A Grősz-per: hadjárat az egyház ellen
Hetven évvel ezelőtt rendezték az ötvenes évek egyik legnagyobb koncepciós perét Grősz József kalocsai érsek és társai ellen. A „klerikális reakció” megtörését célzó eljárásban, valamint a hozzákapcsolódó huszonnégy szatellitperben több mint száz ítélet született, köztük tizenöt végrehajtott halálbüntetés.
Grősz József 1887. december 9-én született a Moson vármegyei Féltorony községben. A győri bencés gimnáziumban letett érettségi után a bécsi Pazmaneumban folytatott teológiai tanulmányokat. 1911-ben szentelték pappá. Farádon, majd Oroszváron dolgozott káplánként. 1913-tól a győri püspöki irodán levéltáros, később jegyző. 1914-től püspöki szertartó, 1921-től püspöki titkár, 1924-től püspöki irodaigazgató. 1928-ban győri segédpüspökké nevezték ki. 1931-től kanonok. 1933-tól káptalani helynök. 1936-tól a szombathelyi egyházmegye apostoli kormányzója, 1939-től megyéspüspök. Tisztéből fakadóan a felsőház tagja lett. 1943. május 7-én kinevezték kalocsai érsekké. Serédi Jusztinián esztergomi érsek 1945. március 25-i halála után, az utód, Mindszenty József kinevezéséig, majd a hercegprímás letartóztatása után – szentszéki felhatalmazással – a magyar katolikus egyház első számú vezetője.
Mindszenty letartóztatása és elítélése
Mindszenty Józsefet 1948. december 26-án tartóztatták le az érseki palotában, ahonnan az ÁVH hírhedt központjába, az Andrássy út 60.-ba hurcolták. A XII. Piusz pápa által 1945. szeptember 8-án esztergomi érsekké kinevezett főpap sohasem rejtette véka alá a véleményét: ellenezte a földosztást, bírálta a nemzeti bizottságok és a kommunisták vezette politikai rendőrség működését, a németek kitelepítését, de szót emelt a katolikus sajtó korlátozása miatt is. A népi demokráciával szemben egyedüli megoldásnak a kereszténydemokráciát, a keresztény erkölcsi törvényeken alapuló társadalmat tartotta. A hercegprímás letartóztatásával a magyarországi katolikus egyház rendkívül nehéz helyzetbe került.
Az 1949. február 3-án kezdődött perben a főtárgyalás a Budapesti Népbíróságon. Alapy Gyula népügyész színpadias vádbeszédében leszögezte: Legyen a Népbíróság ítélete emlékeztetés, s az ítélet a magyar nép elárulóit, kémeit, kufárait adja át az enyészetnek. Mindszenty Józsefre, Baranyay Jusztinra, Esterházy Pálra halálbüntetés, a további vádlottakra a legsúlyosabb fegyházbüntetés kiszabására teszek indítványt.
Miközben a népügyész magából kikelve támadta a magyar katolikus egyház fejét, védője, Kiczkó Kálmán csak szabadkozott amiatt, hogy a védelem képviseletét tölti be, ahelyett, hogy ellátta volna a feladatát.
A Budapesti Népbíróság Olti Vilmos vezette különtanácsa február 8-án életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte Mindszentyt. Noha az ítéletet nemzetközi felháborodás és az eljárás résztvevőinek kiátkozása követte, sem a pápa fellépése, sem a világ nagyvárosaiban lezajlott tüntetéssorozat nem hozott változást Mindszenty ügyében.
A hercegprímás letartóztatását követően Kádár János belügyminiszter hiába szólította fel Grősz Józsefet és három püspöktársát lemondásra, ők a helyükön maradtak.
Szerződés a diktatúrával
1949. január 7-én pápai levél érkezett, amelyben XII. Pius azt kérte a magyar püspöki kartól, hogy ne egyezzenek meg a kommunista hatalommal, ne engedjenek a nyomásnak. A püspöki kar ezután több mint másfél éven át küzdött a Rákosi-rendszer durva támadásai ellen. Grősz már 1945-ben, a pápának írt levelében pontosan leírta aggályait a politikai helyzetről: Ami ma nálunk van, az nem demokrácia, hanem a demokráciának a megcsúfolása. Országunkon egy baloldali kisebbség uralkodik, amely ugyan a nép nevében beszél és rendelkezik, de a nép megkérdezése nélkül.
A diktatúra nyílt támadása végül tárgyalóasztalhoz ültette Grőszt. Először 1950. június 7-én és 9-én éjszaka mintegy ezer papot, majd június 18-án éjszaka kétezer szerzetest és apácát internáltak. Politikai nyomásra végül 1950. augusztus 30-án a püspöki kar nevében kénytelen volt aláírni az állammal kötött, a katolikus egyház állami ellenőrzését biztosító, működését csak korlátok között engedélyező megállapodást. Grősz a szerződésbe az utolsó pillanatban még beleíratta, amivel végig nem értett egyet és vitatott, a megmaradó rendek számát. Így a megállapodás szövegébe a konkrét szám helyett a „szükséges” szó került. A kényszerűségből született dokumentumot a Minisztertanács nevében Darvas József vallás- és közoktatásügyi miniszter, a püspöki kar részéről Grősz József kalocsai érsek írta alá.
Ez az egyoldalú szerződés is írott malaszt maradt, hiszen az állam nem sokkal később néhány ház kivételével megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét.
Grősz eszköztelennek érezte magát az állami atrocitásokkal szemben, mert véleményüket még híveik számára sem tudták publikálni. 1951 elején elkeseredetten írta a pápának, hogy a törvények, maga az alkotmány is, üres formulák, amelyeket a bíróságok annyiban alkalmaznak, amennyiben a hatalomnak vagy a kommunista pártnak kedveznek.
Zinner Tibor jogtörténész feltételezése szerint Grősz azért írta alá az egyházra évtizedekig átkot jelentő „behódoló” nyilatkozatot, mert 1948. december 27-étől zsarolható volt. Ekkor ugyanis az őrizetbe vett Zakar András, Mindszenty személyi titkára terhelő nyilatkozatot tett Shvoy Lajos székesfehérvári püspökről, Pétery József váci püspökről, Dudás Józsefről, a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye püspökéről és Grősz József kalocsai érsekről is.
Az írásban rögzített gyanúsítások szerint Grősz és a többiek 1945-től folyamatosan deviza-bűncselekményeket követtek el. Az akkor hatályos rögtönbíráskodás alapján ezért halálbüntetés járt. Az egyházi titoktartás alól feloldozott, az államvédelmis kihallgatók által vallomásra bírt Zakar személyesen, aláírásával igazolja mindezt. Azaz a politikai rendőrség olyan »aduval« rendelkezett, hogy az érintettek közül bárkit bármikor letartóztathat.
Újabb csapás a „klerikális reakcióra”
1951. május 4-én a Magyar Dolgozók Pártja titkárságának ülésénRévay József, a Rákosi éra főideológusa úgy vélte, hogy az 1950-es egyezmény és a szerzetesrendek feloszlatása nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt rövid távon rosszul sült el, hiszen a zárdákból a szerzetesek kikerültek a társadalomba. Ezért úgy döntöttek, újabb csapást mérnek a „klerikális reakcióra”, és bebizonyítják, hogy hitszegő módon megszegték az egyezményt. A javaslatból határozat született: Javasoljuk tehát, hogy Grősz és társai a perben igenis vádlottak legyenek, tartóztassuk le őket. Ennek előfeltétele azonban a komoly bizonyító anyag. Ha nincs elég bizonyíték, vagy ha a bizonyítékok túl közvetettek, akkor helyesebb háziőrizetbe venni, internálni őket, és így lehetetlenné tenni püspöki funkcióik gyakorlását.
Grősz Józsefet 1951. május 18-án tartóztatta le Kalocsán az ÁVH. A Mindszenty Józseffel szemben alkalmazott fizikai brutalitás helyett őt már közvetlenül nem bántalmazták, viszont éjjel-nappal vallatták, fenyegették, három napra sötétzárkába helyezték, cellájában egy előre beépített fogdaügynök várta.
Az érsek letartóztatása idején is jó „hivatalnokként” viselkedett. Lelkiismeretesen elvégezte a rá rótt feladatokat, éjjeleken át írta önvallomásait, készségesen kiegészítette a hiányokat.
Nem valószínű, hogy mindezt pusztán megadásból, beletörődésből tette. Talán viselkedéséhez hozzájárult a nagyon korai felismerés, hogy lényegében úgyis minden az ÁVH akarata szerint történik, tehát értelmetlen az ellenállás. A per előtti utolsó héten az előre megírt vallomást gyakoroltatták, miközben orvosi ellátást és új zakót kapott. Az előkészületeket Péter Gábor személyesen ellenőrizte. A vádat – akárcsak a Mindszenty-perben – a koncepciós perek „szakértője”, Alapy Gyula ügyész képviselte, míg hivatalból a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökét, Joannovich Emilt rendelték ki védőjéül.
Szabó Csaba történész szerint Grősz helytállását az ÁVH börtönében és a kirakatperben lelki alkatához, személyiségéhez kell viszonyítani.
Más foglyok hasonló helyzetben másként viselkedtek. Voltak, akik nagyon hamar megtörtek, mások emberi lehetőségeik határáig ellenálltak az államvédelmis módszereknek. Valójában az ÁVH a legtöbb esetben mégis elérte célját, és ugyanúgy felhasználta a kicsikart vallomást, mint az önkéntest, ugyanúgy fel- és kihasználta a megtört rabot, mint az ellenállót - állította a levéltáros, aki megjegyezte, hogy Grősz egyszer sem tett olyan vallomást, nyilatkozatot, amellyel bárkit kellemetlen helyzetbe hozott volna.
A kalocsai érsek viselkedéséről a letartóztatásától elítéléséig terjedő időszakra nézve nagyon nehéz objektív véleményt kialakítani. Ő is hús-vér ember volt, aki gyarlóságoktól, hibáktól sem volt mentes. Egész élete az egyház szolgálatában telt. Neveltetésén, szocializációján keresztül vált a konzervatív katolikus egyház tagjává.
Több mint száz ítélet
A Szabad Nép 1951. június 22-i száma „Grősz József és társai ragyogó jövőnket akarják tőlünk elrabolni” címmel harangozta be a büntetőpert. A nyilvános tárgyalást június 22-től 26-ig tartották a Budapesti Megyei Bíróságon. A kalocsai érsek abszolút megfelelt az ÁVH várakozásainak, hiszen egyetlen alkalommal sem tévesztett a vallomásában, pontosan válaszolt a feltett kérdésekre, és az elhangzottakból semmit sem vont vissza az utolsó szó jogán. Azaz készségesen beismerte bűnösségét.
Június 28-án Olti Vilmos elnök hirdette ki az ítéletet. E szerint Grősz Józsefet a demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésében, valutaüzérkedésben, külföldre szöktetésben, valamint bűnpártolásban találták bűnösnek, és tizenöt évi börtönbüntetésre ítélték.
Bozsik Pált és Endrédy Vendelt szervezkedésen kívül kémkedésben, valutaüzérkedésben és külföldre szöktetésben marasztalták el, és ezért tíz, illetve tizennégy év börtönbüntetéssel sújtották. Hagyó Kovács Gyula hasonló bűntettekért tizenhárom, Csellér István bűnpártolásért, fegyverrejtegetésért, valutaüzérkedésért, külföldre szöktetésért és közokirat-hamisításért tíz év börtönt kapott. Halálos ítéletet róttak ki Vezér Ferenc pálos szerzetes papra, akit egy rendbeli gyilkossággal, többrendbeli gyilkosságra való felbujtással, valamint a népek háború utáni békés együttműködésének megbontására irányuló bűntettel vádoltak. Farkas Endre nyolc évi börtönbüntetést kapott, Hévey László ügyét elkülönítették, míg Pongrácz Alajos ügye átkerült a budapesti katonai törvényszékhez.
A korszak rituáléjának megfelelően az Új Ember katolikus hetilapot arra kötelezték, cikkben kürtölje világgá, hogy a magyar katolikusok egyetemesen elítélik Grősz érseket és társait.
A Legfelsőbb Bíróságon tartott július 31-i fellebbviteli tárgyaláson az ítéleteket jóváhagyták. A Grősz és társai elleni, továbbá a hozzákapcsolódó huszonnégy szatellitperben összesen több mint száz ítélet született: csaknem harminc halálbüntetés, (közülük tizenötöt végrehajtottak), ötvenöt esetben pedig tíz év feletti börtönbüntetést szabtak ki.
Az ítélethirdetés után Grőszt Püspökszentlászlón házi őrizetben tartották. Négy évvel később, 1955. október 14-én Molnár Erik igazságügyi miniszter engedélyezte a büntetés enyhítését, így házi őrizetének fenntartásával a Szolnok melletti Tószeg plébániájára került.
1956 májusában az Elnöki Tanács kegyelmi úton elengedte Grősz hátralévő büntetését, és újra elfoglalhatta érseki tisztségét.
Epilógus
Grősz Józsefnek a házi őrizetből való szabadulása utáni első intézkedése volt, hogy eltávolíttatta a püspökkari értekezletekről az addig azokon részt vevő besúgót. 1957-ben megalapította az Opus Pacis békepapi mozgalmat. 1957 októberétől tagja lett az Országos Béketanácsnak és a Hazafias Népfront elnökségének is. Az érsek 1961. október 3-án Kalocsán hunyt el.
A rendszerváltozás hajnalán, 1990. május 22-én a Legfelsőbb Bíróság az ellene hozott ítéletet semmissé nyilvánította. Az ítélet indoklása szerint koholt vádak alapján alázták meg, vetették börtönbe a magyar római katolikus egyház legújabb kori történetének nagy tanúját és alakítóját.
(Sereg András, index.hu)
