Megszégyenülve
Szerdán délelőtt egy távoli félig-rokonunk temetésére kellett elmennünk, aki a Jehova Tanúi egyházhoz tartozott. A temetése beszéd nem okozott meglepetést, a szokásos jehovista tévedések bő lére eresztve (a lélek is halandó, nincs halál utáni élet, de akit Isten akar, azt majd életre kelti az utolsó ítéletkor, ami már nagyon közrel van, és elhelyezi a földi paradicsomban), de egy dolog miatt mégis úgy éreztem, hogy bizony megszégyenítenek minket és bűnbánatot kell tartanunk.
Az asszony, akit temettek, süketnéma volt. A férje is az, a gyerekük azonban ép érzékekkel született. Most képzeljük el a temetési szertartást, ott ült kétszáz ember, két nagy tömbben. Az egyik tömbben a hallók, a másik nagy tömbben - legalább százan - a nagyot hallók és süketnémák. Kiderült, hogy a Jehova Tanúinak több süketnéma gyülekezetük is van! A lelkészük (vagy nem is tudom, hogy hívják őket) beszédét két jeltolmács végig "fordította" ezeknek az embereknek. Amikor pedig énekeltek, akkor ezek a nagyothalló, nem beszélő emberek a kezükkel énekeltek, mutogatták a szöveget!
Bevallom, ez engem egészen meghatott - és bűnbánatra is indított. Hiszen hiába vagyunk mi a hitigazságok tökéletes birtokában, ezek a tévelygő jehovisták több szeretetet, türelmet tanúsítanak sérült felebarátjaik iránt, mint mi.
"Bizony mondom nektek, a bűnösök és vámosok megelőznek benneteket a mennyek országában." Jézus Krisztusnak ez a mondása ránk így vonatkozik: bizony mondom nektek, ha csak meg nem tanultok szeretni, a tévelygők megelőznek benneteket a mennyek országában...
(sipos)
