Meggyilkolták Nadia De Munari misszionáriust, a szegények szolgálóját

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. április 29. csütörtök

Az ötvenéves Nadia 1995 óta élt Peruban világi misszionáriusként, a legszegényebbek között szolgált a Mato Grosso mozgalom tagjaként, nagy szeretet övezte. Április 20-án éjjel támadtak rá ismeretlen tettesek – ismeretlen okból – a szobájában, alvás közben. Limába vitték kórházba, de április 23-án belehalt sérüléseibe.

A vicenzai egyházmegyéből, Giavenaléból származó önkéntes hat óvodát és egy iskolát vezetett Nuevo Chimbota nyomornegyedében, az ország középső-északi részén fekvő partvidéken, és fiatal lányokkal is foglalkozott, szívén viselte iskoláztatásukat.

„Olyan embernek ismertem meg, aki

a munkájának szentelte az életét, de mély spiritualitás is jellemezte, igazi misztikusnak mondanám”

– nyilatkozta róla Ángel Francisco Simón Piorno chimbotei püspök.

Azon az éjjelen nem volt ugyan egyedül a házban, de a többiek az épület másik szárnyában aludtak, ezért nem hallották a zajt. Mivel nem ment le a reggeli misére, felmentek hozzá, és segítséget hívtak. Súlyos állapotban volt, de még élt. A helyi kórházban stabilizálták az állapotát, majd a jobban felszerelt fővárosi kórházba szállították. Az ott végzett műtét sikeresnek tűnt, néhány órával később azonban leállt a szíve.

Régi barátnője Giavenaléból, Rosanna Stefani, aki maga is a Mato Grosso mozgalom önkéntese, így nyilatkozott: „Negyvenéves tevékenységünk során, amióta Ugo De Censi atya megalapította a mozgalmat, soha nem történt erőszak a házainkban. Ez az esemény elgondolkodtat minket…”

Elmondta, hogy Ugo De Censi szalézi atya alapította a Mato Grosso mozgalmat azzal a céllal, hogy katedrálist építsen a sivatagban. Szó szerinti értelemben is: Nuevo Chimbotéban a homokos talajon felépült a templom, a város szimbóluma lett, sok ember összefogásából született meg. Körülötte azonban hatalmas a szegénység, veszélyes a környék, egy túl nagyra nőtt nyomornegyed, ahová folyamatosan érkeznek az új lakók az Andok nyomorban élő falvaiból.

Nadia gyakran látogatta az embereket az otthonaikban is, ételt vitt nekik. Képesítése szerint óvónő volt, ő koordinálta szervezet óvodáit, a lezárás idején pedig a tanároknak is segített a diákokkal való kapcsolattartásban. A gyerekek mind nincstelen családokban élnek – ételre, ruhára is szükségük van. Nehéz körülmények között él mindenki, a vizet vásárolni kell, éppen hogy elég az étkezésre, a tisztálkodásra, mosásra.

Nadia minden energiáját ezeknek az embereknek szentelte, a helyiek értetlenül állnak az eset előtt, mert mindenki szerette.

Sokan gyászolják Olaszországban is, szülei, két nővére, unokaöccsei és -húgai, számos barát. Szülővárosában szentmisét mutattak be érte, rózsafüzért imádkoznak. Vidám, ragyogó, mindig készséges emberként emlékeznek rá.

2018-ban így nyilatkozott a chimbotei rádiónak a hivatásáról: „Hiszem, hogy mindannyian arra lettünk teremtve, hogy másoknak ajándékozzuk magunkat. Ami a leginkább boldoggá tud tenni minket, az annak a felfedezése, hogy amink van, amit tenni tudunk, amit tanultunk, azt mind meg tudjuk osztani másokkal. Rossz dolog a világunkban az a mentalitás, hogy a boldogságot magunknak akarjuk megszerezni, fel kell halmozni, nem gondolva arra, hogy ha meghalunk, semmit nem vihetünk magunkkal. Hová viszed a gazdagságodat? Szép felfedezni – különösen a fiatalokban, akiknek a hibáik ellenére tiszta a szívük –, hogy az emberek akarnak változni.

Ez a boldogság: nem a felhalmozás, hanem az ajándékozás. Lehet ez egy mosoly, egy gesztus, egy beszélgetés…”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Avvenire; Mondo e MissioneCittà Nuova

Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés