Szabad-e könyvet darálni? - vélemény
Szabad-e megölni a magzatot az anyaméhben? Szabad-e a jólétünk érdekében felélni a világot? Szabad-e drogot árulni? Szabad-e kiadni Hitler Mein Kampfját? Szabad-e sebességkorlátozó táblákat kitenni az autópályára? Mindig ugyanaz a kérdés: van-e határa az emberi szabadságnak, szabad-e azt korlátozni azt bármilyen érvre hivatkozva?
Nem is olyan nagyon régen, amikor a nemzeti könyvesboltok még virágkorukat élték, és az egyik kiadó megjelentette magyar nyelven a Mein Kampfot. Óriási felzúdulás lett belőle a „baloldalon”, ezzel szemben pedig sok „jobboldali” ember fedezte fel magában a szabadságharcost és védték hősiesen a szólásszabadságot. (Telve is voltak ezek a boltok mindenféle ostobasággal, a pártus Jézustól kezdve Hitler beszédeiig. Végül jogi síkra terelődött az ügy, és úgy szólt az ítélet, hogy ki lehet adni a könyvet, de csak történészi magyarázattal együtt – veszett fejsze nyele, addigra már rég a boltokban volt Hitler rettenete.)
Most pedig a két oldal frontot cserélt, de mi végre? Vagy ami még ennél is jobb kérdés – mielőtt leírnám a magam válaszát a címben feltett kérdésre -, hol vannak a mérvadó egyházi emberek, hol vannak azok a pszichológusok, pedagógusok, akik pontosan tudják, hogy egy ilyen LMBTQXYZ… meséskönyv színtiszta megrontás, a maga szexusát még nem értő, vagy épp megérteni akaró gyermek megvezetése? Hová tűnt a társadalom egészséges önvédelmi reflexe – hacsak az online petíció megjelenése és viszonylagos sikere nem számít annak -, miért csak egy kis (szélső)jobboldali párt tagja csinál ebből médiahírt a könyvdarálással?
Nyilván azért (is), mert azok a politikai erők, akik ezt megtehetnék, akik sokat beszélnek a kereszténységről, valójában nem élik azt. Nem szigorítják az abortusz-törvényt, sőt azt se teszik lehetővé, hogy legalább a „babaszívhang-törvény” megszülethessen. Akik maguk is elöl járnak a jövő felélésében a jelen jóléte érdekében. Akik papíron üldözik a drogokat, a korrupciót, miközben maguk is ezt az uram-bátyám mulatós világot építik.
Szabad-e könyvet darálni? (Maga a kérdés is tragikus, hiszen a könyv azért van, hogy a szépet, a jót, az igazat minél több emberhez eljuttathassa. De mi van, ha nem ezt teszi?) A kérdésre – úgy is, mint könyvíró és könyvkiadó ember -, fájdalmas szívvel, de mégiscsak azt tudom válaszolni, hogy igen, olykor muszáj. Igaz, rögtön ott a következő kérdés: Ki mondja meg, hogy hol a határ? És mivel mi szabadságszerető emberek vagyunk, és éltünk a diktatúra idején is, ódzkodunk attól, hogy határokat állítsunk fel. Minél jobban félünk azonban a határállítás felelősségétől, annál rosszabb lesz a helyzet. A pedofíliából csak „gyermek-szerelem” lesz és kulturális hagyomány, éppúgy, mint a bigámiából, az asszonyverésből vagy épp a pigmenthiányos emberek boszorkánnyá minősítéséből és megöléséből.
A kereszténységnek egykor volt bátorsága igent és nemet mondani. Lehetett arról vitatkozni, hogy hol van az igen és a nem határa, de volt igen és nem (s mint tudjuk, a többi az ördögtől van…). Úgy tűnik, ma ez a bátorság hiányzik, és ez kiszolgáltatja a társadalmat olyan embereknek és csoportoknak, akik a zavarosban szeretnek halászni.
Egykor a tizenkét pont egyike volt a cenzúra eltörlése – és ez nagyon helyes dolog volt. Mára azonban átestünk a ló túlsó oldalára. Akkor most cenzúra kell? Nem gondolnám. De azt igen, hogy valahogy mégis a lovon kellene maradnunk, mert ha leesünk róla, akármelyik oldalon is, csak a port nyeljük a távolodó ló után.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
