Ferenc pápa: „Jöjj, Uram, Jézus!”
November 29-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter-bazilikában mutatott be szentmisét, melyen a bíborosok között már a tegnap kinevezett új bíborosok is jelen voltak. Homíliájában a közelség és az éberség fogalmát körüljárva arra biztatott Ferenc pápa, hogy ne adjuk meg magunkat a középszerűségnek és a közönynek. Ferenc pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
A mai olvasmányok két kulcsszót kínálnak az adventi időre: közelség és éberség. Isten közelsége és a mi éberségünk: Izajás próféta azt mondja, hogy Isten közel van hozzánk, Jézus pedig az evangéliumban arra buzdít, hogy várakozzunk rá és legyünk éberek.
Közelség. Izajás azzal kezdi, hogy tegezve szólítja meg Istent: „Te vagy, Uram, a mi atyánk” (Iz 63,16). És így folytatja: „Nem hallotta soha senki […], hogy lenne Isten rajtad kívül, aki ilyeneket vinne végbe azok javára, akik benne bíznak” (Iz 64,3). Eszünkbe juthatnak a Második törvénykönyv szavai: „Hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk?” (MTörv 4,7).
Az adventi idő arra szolgál, hogy emlékezzünk Isten közelségére, aki lejött hozzánk.
De a próféta továbbmegy, és kéri Istent, hogy ismét közeledjen: „Ó, bárcsak széttépnéd az egeket és leszállnál!” (Iz 63,19). Mi is ezt kértük a zsoltárban: „Térj vissza, látogass meg, jöjj, és ments meg bennünket” (vö. Zsolt 79,15,3). „Istenem, jöjj segítségemre” – gyakran így kezdjük imádságunkat: a hit első lépése az, hogy elmondjuk az Úrnak: szükségünk van rá, az ő közelségére.
Az adventnek és a liturgikus évnek is ez az első üzenete: ismerjük fel a közel lévő Istent, és kérjük tőle: „Jöjj ismét közel!” Ő közel akar jönni hozzánk, de felkínálja, és nem ránk erőlteti magát; a mi dolgunk pedig azt, hogy ne fáradjunk bele kérni őt: „Jöjj!” A mi dolgunk, ez az advent imája: „Jöjj!” Jézus – emlékeztet az advent – közénk jött, és újra eljön az idők végén. De tegyük fel a kérdést: mire valók ezek az eljövetelek, ha nem jön el ma az életünkbe? Hívjuk! Tegyük magunkévá az advent jellegzetes kérését: „Jöjj, Úr Jézus!” (Jel 22,20). Ezzel a kiáltással zárul a Jelenések könyve: „Jöjj, Úr Jézus!”
Mondhatjuk ezt minden nap elején, és megismételhetjük gyakran, a találkozások előtt, a tanulás előtt, a munkakezdés előtt, a meghozandó döntések előtt, a legfontosabb pillanatokban és a nehézségek idején: Jöjj, Urunk, Jézus!
Rövidke, de szívből fakadó ima. Mondogassuk csak advent idején, ismételgessük: „Jöjj, Urunk, Jézus!”
Így, kérve az ő közelségét megerősítjük éberségünket. Márk evangéliumából ma Jézus utolsó beszédének záró részét hallottuk, melyet össze lehetne foglalni egyetlen szóban: „Virrasszatok!” Az Úr négyszer is megismétli öt versben (vö. Mk 13,33–35.37). Fontos, hogy éberek maradjunk, mert hibát követünk el, ha szétszóródva élünk ezernyi dologban, és nem vesszük észre Istent. Szent Ágoston azt mondta: „Timeo Iesum transeuntem” (Sermones, 88,14,13): „Félek, hogy nem veszem észre az itt járó Jézust.” Mivel érdekeink hajtanak bennünket – mindennap érezzük ezt –, és sok hiábavaló dolog elvonja figyelmünket, azt kockáztatjuk, hogy elveszítjük a lényeget. Ezért az Úr ma mindenkinek megismétli: „mindenkinek mondom: Virrasszatok!” (Mk 13,37). Virrasszatok, legyetek éberek!
De ha virrasztanunk kell, ez azt jelenti, hogy éjszaka van körülöttünk. Igen, most nem nappal élünk, hanem a nappalra várva, sötétség és fáradozás között. Akkor jön el a nappal, amikor az Úrral leszünk. Érkezik, ne veszítsük el kedvünket: az éj elmúlik, az Úr felkel, és aki meghalt értünk a kereszten, megítél bennünket. A virrasztás azt jelenti, hogy várakozunk erre, és nem engedjük, hogy letaglózzon bennünket a csüggedés, és ezt reményben élésnek nevezzük.
Amint születésünk előtt vártak bennünket azok, akik szerettek, úgy most maga a személyes Szeretet vár ránk. És ha várnak ránk a Mennyben, miért éljünk földies vágyakkal?
Miért hajszoljuk a pénzt, a hírnevet, a sikert, a sok múlékony dolgot? Miért pazaroljuk az időt az éjszaka miatti panaszkodásra, miközben a fényes nappal vár ránk? Miért keresünk „keresztapákat”, hogy előléptessenek, hogy fentebb jussunk, hogy előrébb lépjünk karrierünkben? Hiszen minden elmúlik! Virrasszatok, mondja az Úr.
Virrasztani nem könnyű, sőt, igen nehéz: éjszaka magunktól elálmosodunk és elalszunk. Jézus tanítványainak sem sikerült, akiktől pedig azt kérte, hogy virrasszanak „este, éjfélkor; kakasszókor és reggel” (vö. Mk 13,35). Éppen azokban az órákban nem voltak ébren: este, az utolsó vacsora alatt elárulták Jézust; éjjel elbóbiskoltak; kakasszókor megtagadták; reggel hagyták, hogy halálra ítéljék. Nem virrasztottak. Elaludtak. De ránk is leereszkedhet ugyanaz az ernyedtség.
Van egy veszélyes álom: a középszerűség álma. Akkor lep meg bennünket, amikor megfeledkezünk az első szerelemről, és tunyán tengetjük életünket,
csak arra figyelve, hogy kellemes, nyugodt életünk legyen. Az Isten iránti szeretet lángolásai nélkül, az ő újdonságainak várása nélkül középszerűvé, langyossá, világiassá válunk. És ez leépíti a hitet, mert a hit a középszerűség ellentéte: heves vágy Isten iránt, folytonos merészség megtérni, bátorság szeretni, állandó előrehaladás. A hit nem tüzet kioltó víz, hanem égő tűz; nem stressz elleni nyugtató, hanem szerelmi történet szerelmesek számára! Jézus ezért undorodik mindennél jobban a langyosságtól (vö. Jel 3,16). Látjuk Isten megvetését a langyosokkal szemben.
Tehát hogyan ébredhetünk fel a középszerűség álmából? Az ima virrasztásával. Imádkozni azt jelenti, hogy fényt gyújtunk az éjszakában. Az ima újból felébreszt a felfelé nem tekintő élet langyosságából, magasba irányítja tekintetünket, ráhangol bennünket az Úrra. Az ima lehetővé teszi Istennek, hogy közel legyen hozzánk; ezért megszabadít a magánytól és reményt ad. Az ima oxigénnel látja el az életet: ahogyan nem lehet lélegzés nélkül élni, úgy nem lehetünk keresztények imádság nélkül. És
hatalmas szükség van olyan keresztényekre, akik virrasztanak az alvók felett, hatalmas szükség van imádókra, közbenjárókra, akik éjjel-nappal Jézus elé, a világ világossága elé viszik a történelem sötétségeit.
Szükség van imádókra. Kicsit elveszítettük az imádás iránti érzéket, azt, hogy csendben, imádásban időzzünk az Úr előtt. Ez a középszerűség, a langyosság.
Aztán van egy másik belső álom: a közöny álma. A közömbös mindent egyformának lát, mintha éjszaka lenne, és nem érdeklik a mellette állók. Amikor csak önmagunk és a saját érdekeink körül forgunk, és közömbösek vagyunk mások szükségletei iránt, leszáll az éj a szívünkre. A szívünk elsötétül. Hamar panaszkodni kezdünk mindenért, aztán mindenki áldozatának érezzük magunkat, végül azt hisszük, mindenki összeesküdött ellenünk.
Panaszkodás, áldozatszerep és összeesküvések – egy láncolat.
Ma úgy tűnik, hogy ez az éj sokakra leszállt, akik követelnek maguknak, és nem vesznek tudomást másokról.
Hogyan ébredhetünk fel a közöny álmából? A tevékeny szeretet virrasztásával. Ahhoz, hogy világosságot vigyünk a középszerűség, a langyosság álmába, az ima virrasztására van szükség. Ahhoz, hogy felébredjünk a közöny álmából, a tevékeny szeretet virrasztására van szükség. A szeretet a keresztény ember dobogó szíve: ahogyan nem lehet szívverés nélkül élni, ugyanúgy nem lehetünk keresztények szeretet nélkül.
Egyeseknek úgy tűnik, hogy az együttérzés, a segítés, a szolgálat a lúzerek jellemzője! Pedig a valóságban ez az egyetlen győzelmet adó dolog, mert már előre néz a jövőbe, az Úr napjára, amikor minden elmúlik, és csak a szeretet marad meg.
Az irgalmasság cselekedeteivel közeledhetünk az Úrhoz. Ma ezt kértük a mise könyörgésében: „Önts híveid szívébe szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé!” Elhatározás, hogy jótettekkel Krisztus elé menjünk. Jézus jön, és ki van jelölve, milyen úton mehetünk eléje: a szeretet tetteivel.
Kedves testvérek, ima és szeretet, ezt jelenti virrasztani! Amikor az Egyház imádja Istent és szolgálja a felebarátot, akkor nem éjszakában él. Még ha fáradt és megpróbált is, az Úr felé halad. Hívogassuk: „Jöjj, Urunk, Jézus, szükségünk van rád! Jöjj közel hozzánk. Te vagy a fény: ébressz fel bennünket a középszerűség álmából, kelts fel a közöny sötétségéből! Jöjj, Urunk, Jézus, tedd éberré ma még szétszórt szívünket: ébreszd fel bennünk az imádság vágyát és a szeretet szükségét!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican.va
Magyar Kurír
