Európai püspökök üzenete: Minden emberi lénynek szüksége van másokra, senki sem elég önmagának!
A pandémiára való tekintettel online tartották meg szeptember 25–26-án az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) plenáris ülését, melynek végén Európa püspökei záróüzenetet adtak ki, amit az alábbiakban teljes terjedelmében közreadunk. Az ülésen részt vett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Veres András győri megyéspüspök is.
A plenáris ülés végén az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) püspökei a kontinensen élő Katolikus Egyházhoz, a különböző felekezetekhez tartozó keresztényekhez, minden vallás híveihez és Európa összes polgárához szólnak.
Alázattal szólunk, tudván, hogy nincs saját bölcsességünk, csak az Ige, amit Isten Jézus Krisztusban adott a világnak, aki meghalt és feltámadt, hogy az emberiségnek örök élete legyen.
A közösség pásztoraiként felelősségtudatból tesszük, tudván, hogy papjaink és híveink csatlakoznak hozzánk, és tudatában vannak annak, hogy az Egyháznak az Úr útmutatása szerint sónak és kovásznak kell lennie a történelemben.
Ez idő alatt mi, az ülés résztvevői imádkoztunk, elmélkedtünk, de nemcsak arról, mi történik a világjárvány körül, s mik a következményei mindannyiunk életében, a munkában, a társadalomban, az államok és kontinensek közötti kapcsolatokban, az egyházi életben, hanem a jövőről is.
E tekintetben nincsenek olyan gyakorlati megoldásaink, melyek azokat illetik, akik felelősséggel tartoznak a közért; de lelkipásztori kötelességeinkhez tartozik ráébreszteni a személyes és a kollektív tudatot néhány spirituális és etikai természetű álláspontra. A modern civilizáció építményének ugyanis spirituális elveken kell nyugodnia, melyek képesek nem csupán megtartani, de megvilágítani és éltetni is azt.
Az első az újra felfedezett bizalom.
A létezés e módja nélkül lehetetlen a holnapra tekinteni. Számunkra hívő bizalmunk oka Krisztus, aki emberré válva, s a halálon keresztül megváltotta az életet. Krisztus mindennap jelen van köztünk az Oltáriszentségben, az apostoli, missziós bizalom és vágy forrásában, mely arra hív, hogy lépjünk ki, menjünk ki mindenkihez. Az elmúlt időszakban nélkülöztük az Eucharisztiát, és ez arra hív minket, hogy a liturgikus összejöveteleken visszatérjünk a teljes egységhez. A bizalom oka ott lakozik mindannyiunk szívében: ott él legbelül egy alapvető vágy, mely tudja, hogy nem élhetünk gyanakvásban és bizalmatlanságban, hanem csakis a másokba és az életbe vetett bizalomban.
A második a megújított szolidaritás az emberek, a népek és a nemzetek között, a súlyos foglalkoztatási válság közepette is.
Az Úr Jézus Isten szolidaritása. Az egyetemes tapasztalat azt mutatja, hogy minden emberi lénynek szüksége van másokra, senki sem elég önmagának: nem kell több egy láthatatlan vírusnál a „legyőzhetetlenség” illúziójának lerombolásához. Hálásak vagyunk az orvosoknak, az egészségügyi dolgozóknak, a rendvédelmi erőknek, az önkénteseknek, akik Krisztus példáját követve támogatták a bajban lévő embereket, különösen a leggyengébbeket. Ha a kapcsolat a természetünk része, akkor minden bezárkózás mások előtt önmagunk védelméért, minden személyes érdek, egészen a szerencsétlenségeken való nyerészkedésig az emberi méltóság, a közösség ellen, s végső soron az emberi jogok ellen van.
Senkit nem lehet kirekeszteni, az oltások kiosztásából sem.
A rengeteg menekült és elvándorló drámájával szemben szükséges, hogy együtt dolgozzunk és folytassuk a párbeszédet a vezetőkkel minden ember életének és méltóságának megvédéséért. E felhívásunkat intézzük az elvándorlók és menekültek világnapja előestéjén.
A szolidáris utak keresése a nehézségekkel való szembenézéshez, mint az élet rendes zajlásának fenntartásához és visszaszerzéséhez, annak tudatát fejezi ki, hogy
egymás mellett ugyanazzal a sorssal bírunk,
s konkrét kifejezési formákat, lépéseket kér a teremtett világ felé is, amelyhez megújult gondoskodással kell fordulnunk; hisz ez Isten műve, amit közös otthonunkként adott nekünk.
Tudjuk, hogy kontinensünk ezt az utat járja, és mi, püspökök bátorítunk minden, a feladatnak való megfelelés céljából tett erőfeszítést, emlékeztetve a világgal szembeni felelősségére, mely történelmének kezdetén a keresztény humanizmusból fakad.
Az Egyház jelen van, s a közelség és a részvétel minden formájában síkra szállt.
Mindig jelen lesz az Úrtól kapott megbízásához hűen. Ennek összefüggésében remélünk békés megoldást Belaruszban, a párbeszéd és a megbékélés útján. Hasonlóképpen közel állunk Libanon népéhez, amelyen az utóbbi időszak súlyos sebeket ejtett.
Szeretnénk kifejezni közösségeinknek csodálatunkat és szeretetünket e válsághelyzetben való gyors reagálásért, és arra biztatjuk őket, legyen bizalmuk: gyakran dolgoztak együtt más keresztény felekezetekkel és más vallások képviselőivel.
A hívek életének újrakezdése is türelmet és kitartást igényel majd. Az Úr Jézus munkálkodik a szívekben, feloldja a félelmeket és szeretetével vonz.
Ha új helyzetekkel, esetleg váratlan nehézségekkel kell szembenéznünk, nem szabad félnünk. A mi dolgunk, hogy az Úr hű tanítványai legyünk.
Baráti érzésekben, szeretetben és imádságban gazdag üdvözletünket küldjük nektek s a nemzetek szeretett Európájának.
Fordította: Balláné Sárközi Jáhel
Forrás: CCEE
Magyar Kurír
