„Kialudtak a fények” – Egy afganisztáni keresztény házaspár megrendítő tanúságtétele

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. október 06. szerda

Afganisztánban mindenhol fegyveres férfiak őrzik az utcákat, a nemzetközi média figyelme azonban a tálib hatalomátvétel első napjai múltával egyre lankad. Az ott élő keresztények próbálnak alkalmazkodni a helyzethez, titokban tovább élni a hitüket. Egy kabuli keresztény házaspárt kérdezett telefonon az Avvenire riportere; nevüket biztonsági okokból megváltoztatta.

Saad: Fontos tudni, hogy ami most történik, az nem új dolog Afganisztánban.

Fatima: Nem új, viszont az elmúlt húsz évben most először történik meg. A fővárosban  már más katonák járkálnak, de a fenyegetettség nem új dolog. Eddig is veszélyben voltunk, most még inkább. Sok éve így élünk.

Nem új dolog, hogy Krisztus követése fájdalommal jár és mindent kockára teszünk érte.

Nem új számomra és nem volt ismeretlen a nagyszüleim számára sem, akik Krisztust követték. Több mint negyven éve ebben a fenyegetettségben élnek az afgán keresztények. Előbb a tálibok miatt, aztán az amerikaiak által támogatott afgán kormány alatt, most egy hónapja pedig azért, mert a tálibok átvették a hatalmat. Afganisztán mindig veszélyes hely volt a keresztények számára. Lehetetlen nyíltan követni Jézust. Most pedig még rosszabbra fordultak a dolgok. Rosszabb, mint korábban, de nem újdonság.

Saad: Amikor a tálibok átvették a hatalmat, megvalósult mindaz, amitől féltünk. Nem érthetitek. El sem tudom magyarázni. Kicsi korom óta ebben élek. Húsz évvel ezelőtt egy éjjelen egy férfi azt merte hinni: azért érkezett el a szabadság, hogy itt is maradjon, ezért bekapcsolta a magnóját. Aztán egy másik is. Aztán még egy. És még egy... Az utcák nagyon gyorsan megteltek zenével, nevetés hallatszott, énekeltek az emberek. Azon az éjszakán, amikor a tálibok átvették a hatalmat, úgy éreztem, mintha valaki bejönne az emlékeim közé, hogy kiirtsa azokat és megfélemlítsen.

A feleségemnél éppen akkor kezdődtek a szülési fájdalmak, kislányunk született. Egy kislány egy keresztény családban, ezen a végzetes napon.

Apám a 20. zsoltárt olvasta a kicsinek és a feleségemnek a sátor másik felében, ahol összegyűltek az emberek. Féltünk. Félünk. Ebben az országban a keresztények számára soha nem volt könnyű az élet, de most még rosszabb.

Olykor felhívjuk egymást, azt kérdezzük, hogy van a másik fejfájása, vállfájása, sebei, régi egészségügyi problémái, így legalább kapcsolatban maradunk egymással. Mást most nem kérdezhetünk.

Készült egy lista a neveinkkel. Vannak, akik úgy tesznek, mintha keresztények lennének, mert azt hiszik, akkor kapnak majd vízumot és befogadja őket egy másik ország. Másokat megöltek. Megint másokat elraboltak, vannak, akik eltűntek. Olyan, mintha egy hatalmas, katasztrofális robbanás másnapján élnénk.

Kialudtak a fények. Az ünnep, ami mintegy húsz évvel ezelőtt egy éjszaka kezdődött, véget ért, a zenét kiabálás, lövések hangja és csend váltotta fel. A semmi hangja.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Avvenire

Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés