Az üdvösség titokzatos terve

"Az üdvösség titokzatos terve. A cím szent Páltól származik. Van üdvösség, és annak van titokzatos terve. Ez a terv az Isten terve. Isten terve egyrészt tervezési, másrészt kivitelezési terv. Erről a titokzatos tervről beszélünk. Ha titokzatos, akkor nem tudjuk teljesen felfogni, de azért van, amit meg lehet értenünk belőle, és meg is kell értenünk, hogy feladatunkat teljesíthessük." - Szegedi László atya írása

A gazdag ifjú vágyódott arra, hogy üdvözüljön. Megkérdezte az Úr Jézust, mit kell tennie ennek érdekében. Az Úr válaszát nem könnyű pontosan megérteni. Az ifjú végül inkább a vagyont választotta, mint az Istent. Az Úr Jézus sajnálta az ifjút, mert megszerette, de a mércéből nem engedett, sőt nyomatékozta azzal a kijelentésével, hogy milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába. Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába. Az apostolok megrökönyödtek az Úr Jézus kijelentésén, és kissé felháborodva, kétségbeesve kérdezték, hát akkor ki üdvözülhet? A Mester szava rá jellemző: embereknek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges. Azt hiszem, a felelet nem csupán a gazdagokra vonatkozik, hanem általában érvényes, hogy az üdvösség az embereknek maguktól lehetetlen, de Istennek minden lehetséges.

Az üdvösség kérdése összefügg az Isten mindenhatóságával és az emberi szabad akarat problémájával, amik ellentétesnek tűnnek. Továbbá Isten igazságosságát sem könnyű összeegyeztetni irgalmával, mert vagy igazságos, vagy irgalmas.

Az üdvösség titokzatos terve. A cím szent Páltól származik. Van üdvösség, és annak van titokzatos terve. Ez a terv az Isten terve. Isten terve egyrészt tervezési, másrészt kivitelezési terv. Erről a titokzatos tervről beszélünk. Ha titokzatos, akkor nem tudjuk teljesen felfogni, de azért van, amit meg lehet értenünk belőle, és meg is kell értenünk, hogy feladatunkat teljesíthessük.

Mi az üdvösség? Erről a hívő közfelfogás azt vallja, hogy az üdvözül, aki bejut a mennyországba. Ebben a kijelentésben a mennyország valami gyönyörül hely, ahová a jókat beengedik. A mennyország valamiképpen hely is, de nem elégséges, hogy oda beengedjenek bennünket, mint az operába, vagy cirkuszba. Amennyiben az ördögöt beengednék, vagy bekényszerítenék a mennyországba, ott rosszabbul érezné magát, mint a pokolban, és onnan jobban menekülne, mert ott nagyon lelepleződne, és nagyon világosan látszana felfogásának teljes szörnyűsége. Ha egy közönyös, vagy bűnös embert beengednének a mennyországba, ott unatkozna, semmi érdekeset nem találna benne. Egyszer valaki elmondta, hogy álmában a mennyországban járt, és ott nagyon unalmas volt. Adja a jó Isten, hogy csak szenilis álom legyen, és ne legyen Istentől adott üdvtörténeti mondanivalója, hogy őneki a mennyország unalmas hely, mert nem oda való.

Isten az örök üdvösségre, közvetlen istenkapcsolatra teremtett bennünket. A teremtésben mi nem közvetlen, hanem közvetett kapcsolatban vagyunk Istennel. Az üdvösségben Isten személyesen, közvetlenül árasztja végtelen szeretetét a teremtményre. Konkréten ez azt jelenti, hogy az Atya, Fiú Szentlélek azzal a szeretettel szeretik a teremtményt, mint egymást. Isten közvetlen szeretete végtelen isteni erő, ami átformál, átistenít. A teremtmény ezt felfogja, átéli és viszonozza. Ebben a közvetlen szeretetkapcsolatban áll az üdvösség. Ez látszólag egyszerű, de igazából több okból - is emberileg nézve,- igen bonyolult esemény. Amennyiben Isten a teremtés első pillanatától végtelen fénnyel, boldogsággal tűnne fel az ember előtt, akkor az ember nem szabadon fogadná el ezt a szeretetet, hanem automatikusan, ami személytelen, méltatlan Istenhez, emberhez. Ahhoz lenne hasonló, mintha a házasságban férfi és nő nem szabadon választanák egymást, hanem úgy születnének. Az ember önálló személy. A személye az ember birodalma, ahová Isten sem lép be az ember akarata ellenére, ha az ember nem akarja. Mi történik abban az esetben, ha az embernek nem kell az Isten, de mondjuk, az Isten szeretné üdvözíteni. Isten eben az esetben teljesen tehetetlen? Hol marad az Isten mindenhatósága? Ha mégis meg tudja tenni, hogy az ember megnyíljon, akkor miért nem teszi ezt meg minden esetben?

A kölcsönös szabad választás mellett a másik probléma az ember erkölcsi alkalmassága. A teremtmény Isten kezéből kikerülve jó, de nem szent, szentté kell válnia, hogy méltó társa legyen Istennek, méltó legyen az üdvösségre. Csak szentként méltó, és szentként tudja befogadni, és viszonozni Isten kegyelmét. Erre való a próbatétel. Isten próbára teszi a teremtményt, és ha megállja a próbát, legyőzi a kísértést, akkor megerősíti a kegyelemben, megmutatja szépségét, boldogító voltát, és kezdődik az életközösség Istenben. A próbatétel már bizonyos Isten közeli állapotban történik, ennek a jelképe a Paradicsom az ősszülők történetében. Isten az angyalokat és embereket is próbára tette. A próbatétel annyira egyetemes törvénye a közvetlen istenkapcsolatnak, az üdvösségnek, hogy az Úr Jézus is átment rajta a megkísértésében. A próba olyan léthelyzet, amiben a teremténynek úgy tűnik, akkor jár rosszul, ha engedelmes Istennek, és akkor jár jól, ha engedetlen. A teremtény a próbatétel hűséges kiállásában válik szentté. Az egész élet próbatételek sorozata, és az életben a legfontosabb esemény, hogy kiálljuk a próbát. A halállal van vége a próbatételnek. Az lehetséges, hogy egyesek már életükben igen nagymértékben megerősödtek, mások igen nagymértékben elbukhattak, de ezek a kivételes esetek.

Az angyalok számára a próbatétel egyszerre következett be, pillanat műve volt, egy részük megállta a próbát, egy részük gonosz lett. Az ember történeti lény. Az őszülők a megerősítésük előtt, a próbatétel kezdetén elbuktak, az ember bűnbe esett. Az ember esetében a bűnbeesés gyengeségből fakadt, nem járt teljes gonoszsággal, nem szakadt el végleg Istentől, lehetséges visszatérés, bűnbánat, bűnbocsánat. Az emberi történelem a bűnbe esett, de gonosszá nem lett emberiség iránti isteni irgalomnak a története: pótvizsga lehetőséget kap az ember újabb próbatételre. Ezt hirdeti meg az ősevangélium az Isten szava a bűnbeesés után a gonosznak: Ellenségeskedést vetetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Te sarkába marsz, ő pedig széttiporja fejedet. Prófétai kép. Az emberiség nem jut mindenestől kárhozatra, de egy része igen. A emberek egy része a kígyó ivadéka lesz, a másik része a bűnbánatot tartott asszonynak lesz ivadéka. Az egyik oldalon az asszony és ivadéka, a másik oldalon a kígyó és ivadéka között ellenségeskedés lesz a történelem folyamán. A kígyó sarkába mar az ivadéknak, de ő széttiporja a kígyó fejét, benne gondolatát, hogy az emberiség kárhozzon el. Az üdvösség titkát úgy is meg lehet fogalmazni, hogy kik fognak megtisztulni a bűnbe esett emberiségből, és kik keményednek meg a bűnben, és jutnak kárhozatra?

Az üdvösség a Istenhez visszatérő jók, és vissza nem térő rosszak közötti harc keretében valósul meg. Az üdvösség titokzatos terve Istennek az a terve, hogyan üdvözítse a bűnbe esett, bűnbánatot tartó emberiséget. Az üdvösséget nem nyeri el automatikusan az egész bűnbe esett emberiség, és nem lesz elvetett sem, hanem „pótvizsgára” kap lehetőséget, meghívást. A jó és a rossz harcát egyre jobban tapasztaljuk az életben, de úgy tűnik, mintha nem ez a harc lenne a történelem lényege, hanem a pénzért, földért, és az élet tisztességes, vagy tisztességtelen élvezetéért folytatott harc. Ezért is titokzatos terv az üdvösség terve, mert nem nyilvánvaló tapasztalati tény, hogy az erkölcsi harc a történelem lényege.

Isten a bűnbe esett emberiség üdvösségét Jézus Krisztuson keresztül valósította meg. Az üdvösség Isten végtelen szeretetének átélésében áll, amit mi befogadunk és viszonozunk. Az üdvösség, Isten üdvözítő szeretete, Krisztus halálában és feltámadásában valósult meg. A Fiú azzal mutatta meg szeretetét, engedelmességét az Atya iránt, hogy vállalta az Atya iránti engedelmességből a bűnös emberiségtől a keresztre feszítést. Krisztus élete feláldozásával élte meg, fejezte ki a maga fiúi szeretetét az Atya iránt. Az Úr Jézus, Isten Fia a kereszten élte át ebben a bűnbe esett világban a végtelen isteni szeretetet az Atya iránt. Az Atya pedig a feltámadásban mutatta meg Fia iránti végtelen szeretetét, amikor odaadta Jézus emberi természetének a végtelen isteni erejét, Szentlelkét: „Isten hatalmas Fiául tétetett!” (Róm 1,4). Ebben az eseményben kapcsolódott be a Fiú emberi természete a szentháromságos életközösségbe. Krisztus emberi természete élte át elsőnek a tökéletes, teljes isteni életközösségbe és szeretetközösségbe való bekapcsolódást, vagyis az üdvösséget. Ennek a szeretetnek végtelen ereje van, ami átformálta Krisztus hullává lett emberi természetét, feltámasztotta, megdicsőítette, és az isteni dicsőség, boldogság, teljes isteni hatalom részesévé tette. Az Atya végtelen szeretetét irántunk pedig azzal mutatta meg, hogy a bűnbe esett emberiségnek odaadta Egyszülött Fiát, s rajta keresztül a szeretetét vagyis Szentlelkét, erejét.

Krisztus Urunk kereszthalálának központi szerepe van az üdvösség egyetemes történetében, mert Ő az első, aki a teljes üdvösséget, dicsőséget elérte az üdvösség története folyamán. Az angyalok is rajta keresztül érik el teljes üdvösségüket.

Krisztus kereszthalála az üdvösség feltételét, hátterét teremtette meg, hozta létre, de nem valósította meg automatikusan az emberiség üdvösségét. Amennyiben a hagyományos képben gondolkodunk, akkor nem arról van szó, hogy a mennyország kapuját Ádám bűne miatt bezárták, amit ezután kinyitottak, és mindenki bemehet, hanem Krisztus halálában megvalósuló szeretetközösségben jött létre a mennyország legbensőbb valósága, ahová be lehet menni.

A világ nem nyerte el Krisztus halálából automatikusan az üdvösséget. A kereszthalálban az emberiség kapott egy „pótvizsga” lehetőséget, amin keresztül kell menni. A mennyei Atya Krisztusban ajánlja fel az üdvösséget, Krisztust kell elfogadni, befogadni, és benne válunk részeseivé az Ő üdvösségének. A „pótvizsgán” Krisztus elfogadása a próbatétel.

Ábrahámtól kezdve, hogy benned nyer áldást a föld minden népe, Krisztus mennybemenetele előtt a keresztelési parancsig, hogy kereszteljetek meg minden népet, rengeteg idézettel lehet igazolni, hogy Krisztusnak küldetése van minden emberhez.

Krisztus Urunk a konkrét, bűnbe esett emberek egyéni üdvösségét a következőképpen valósította meg: A feltámadt Krisztus személyének minden egyes személyhez, személy szerint, külön – külön küldetése van. A korábban meghaltak, és akik életükben nem találkoztak vele, azok haláluk után szembesülnek Krisztussal, földi életükben kialakult lelkületükkel. Krisztus személyes találkozásban mindenkinek felkínálja az üdvösséget, vagyis azt a Lélek tapasztalást, birtoklást, amit a keresztfán élt át.

A feltámadt Krisztus nem mindenható isteni erejével, égi magasából, lelkileg megérintve az embereket, édes élményeket létrehozva bennük, kínálja fel az üdvösséget. A feltámadt Krisztus mennybemenetele előtt megígérte, hogy a világ végéig jelen lesz övéivel. Krisztus a szentségeken keresztül beletestesült az Egyházba, és jelen van benne. A szentségek Krisztus teste. A szentségekben Krisztus üdvözítő szeretete működik. Ezt a szeretetet azonban nem égi fényben, hatalomban kapjuk meg, hanem a szentségi színek alatt. Abban a krisztusi próbatétel, hogy el kell fogadni, be kell fogadni, el kell hinni, hogy a feltámadt Krisztus üdvözítő ereje jelen van és működik a szentségekben, és be kell kapcsolódni életébe.

A szentségek az Egyházra lettek bízva. Krisztus Egyházán keresztül tevékenykedik. De nem oly módon, hogy jelen van az Egyházban, de az Egyháztól függetlenül tevékenykedik. Krisztus az Egyház tagjaival szentségi-személyi azonosulást vállalt, és az egyház tagjainak tetteiben tevékenykedik. Krisztus keresztel a keresztelőben, Krisztus mutatja be a szentmise áldozatot a papban, Krisztus szeret a hívek szeretetében, Krisztus szól az igehirdetőben, Krisztus ad példát a hívő tettében, Krisztus könyörög a hívő imájában. Az Egyház megkapta az üdvösséget, és Ő adja tovább Krisztussal azonosulva a szentségi jeleken keresztül. Az Egyház Krisztus titokzatos teste Pál apostol kifejezésével.

Mindenkinek el kell fogadnia Krisztustól az üdvösséget, a kereszten megélt szeretetét, azonosulnia kell vele, hogy részt vehessen ebben az életközösségben, az üdvösségben. Kívánatos, hogy minél jobban értsük, és tudatosan vegyünk részt életében, de egyáltalán nem ez a lényeg. A lényeg, hogy legyen bennünk bizalom, jó indulat Krisztus iránt, és készség, hogy vele éljünk. A többit Ő elvégzi.

Az Egyházon keresztül megjelenő Krisztust hittel elfogadni, befogadni, ez a jelen üdvrendben a próbatétel lényege. Itt személyes találkozásról van szó. Krisztus nem égi dicsőségében, hanem emberi jeleken keresztül közeledik, és el kell fogadni, be kell fogadni. A személyes találkozás titok, kiszámíthatatlan, nem automatikus esemény. A találkozás nem jön létre szükségszerűen azáltal, hogy elvégezzük a szentségi eseményeket. Ezt úgy szoktuk kifejezni, hogy kegyelem. Ez igaz, de fél igazság. Egyik esetben megnyílik a lélek, másik esetben csak emberi, tökéletlen jelet lát az illető, és nem fogadja be. Más esetben az illető esetleg rutinból gyakorolja az egyházi szertartásokat, de őt sohasem érintette meg Krisztus személye. Mondhatjuk, hogy térjetek meg, prédikálhatunk, kiszolgáltathatjuk a szentségeket, de ha nem jön létre hívő befogadás, nem kezdődik el az ember üdvössége. Ezt viszont, ismétlem, mi nem tudjuk különböző praktikákkal biztosítani. Az ember szíve az ő saját birodalma, amibe Isten nem lép be, ha az illető nem nyitja ki. Az előző mondat pontatlan. Isten tudja, hogy mikor, hol, miért mit tesz a szívekben. Nem tudjuk, hogy miért tér meg egy bűnös, a másik tisztességes ember pedig miért nem jut hitre. Nem tudjuk, hogy miért viszonylag olyan ritka esemény a megtérés. Hogy mikor, miért hat oly módon az Isten, hogy az illető megnyílik, ki mikor tér meg, vagy nem tér meg, ez Isten titka. Az eredményes, vagy eredménytelen találkozás Istenen, a lelken, és a közvetítőn múlik. Nyilván előnyös helyzet alakul ki, a közvetítő vonzó a kereső ember számára. Nyilván itt nem pusztán emberi szimpátiáról van szó, mert abban az esetben az ember csak a neki szimpatikus embert fogadta el.

Krisztus a világ üdvösségét bennünk, általunk, a mi közreműködésünkkel valósítja meg. Mivel Krisztus bűnbe esett világba jött, ahol valamennyien bűnösök vagyunk, Krisztus számára nagyobb áldozatot jelent a Szentlelket rajtunk keresztül felkínálni a világnak, mint ami szenvedést a kereszthalála jelentett.

Ennek a szenvedésnek két oka van. Egyik az, hogy az Egyház is tökéletlen, sokszor bűnös hívekből és papokból áll, akik sokkal inkább eltakarják, mint felragyogtatják Krisztus szentségét, nagyságát. Az Egyház tagjai legjobb esetben fáradságosan lábolnak ki hibáikból, bűneikből, és nem ragyogó, tökéletes alakok. Mi leárnyékoljuk, lefojtjuk Krisztus tevékenységét, hatását, mert azt tudja tenni, amit rajtunk keresztül tud tenni, amennyiben mi azonosulunk vele, s rajtunk keresztül tudja kifejezni magát. A másik ok sem kisebb az előbbinél, sőt sokkal súlyosabb. Az emberiség, amelynek felkínálja az üdvösséget, bűnbe esett emberiség. Rengeteg ösztönösség, önzés, gőg, vadság, szellemi primitívség, butaság és sorolhatnám tovább, és a legjelentősebbet kihagytam: sátáni támadás nehezíti a fáradságos munkáját. Az emberiség egy része egyre tudatosabban elköteleződik a gonosz iránt. Az üdvösség jelen körülmények között Isten végtelen irgalmának himnusza.

Az üdvösség a bűnbánatot tartó, Krisztust befogadó rész harca hogy minél többet, minél jobban megmentsen a többé, kevésbé, egyre bűnösebbé váló világból. Az üdvösség a bűnből kiláboló és a bűnben egyre jobban elmerülő két ellenséges tábor harca egymás ellen és a közönyös részért. Az üdvösség harca nem egymástól független, elszigetelt emberek egyéni küzdelme, hanem két egymással ellenséges társasság harca, hogy a világ mennyország, vagy pokol legyen. A két közösségnek feje Jézus Krisztus és a gonosz lélek. Krisztus Urunk ereje, stratégiája, a kísértések között megélni és felkínálni a tökéletes szeretetet. Ezt megéli erényeiben, amik: bizalma az Atya iránt, engedelmessége, alázata, szelídsége, szegénysége, tisztasága, irgalma, áldozata Atyjáért, híveiért. Ő ezt éli a Lélek erejével, és erre hív, indít az élet forgatagában. Meglehetősen kemény program egy bűnbe esett emberiségben. A gonosz eszköze, stratégiája a csábítás, hazugság, gyilkosság. A gonosz partraszállási területe a gőg, gyűlölet, bírvágy, bujaság, hazugság. Végső célja az emberiség teljes testi, lelki, egyéni, közösségi tönkre tétele, kárhozatba döntése. A sátánisták naivitása, hogy az ördög őket szereti. Igen szereti őket kínozni, megalázni, végső kétségbeesésbe, kárhozatba dönteni. Ő az egész emberiséget gyűlöli Krisztus miatt, aki irgalmazott, aki emberré lett, s aki végső ura a történelemnek. Ma már világosan látjuk, hogy az emberiség nagyobb része Isten ellenes lázadásba szerveződik öntudatos sátánisták vezetésével a közönyös, naiv, bűnös tömegek fokozatos félrevezetésével.

Rövid távon a gonosz összehasonlíthatatlan előnyben van Krisztussal szemben. A világnak az kell, amit a sátán kínál. Ámde hosszú távon két okból is eleve lefutott a történelmi harc: Az egyik ok, hogy a sátán meghasonlik önmagával, és minél nagyobb a sikere, annál inkább kiderül, hogy pusztulás vár rá. Isten a megtérő bűnösöknek megbocsájt, hisz alapvető magatartása az irgalom, amit pórul járt bűnösök közül igen sokan elfogadnak, igenelnek. A másik oka lényegesebb: Krisztus népe, amikor mer Krisztusért meghalni kicsiben és nagyban, fizikailag, erkölcsileg, szellemileg, vállalja a Krisztus életet, akkor mindig győz, feltámad, kivirágzik, és kiárad Krisztus üdvözítő ereje, amit sokan elfogadnak.

Most pedig konkretizáljuk Krisztus harcát a mi üdvösségünkért, és a mi küzdelmünket saját üdvösségünkért, és szeretetteink, az Egyház tagjainak, honfitársainknak, és az egész világnak az üdvösségéért.

Tudatosítanunk kell, attól, hogy Krisztus meghalt értünk a kereszten és megkereszteltek bennünket, még nem üdvözülünk. A keresztségben elnyert Szentlelket át kell élnünk, be kell fogadnunk. Személyes, elfogadó, befogadó, hívő kapcsolatba kell jutnunk Krisztussal. Azt néha mi láthatjuk, hogy egy hívőnek tartott személy emberileg úgy néz ki, hogy személyes kapcsolata van Krisztussal, másik pedig úgy tűnik, hogy jelenleg nincsen, de óvakodni kell attól, hogy magabiztos, végső ítéletet formáljunk bárkiről. A saját magunk, és szeretteink életében viszont törekednünk kell arra, hogy személyes kapcsolatban legyünk Krisztussal. Ez a megtérésre való felszólítás apró pénzre váltása. Azt az Úr Jézus ítéli meg, hogy kitől mit vár. Nem az a lényeg, hogy iskolázott szövegeket tudjon mondani az illető erről a témáról, hanem hogy Krisztusra bizonyos fokig, alapszinten nyitott legyen.

A lelkipásztori munkánkban igen sok rétű, számos feladatunk van, amiket nem részletezek, hogy Krisztusnak szolgálatára legyünk mások üdvözítésében. Tudnunk kell, hogy Krisztus az, aki tevékenykedik bennünk. Illetve az a tettünk értékes, amivel Krisztus azonosul, ami jézusi. Bármi szöveg, szervezés, program, annyiban értékes, amennyi Jézusból van benne.

Roppant fontos, hogy amennyire csak tudunk, alkalmazkodjunk azoknak az értékrendjéhez, gondolkodás módjához, akikkel foglalkozunk, mert mi Istent képviseljük, aki idegen a világ számára, s nekünk kell számukra megnyerően és érthetően képviselnünk Őt. Nekünk megvannak az elméleti, kialakult, sokszor élet idegen, régi sablonjaink, amelyek nem alkalmasak arra, hogy az embereket megnyerjék. Másik kísértés, hogy mi is a korszellemet hirdetjük Jézus nevében, hogy elfogadjanak bennünket vagy pusztán magunknak akarjunk megnyerni embereket, s nem Krisztusnak. Kísértés továbbá az is, hogy a feladat nehézsége, s nagy távlata miatt ne törődjünk vele, és magunk kis ügyeivel foglalkozzunk csupán.

Én most csupán egyetlen egy mozzanatot emelek ki a saját magunk és világ üdvösségéért való fáradozásunkból. A mondottakból következik, hogy az üdvösség Krisztus halálában megélt szeretet elfogadása, bele való öltözés, Krisztus halála kincs, fegyver, jutalom, erő. Szoktuk mondani, hogy Krisztus vérének egyetlen cseppje elég a világ minden bűnének kiengesztelésére. Nagyon hatékony mód, ha Krisztus vérét, halálát, sebeit, szent Testét, haláltusáját, megkorbácsolását, keresztre szögezését, stb. felajánljuk a bűneink, szeretteink, a nagy bűnösök bűneinek engesztelésére, és a Szentlélek kiáradására.

E mögött a tevékenység mögött az a hit valóság áll, hogy az üdvösség végeredményben Isten irgalmas magatartása a bűnbe esett emberiséggel szemben. Az üdvösség személyes kapcsolat Isten és a bűnbe esett emberiség között. Jézus Krisztus a bűnbe esett emberiség oldalán áll. Krisztusnak végtelen érdeme, rangja, befolyása van az Atya előtt. A világ üdvösségét az ember Krisztus vívja meg a maga eszközeivel. Az üdvösségre méltónak kell lenni, ki kell érdemelni, de mi erre képtelenek vagyunk. Ezért mondja Jézus, amikor megkérdezik Tőle az apostolok, hogy ki üdvözülhet, hogy ez embernek lehetetlen, de Istennek minden lehetséges (Lk 18,27). Krisztus élete, tevékenysége a forrása, ereje az üdvösségnek. Akkor járunk el legtudatosabban, legeredményesebben, ha Krisztus érdemeit mutatjuk fel, Krisztusba öltözünk, és vele egyesülten harcolunk a gonosz ellen, igyekszünk embereket kiragadni karmaiból. A gonosz Krisztustól válik gyengévé, legyőzötté és Tőle menekül.

Krisztus vérének egy cseppje elég, hogy egész világot üdvözítse, hiszen benne van a Fiú végtelen szeretete. De amennyiben felajánljuk egy csepp vérét, akkor az is számít, hogy mi akik ezt tesszük, mennyire birtokoljuk Krisztust, másképpen mennyire tud bennünk, rajtunk keresztül tevékenykedni Krisztus. Úgy jó, ha minél többen, minél teljesebben Krisztusból élünk, Krisztussal egyesülünk.

Ezen a hit valóságon alapul a Jézus vére litániája, Jézus szíve tisztelet, az irgalmasság rózsafűzére, a rózsafűzér imádság, Szeretetláng és annyi más tevékenység az Egyházban.

Dr. Szegedi László