Karikó Katalin kapta a tudomány Oscarjának számító Breakthrough-díjat

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. szeptember 10. péntek

Karikó Katalint és Drew Weissmant, az mRNS-vakcinák technológiájának alapját megteremtő kutatókat díjazták 2021-ben a Breakthrough-díj élettani kategóriájában.

A tudományos élet paradigmaváltó kutatásait támogató, évente három kategóriában (matematika, fizika, élettan) átadott elismerést 2012 óta ítélik oda, a díjat a techvilág meghatározói szereplői alapították – például Mark Zuckerberg és Priscilla Chan (Facebook), Sergey Brin (Google), Anne Wojcicki (23andMe) vagy Yuri Milner (Mail.Ru).
A 3 millió dolláros pénzjutalommal járó díj a hivatalos indoklás szerint azért illeti idén Karikót és Weissmant, mert az elmúlt évtizedekben végzett munkájuk hozzájárult annak a technológiának a fejlődéséhez, amellyel a hírvivő RNS-t a sejtekbe lehet juttatni, ezzel kaput nyitva – főként a Pfizer-BioNTech és a Moderna által fejlesztett – COVID-19 vakcinák előtt.
Karikó és Weissman korábban már több orvosi és biológiai kitüntetést megosztva vehetett át, többek között a 2020-as Rosenstiel-díjat, valamint idén a Louisa Gross Horwitz-díjat és az Albany Medical Center-díjat. A velük kapcsolatos hírekben általában megjegyzik, hogy a 2021-es orvosi Nobel-díjra is közösen esélyesek.
„A Pfizer-BioNTech és a Moderna által fejlesztett innovatív vakcinák, amelyek hatásosnak bizonyultak a koronavírus ellen, Karikó Katalin és Drew Weissman több évtizedes munkásságára épültek. Az orvostudomány szkepticizmusa ellenére meg voltak győződve az mRNS-terápiák ígéretéről, és olyan technológiát alkottak, amely nemcsak nélkülözhetetlenné vált a koronavírus elleni küzdelemben, de reményt nyújt a jövőbeli vakcinákra és gyógymódokra nézve is, olyan különböző betegségek esetében, mint a HIV, a rák, vagy az autoimmun és genetikai betegségek” – írja a Breakthrough-díjat odaítélő alapítvány közleménye.
Míg a fizikai és matematikai kategóriában egy-egy győztest hirdettek, az élettani Breakthrough-díjat ezúttal háromfelé osztották – mindhárom csoport megkapja a díjért járó 3 millió dollárt. Karikó és Weismann mellett egy másik kutatócsoport, a génszekvenálást forradalmasító cambridge-i trió (Shankar Balasubramanian, David Klenerman, Pascal Mayer), valamint az amiloidózis nevű betegség ellen hatásos gyógyszert (tafamidis) kifejlesztő Jeffrey W. Kelly kapta meg az elismerést.
(qubit.hu)

You have no rights to post comments