hallok, hallok! Azelőtt semmit sem hallottam!" Akkor kijelentettem: „Remek: te vagy az a béna ember, akit az Úr meggyógyított, de mivel süket is voltál, nem hallottad, hogy az kigyógyított bénultságodból. Az Úr nevében, járj!" És ez az ember járni kezdett a tömeg tapsolása, nevetése és öröme közepette... A végén azt mondtam nekik: „Minden nap tanulunk valamit. Mától kezdve kérni fogom az Urat, hogy a süketek gyógyításával kezdje és kíméljen meg minket az olyan kínos helyzetektől, mint amilyen ez is volt..."

Atyám, Önre milyen hatással van az, hogy ilyen közel van Isten erejéhez? Nem válnak hamar megszokottá az Úr mindennapi megnyilatkozásai?
Ugyanaz a veszély áll fenn, mint annál is, aki naponta mutat be szentmisét. Ahogy fönnáll annak kockázata, hogy az Eucharisztia ünneplése száraz rutinná válik, ugyanúgy ez a szolgálat is válhat puszta szokássá. A hitnek naponta meg kell újulnia. Szerencsére itt vannak a lelkesítő tanúságtételek. Ha nem láthatnánk annak megerősítését, amit az Úr tesz, akkor azt. hiszem, már régóta feladtuk volna. Olykor elbátortalanodunk, de a tanúságtételek megerősítenek minket a továbbhaladásban. A gyógyultak örömét látva kapok újra meg újra bátorságot ahhoz, hogy imádkozzam a betegekért.

A gyógyulások nem feledtetik a fájdalom árát?
Erre a valós életből vett esettel felelek Önnek. Egy nap késett a repülőm, és így én is késve érkeztem az egyik lelkigyakorlatra. A püspök némi türelmetlenséggel fogadott, mert el kellett mennie, de meg is kellett várnia engem, mert néhány útmutatást akart adni. Amint megérkeztem, alig üdvözölt és nagyon komolyan így szólt hozzám: „Atyám, a szenvedés és a betegség is benne foglaltatik Isten tervében. Ne felejtsük el a betegség okozta szenvedések értékét. Arra kérném, hogy a szentmise során ne legyen gyógyító szolgálat." Aztán órájára tekintve mondta: „Bocsásson meg, hogy nem maradok itt az előadásán, de a fogorvosom már fél órája vár..."
Egyszerűen ezt feleltem neki: „De püspök úr, az Ön fogfájása nem értékes szenvedés Isten szeméhen? Miért gyógyíthatna meg minket orvos, Jézus pedig nem?"
Végül szeretném megkérdezni: vajon a világban szükség van a fájdalomra? Ebben a máris túl sokat szenvedett világban szükségünk van-e több keresztre vagy más keresztre, mint amely nekünk a Megváltás gyümölcseit adja? Ne felejtsük el a Jézusra vonatkozó prófétai igét: „Magára vette gyöngeségeinket és elhordozta betegségeinket. Sebei által gyógyultunk meg" Az egyik Lourdes-i kongresszuson annyi gyógyulás volt. hogy egy pap a következő szavakkal jött hozzám: „Nekem úgy tűnik, hogy túl sok a gyógyulás."
Rámutattam a tanúságtevésre várakozók hosszú sorára és azt kérdeztem: „Melyikőjüket hagynád ki?"

Önök látták már a csoda minden fajtáját?
Azt hiszem, hogy még semmit se in láttunk. Az Úr nap mint nap egyre nagyobb meglepetést tartogat számunkra.
A pünkösd megkezdődött. Még ennél is nagyobb dolgokat fogunk látni. Olyan dicsőséges korszak közeledik, amilyen egész idáig nem volt. A világnak szüksége van Jézusra jobban, mint valaha, és Ő a Szentlélek teljes erejében jelentkezik majd.
A római Szem Péter bazilikában 1975 május 19-én Ralph Martin mondta azt a próféciái, amely így szólt: „Olyan evangelizációs korszak következik, amilyet még soha nem láttak Egyházamban."
Joel próféta megmondta, hogy csodák lesznek a földön és jelek az égben, és mi látjuk ezeket: 1987 márciusában, délután öt óra felé Coatzacoalcosban prédikáltam, amikor hirtelen felhő takarta el a Napot, mozgása pedig olyan benyomást keltett, mintha a Nap táncolt volna. Tizenötezer ember látta. Isten hatalmas!
Krisztus Király ünnepén, 1984-ben a mexikói Monté Mariában a felhők az égen egy hatalmas keresztet formáltak, amelyet hamarosan mindkét oldalról két másik is követett.
Zairében franciául prédikáltam. Egy asszony, aki csak a lingala nyelvjárást beszélte, tökéletesen megértett.
Isten jeleken keresztül akarja megmutatni nekünk, hogy él és hogy hatalma van megmenteni a világot.
És még nagyobb dolgokat is fogunk látni.

És ha egyszer csak nem lenne több gyógyulás?
Ha semmiféle gyógyulás nem lenne, akkor nagyon nyugtalan lennék és azon gondolkodnék, hogy mi nincs rendben bennem, mert az Úr nem hagyhatja abba ígéreteinek beteljesítését. Megígérte, hogy az igehirdetést jelek és csodák fogják kísérni.

Kellett-e Önnek üldöztetést és visszautasítást is elszenvednie?
Igen. Volt úgy, hogy kritizáltak - néha ironikusan -világiak, papok is. Máskor nevetségessé tettek... de mindez része a szolgálatomnak. Vannak még püspökök, akik nem engedélyezik a gyógyító szolgálatot. Azt mondják, hogy ez fanatizmus.
Pedig a gyógyítás, mint az igehirdetést kísérőjel, az evangélium szívében található. A kritikák nem sértenek személyesen. A fájdalmat az okozza, hogy látom a szíveket bezáródni Jézus irgalmas szeretete előtt, amely jelek és csodák által nyilvánítja ki magát.
(facebook)

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés