„Egy csónakban evezünk” – Emlékimádság Budapesten a „remény útján” életüket vesztett menekültekért
Június 20-án, a menekültek világnapján a Sant’Egidio közösség szervezésében a budapesti Kaníziusz Szent Péter-templomban megemlékeztek azokról, akik a béke és egy jobb élet reményében Európa felé vezető útjuk során vesztették életüket. Az imádságot Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.
A Sant’Egidio közösségben a világ számos országában minden évben megemlékeznek azokról, akik háború, erőszak, elnyomás, éhezés elől menekülnek, és a béke, az élhető élet felé vezető nehéz útjuk során az életüket vesztik, akik – ahogyan az imádság címében áll – a remény útján haltak meg. Sokan részt veszünk minden évben ezen az imádságon, és mindig megrendítő erővel hat, milyen sokan vannak még mindig az áldozatok: Afrika, Ázsia, Latin-Amerika számos régiójának kálváriája nem ér véget, minden évben tragikus számadatokat hallunk.
Az idei imádságon részt vett Roland Schilling, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának közép-európai regionális képviselője és hivatali elődje, Montserrat Feixas Vihé is, aki immár nemcsak hivatali minőségében, hanem barátként is hűséges részvevője ezeknek az alkalmaknak.
Idén arra a 4071 menekültre (és az ismeretlen áldozatokra, akiknek története Isten szívében fel van írva) emlékeztünk, akik 2020 júniusától napjainkig életüket vesztették a Földközi-tengeren és a szárazföldi útvonalak mentén, miközben Európába próbáltak eljutni. Akiknek az élete értékes Isten szemében, aki nem feledkezik meg senkiről.
Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse köszöntötte a jelenlévőket, köztük a közösség menekült barátait. A vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódva elmondta, hogy „a viharos tenger, a hajótörés veszélye a menekültek számára nem puszta metafora. Azoknak, akikről a megemlékezés szól, talán az utolsó szava kiáltás volt emberhez vagy Istenhez: »Ments meg!«, »Mentsetek meg!« Ma este ehhez a kiáltáshoz akarunk csatlakozni.
A kiosztott kis füzeteken látható egyszerű vízfestmény egy afgán édesanya műve, aki nemrég érkezett Rómába a Sant’Egidio közösség humanitárius folyosóján. Ő és családja megmenekült, amit Jézusnak és angyalainak tulajdonít, valamint azoknak az embereknek, akik segítették őket. Mi is lehetünk angyalok imádságban, segítő szeretetben. A nyáron az európai közösségeink fiataljai készülnek Leszboszra a menekülteknek segíteni, Magyarországról is. A menekülők rozoga csónakjaiban mi is ott vagyunk, egy csónakban evezünk, mert Isten egyetlen családként teremtette és váltja meg az emberiséget.”
Mohos Gábor püspök homíliájában Máté evangéliumának 25. fejezetéről elmélkedett, amelyben Jézus azonosítja magát a szegényekkel, a szenvedőkkel. „…Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.” A szónok felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket a magatartásformákat az evangélium összekapcsolja a világvégi eseményekkel, nagy távlatba helyezi. Kitágítja az életünket: amit ma élünk, az nem csak egy eltűnő pillanat. Jézus azonosítja magát minden emberrel, aki tett valamit a legkisebbekkel, azt vele tette – mondja. Erre a távlatra hív minket is. Nem pusztán jó cselekedetekre, hanem az Istennel és az egymással való közösségre.
Máté evangéliumában a befogadásra használt görög szó azt is jelenti, összegyűjteni – jegyezte meg a püspök. – Mély értelmű szó, azt jelenti: közösséggé válni, mindannyian együtt. Hiszen Jézus az egész világra küldte el tanítványait. Az idegen befogadása nem gazdasági szükségszerűség, nem is csupán a kultúrák találkozása miatt fontos. A Krisztusban befogadó közösség, ha az identitása igazán Krisztusban van, nagy biztonságot ad és az örök élet távlatát nyújtja. Az idegen befogadásával értelme, mélysége lesz annak, amit teszünk – hangsúlyozta.
Figyelmeztetett arra is, hogy a távol szenvedőkért, a meghaltakért mondott imádságunk akkor hiteles, ha a mellettünk lévő felebarátot is nyitott szívvel tudjuk befogadni. Ferenc pápa a befogadás kultúrájáról beszél, a mindenki felé nyitott életről, ami átformálja a szívünket.
Mohos Gábor végül azért fohászkodott, hogy tudjunk nyitottak lenni a messziről jött testvérek felé, megélni a krisztusi szeretet hivatását. Tudjunk túllépni az ideológiákon, mert mi nem ideológiákat követünk, hanem egy személyt, Jézus Krisztust.
A homíliát követően neveket, történeteket olvastak fel, emlékezve arra a 4071 menekültre, akik 2020 júniusától máig életüket vesztették a Földközi-tenger hullámai közt vagy szárazföldi utakon, miközben egy jobb jövőt keresve szerettek volna eljutni Európába: a két szíriai fiúra, akiknek élettelen testét 2020. november 3-án találták meg a Drina folyóban, Szerbia és Bosznia határánál; Raniára, Michelre, Waleedra, a kicsi Karimra és még 80 szíriai, afgán, palesztin, kongói és más nemzetiségű migránsra, akik tavaly vesztették életüket a balkáni útvonalon; arra a 900 fekete-afrikai menekültre, akik az Atlanti-óceánba vesztek, miközben Spanyolországba szerettek volna eljutni; a 15 hónapos iraki kurd Artinra, aki 2020 októberében egész családjával együtt a tengerbe veszett, miközben csónakkal keltek át a La Manche-csatornán; a fiatal algériaiakra, Bel Kalidra, Zakariára, Malekre és arra a több mint 300 emberre, akik Algéria és Spanyolország partjai között vesztették életüket a tengerben az utóbbi egy évben... és még számos menekültre, menekültek csoportjaira és mindarra az 59 ezer emberre, akik 1990-től napjainkig meghaltak vagy eltűntek, miközben Európába szerettek volna eljutni. Közülük legalább 16 ezren az elmúlt öt évben vesztették életüket. A többi földrészen meghaltakkal együtt megemlékeztek mindenkiről, akinek neve és története ismeretlen marad az emberek előtt, de fel van írva Isten szívében.
Szerző: Thullner Zsuzsanna
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
