Ferenc pápa: Ne csodálói, hanem utánzói legyünk Jézusnak!
Június 29-én, Szent Péter és Pál apostol ünnepén a déli Angelus elimádkozásakor a Szentatya arról elmélkedett, hogy Jézust nem az érdekli, hogy milyen szép gondolataink vannak róla, hanem az, hogy szívünkbe fogadtuk-e őt, kockára tesszük-e érte életünket, és tanúságot teszünk-e az ő életünket megváltoztató erejéről. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai liturgia evangéliumának (Mt 16,13–19) közepén az Úr döntő fontosságú kérdést tesz fel tanítványainak: „Ti kinek mondotok?” (Mt 16,15). Ezt a rendkívüli súlyú kérdést ismétli meg Jézus nekünk is ma: „Ki vagyok én neked?”
Ki vagyok én neked, aki már elfogadtad a hitet, de még félsz a mélyre evezni szavamra?
Ki vagyok én neked, aki régóta keresztény vagy, de a megszokástól felőrölve elvesztetted első szeretetedet? Ki vagyok én neked, aki nehéz időszakon mész keresztül, és fel kell ráznod magad, hogy újrakezdhess? Jézus azt kérdezi: Ki vagyok én neked? Adjunk ma választ neki, de olyan választ, amely szívből jön. Mindannyian adjunk neki szívből jövő választ!
E kérdés előtt Jézus egy másikat tett fel tanítványainak: „Kinek mondanak engem az emberek? (vö. Mt 16,13). Ez egy közvélemény-kutatás volt, hogy hallja a róla és hírnevéről alkotott véleményeket, de Jézusnak nem számított a hírnév; nem ilyen célú felmérés volt. Akkor miért tette fel ezt a kérdést? Hogy rámutasson egy különbségre, amely a keresztény élet alapvető különbsége. Vannak, akik leragadnak az első kérdésnél, a véleményeknél, és Jézusról beszélnek; és vannak, akik ezzel szemben Jézushoz beszélnek, akik eléje viszik életüket, kapcsolatba lépnek vele, s így megteszik a döntő lépést. Ez az, ami az Urat érdekli: hogy gondolataink középpontjában legyen, hogy érzelmeink vonatkozási pontjává váljon; egyszóval, hogy életünk szerelme legyen.
Nem a róla alkotott véleményünk: őt az nem érdekli! Őt a szeretetünk érdekli, az, hogy ő a szívünkben van-e.
A szentek, akiket ma ünneplünk, megtették ezt a lépést, és tanúkká váltak. Már nemcsak véleményük volt Jézusról, hanem a szívükbe is fogadták Jézust: tanúk lettek. Nem csodálói, hanem utánzói voltak Jézusnak. Nem nézői, hanem főszereplői voltak az evangéliumnak. Nem szavakkal, hanem tettekkel hittek. Péter nem beszélt misszióról, hanem megélte a missziót, emberhalász volt; Pál nem okos könyveket írt, hanem életből született leveleket, miközben utazott és tanúságot tett. Mindketten az Úrért és testvéreikért éltek. És megszólítanak minket! Fennáll ugyanis a veszélye annak, hogy leragadunk az első kérdésnél: gondolatokat és véleményeket fogalmazunk meg, nagyszerű ötleteink vannak, szép szavakat mondunk, de sosem kockáztatunk. Jézus viszont azt akarja, hogy tegyük kockára az életünket!
Hányszor mondjuk például, hogy olyan Egyházat szeretnénk, amely hűségesebb az evangéliumhoz, közelebb van az emberekhez, prófétaibb és missziósabb, de aztán a gyakorlatban nem teszünk semmit!
Szomorú látni, hogy sokan beszélnek, hozzászólnak és vitatkoznak, de kevesen tesznek tanúságot. A tanúk nem vesznek el a szavakban, hanem gyümölcsöt teremnek. A tanúk nem panaszkodnak másokra és a világra, hanem önmagukkal kezdik. Emlékeztetnek bennünket arra, hogy Istent nem bizonyítani, hanem saját tanúságtételünkkel megmutatni kell; nem hirdetményeket kell kitenni róla, hanem példaadással tanúságot kell tenni róla. Ezt hívják az „élet kockáztatásának”.
Péter és Pál életét nézve azonban felmerülhet egy ellenvetés: mindketten tanúságtevők voltak, de nem mindig példamutatók: bűnösök voltak! Péter megtagadta Jézust, Pál pedig üldözte a keresztényeket. De – és itt van a lényeg – tanúságot tettek kudarcaikról is.
Szent Péter például mondhatta volna azt az evangélistáknak: „Ne írjátok le a hibáimat”,
készítsetek evangéliumot divatból. De nem, az ő története mezítelenül, a maga pőre valóságában áll előttünk az evangéliumban, minden nyomorúságával együtt. Ugyanígy tesz Szent Pál is, aki leveleiben beszámol hibáiról és gyengeségeiről. Ezzel kezdődik hát a tanúságtétel: önmagunk igazságával, a saját kétszínűségünk és hamisságunk elleni harccal.
Az Úr nagy dolgokat tehet általunk, ha nem saját imidzsünk védelmezésével foglalkozunk, hanem áttetszők vagyunk az Úr előtt és testvéreink előtt.
Ma, kedves testvéreim, az Úr kérdést tesz fel nekünk! Kérdése ugyanaz: Ki vagyok én neked? Kutatja szívünket. Tanúin, Péteren és Pálon keresztül arra biztat bennünket, hogy vegyük le álarcainkat, mondjunk le a félmegoldásokról, a kifogásokról, amelyek langyossá és középszerűvé tesznek bennünket.
A Szűzanya, az Apostolok Királynője, segítsen bennünket ebben! Ébressze fel bennünk a vágyat, hogy tanúságot tegyünk Jézusról!
A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:
Kedves testvéreim!
Holnapután, július 1-jén, csütörtökön különleges ima- és tanácskozási napot tartunk Libanonért itt, a Vatikánban. A cédrusok földjén jelen lévő összes egyház vezetőivel együtt a Szentírás szava fog inspirálni bennünket, mely így szól: „Az Úristennek béketervei vannak” (Jer 29,11). Mindenkit arra kérek, hogy lélekben csatlakozzon hozzánk, és imádkozzon azért, hogy Libanon kilábaljon a mostani súlyos válságból, és ismét békés és reménykedő arcát mutassa a világnak.
Július 1-én lesz 160. évfordulója az Osservatore Romano első kiadásának, a „pártújságénak”, ahogy én nevezem. Szeretettel gratulálok, és szívből köszönöm szolgálatotokat! Hűséggel és kreativitással folytassátok munkátokat!
És ma van egy olyan évforduló, amely mindannyiunk szívét megérinti: hetven évvel ezelőtt szentelték pappá Benedek pápát. [A jelenlévők tapsolnak.] Neked, Benedek, kedves atyánk és testvérünk, küldjük szeretetünket, hálánkat és közelségünket. Ő a kolostorban lakik, azon a helyen, amelyet a szemlélődő közösségeknek szántak itt, a Vatikánban, hogy imádkozzanak az Egyházért. Jelenleg ő az, aki szemlélődő életet él a Vatikánban, aki életét az Egyházért és a római egyházmegyéért imádkozva tölti, melynek ő emeritus püspöke.
Köszönöm, Benedek, kedves atyánk és testvérünk! Köszönjük hiteles tanúságtételedet! Köszönjük a folyamatosan Isten horizontja felé forduló tekintetedet: köszönjük!
Szeretettel köszöntelek mindannyitokat, olasz és más országokból érkezett zarándokok; de ma különösen is a rómaiakhoz fordulok, védőszentjeink ünnepén. Megáldalak benneteket, kedves rómaiak! Minden jót kívánok Róma városának: kívánom, hogy mindnyájatok, az összes lakos elkötelezett munkájának köszönhetően élhető és befogadó legyen, hogy senki se legyen kirekesztve, hogy a gyermekekről és az idősekről gondoskodjanak, hogy legyen munka és méltóságteljes munka, hogy a szegények és az utolsók álljanak a politikai és társadalmi projektek középpontjában. Ezért imádkozom. És ti is, kedves római hívek, imádkozzatok püspökötökért! Köszönöm!
Szép ünnepet mindannyitoknak! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
