A nagyragadozók köztünk élnek
Patkó László vadbiológus, a WWF Magyarország Alapítvány Nagyragadozók programvezetője szerint már nem is csak arról beszélhetünk, hogy a magyar erdőkben időről időre felbukkannak nagyragadozók: valójában már meg is telepedtek.
„A barnamedve, a szürke farkas és az eurázsiai hiúz Európa több pontján is előfordul, így a Kárpátokban és Magyarországon is, ahol fokozottan védettnek számítanak. A megtelepedés mértéke különböző ezeknél a fajoknál. Az Északi-középhegységben, például a Bükkben, a Zempléni-hegységben és az Aggteleki-karszt területén élnek farkasfalkák, de a Börzsönyben is megfigyeltek már kóbor példányokat. Előbb-utóbb itt is kialakulhatnak majd falkák. A hiúz ezeken a területeken kívül még a Mátrában is rendszeresen, régóta előfordul. A szaporodására közvetlen, erős bizonyíték nincs, de mivel régóta megfigyelnek példányokat több helyen is, valószínű, hogy szaporodik hazánk területén. Megfigyelése nehezebb, sokkal rejtőzködőbb, sokkal jobban tart az embertől, mint a másik két faj. A három nagyragadozó-faj közül legritkábban a legnagyobb mozgáskörzettel rendelkező medvét lehet észlelni, amelynek magyarországi szaporodása még ugyancsak nem nyert bizonyítást – bár bocsos anyamedvéket már megfigyeltek itthon is, de nem tudni, hol születtek a bocsok, Felvidéken vagy belföldön”, részletezte a programvezető kérdésünkre.
Európa-szerte növekszik az állomány
De mi is az oka annak, hogy újra megjelentek a magyar erdőkben ezek a fajok? Ugyancsak érdekes kérdés, hogy mi vezetett egyáltalán oda, hogy hosszú időre eltűntek?
Szokták mondani, hogy a vadászat felelős az eltűnésükért, ami bizonyos szinten igaz is, azonban a történelmi idők vadászata a mai vadászat szabályozottságához és a bölcs hasznosításon alapuló rendszeréhez képest egészen más volt. Gyakorlatilag irtóhadjárat volt inkább, semmint vadászat. Lehetett kotorékból füstölni állatokat, mérgezni őket, a dúvadnak számító ragadozókhoz bárki kontroll nélkül hozzáférhetett. Kegyetlen ölőcsapdákkal, kampókkal, hurkokkal, vermekkel irtották őket, és ez Európa-szerte így volt. Mindez jelentősen hozzájárult e fajok állománycsökkenéséhez - mondta el Patkó László, hozzátéve: sokáig általános nézet volt az ökológusok körében is, hogy ha a tápláléklánc tetejéről eltűnnek a ragadozók, nem történik semmi, ugyanannyira egyben marad a rendszer. „Azóta már tudjuk, hogy ez nem így van, hiszen például a nagyragadozók szabályozzák a prédafajaik és a közepes testű ragadozók állományait. Jelenlétük révén a táplálékpiramis több szintjén átívelő, úgynevezett kaszkádhatások jöhetnek létre, egyebek mellett a növényzet is könnyebben újul meg az erdőkben, és egy biológiailag változatosabb élőhely alakulhat ki.”
Bedő Péter szerint a nagyragadozók helyi ökoszisztémákra gyakorolt hatása az ökológia tudományán belül is vitatott téma, azt azonban elég nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy e fajok jelenlegi magyarországi állománynagysága és -sűrűsége mellett ezek az esetleges hatások elhanyagolhatóak. Tehát legfeljebb pár tucat, az országban elszórtan élő farkas zsákmányállatokra gyakorolt hatása várhatóan nem fog érzékelhető változásokat okozni az erdőszerkezetben vagy akár a nagyvadállományok nagyságában, növekedésében, legfeljebb szűk, helyi szinten.
A nagyragadozók „visszaszivárgása”, állománynövekedése ugyancsak Európa-szerte megfigyelt jelenség, bár populációk szintjén eltérhet. Ez összefüggésben állhat azzal, hogy a csülkös vadfajok (vaddisznó, őz, szarvas) állománya is ugrásszerűen növekszik, hiszen jellemzően ezeket a fajokat prédálják.
Nagyon fontos, hogy természetes úton jelentek és jelennek meg hazánkban, tehát nem egy visszatelepítési folyamatról van szó.
Szlovákiában, a Kárpátokban mindig is jelentős magpopulációja volt a farkasoknak, medvéknek, a Magyarországon megfigyelhető példányok egyértelműen innen származnak.
Hányan lehetnek és miért vannak itt?
Ami a megfigyelésüket illeti: nincs egy mindenhol elfogadott, sztenderdizált monitoring-módszer. Ez azért van, mert fokozottan védett fajokról beszélünk, jellemzően a nemzeti parkok foglalkoznak a megfigyelésükkel, a három északi-középhegységi nemzeti parknak pedig különböző pénzügyi- és humánerőforrások állnak rendelkezésükre. Néhány helyen genetikai vizsgálatokkal is próbálkoznak, többnyire viszont vadkamerás, nyomolvasás alapú megfigyelések jellemzők. Pontos állományszámot nem lehet mondani, jelenlét-hiány adatok viszont vannak. Ha éveken keresztül mindig jelen van a faj az adott helyszínen, akkor várhatóan szaporodik és több van belőle, ha pedig időnként eltűnik, akkor valószínű, hogy kóbor, nem megtelepedett példányokról van szó.
Ahhoz, hogy jól érezzék magukat egy helyen és tartósabban megtelepedjenek, a nagyragadozóknak préda és nyugalom kell.
Magyarországon a csülkös vadfajok állománya meglehetősen nagy, a farkasnak és a hiúznak például ezek a kiemelt zsákmányfajai, emellett az élőhelyi feltételek is adottak: az Északi-középhegységben nagy, összefüggő erdők vannak. Ahol nyugalmat lelnek és táplálékot, ott meg tudnak maradni, ráadásul nálunk fokozottan védettek – eszmei értékük 250-500 ezer forint –, tehát avadászat sem jelent számukra veszélyt, csak az alkalmi illegális elejtések.
Aki az erdőben járva nem fél a fáktól, a farkasoktól se féljen
A WWF Magyarország közösen tartott lakossági tájékoztatókat a Bükki Nemzeti Park Igazgatósággal, amelyeken egyértelműen kiderült, hogy elsősorban a medve foglalkoztatja a helyben élő, nem gazdálkodó lakosokat. Ez volt az egyik oka annak, hogy a szervezet készített egy négyrészes infografika-sorozatot, amit eljuttattak az Északi-középhegység összes önkormányzatához és nemzeti park igazgatóságához. Arról szól, hogyan érdemes lakossági hulladékot kezelni, hogy ne szokjanak be a vadállatok a településekre, hogyan érdemes túrázni, kempingezni, illetve általános együttélési szabályokat tartalmaz, például hogy ne etessünk vadállatokat egy jó fotó reményében. (Utóbbi miatt már igazán kellemetlen szituációk alakultak ki Erdélyben, ahol a vadállatok gyakorlatilag hozzászoktak az emberi jelenléthez és gyakran agresszívan viselkednek.)
A lakosság medvék iránti intenzív érdeklődése Patkó László szerint leginkább a médiának tudható be, hiszen ha Erdélyből vagy Szlovákiából érkeznek medvetámadással kapcsolatos hírek, az emberek könnyen összekötik például a nemrég Egerszalóknál megfigyelt medvével. Pedig a medvetámadások jelentős része Erdélyben történik, ahol az európai barnamedve-populáció nagyjából 40 százaléka, 6-8 ezer példány él.
Ráadásul sok helyen intenzíven etetik is őket, többek között apartmantulajdonosok, hogy a szállóvendég nézhessen medvét az ablakból a hátsó kertben.
„Arra kell emlékeztetni az embereket, hogy itthon van néhány kóborló egyed, soha nem okoztak még problémát az embereknek, nem bántottak senkit, haszonállatot sem, gyümölcsösökben sem tettek kárt, egyszerűen azért, mert nem az emberi környezethez szokott állatokról van szó”- hangsúlyozta a vadbiológus. Gond akkor lesz, ha elkezdjük őket közvetlenól (például magunkhoz csalogatva) vagy közvetve (például szemetelve) etetni, ezért fontos a szakember szerint a mielőbbi figyelemfelhívás.
A farkas és a hiúz egyáltalán nem veszélyes az emberre, válaszolta kérdésünkre Bedő Péter.
Az erdőben a fák lényegesen veszélyesebbek a farkasoknál. Aki a fáktól nem tart, annak a farkasoktól sem indokolt félnie. Ez a hiúzra is ugyanúgy igaz, a három faj közül egyedül a medve esetében indokolt az óvatosság. A farkassal vagy hiúzzal való találkozás esetén, a medvétől eltérően, nincs különösebben ajánlható viselkedés - én igyekeznék jól megnézni vagy lefotózni, nagyon ritka szerencse farkast vagy hiúzt látni a természetben. Szlovákiában még olyan helyen is ritkák a közvetlen észlelések, ahol viszonylag nagy egyedsűrűségben fordulnak elő. Kutyákra, egyéb háziállatokra jelenthetnek veszélyt, de emberrel való találkozás esetén biztosan menekülni fognak - részletezte a szakember, aki medvével való találkozás esetén a BNPI honlapján leírtakat (viselkedési szabályok erdőjárók, lakosok és gazdálkodók részére) ajánlja. "Ami talán a legfontosabb, és ezt saját, szlovákiai tapasztalataim is alátámasztják: a medve indokolatlanul nem támad emberre, ha lehetősége van rá, messzire elkerüli", tette még hozzá.
Mit szólnak ehhez az érdekcsoportok?
A haszonállattartók részéről jellemzően farkasokkal kapcsolatban érkeznek bejelentések, lényegében már évek óta. Előfordul, hogy farkas elejti a marhákat, juhokat, kecskéket, amivel különböző mértékű anyagi kárt okoz a gazdálkodóknak. Szerencsére hatékonyan lehet ellenük védekezni, és erre több jó hazai példa is van már, magyarázta Patkó László, aki szerint vannak bevált módszerek, amik működnek, de egyfajta technológiai szemléletváltást is kell hozzájuk alkalmazni.
A villanypásztoros, nagytestű őrkutyás védelem ilyen, amelyek térités mentesen igényelhetőek nemzeti parkoktól, illetve a Kuvasz-Őr Nagyragadozóvédelmi Programtól. A nemzeti parkok például állami támogatásból igény esetén tudnak villanypásztort biztosítani a haszonállattartóknak. Ehhez nem is szükséges feltétlenül kézzelfogható kár, elég, ha közvetett jelekből (például lábnyom, ürülék) bizonyítást nyer a nagyragadozó rendszeres előfordulása a területen.
A vadásztársadalom álláspontja nem tűnik egységesnek abból a szempontból, hogy hogyan állnak a nagyragadozók kérdéséhez.
Vannak, akik kifejezetten szeretnek együttműködni a nemzeti parkokkal és fontos számukra a nagyragadozó, mert tudják, hogy szelektálja a gyengébb, beteg állatokat, így hosszútávon a jobb minőségű vadállományhoz is hozzájárulhat. Mellettük vannak olyanok, akik csak azt látják, hogy ez a ragadozó elpusztít egy olyan állatot, amit ők szerettek volna elejteni és ami számukra is értékes volt. Mindkét szempont érthető, a nagyragadozókkal azonban meg kell próbálnunk együtt élni, mert ők is és mi is itt fogunk maradni - összegezte a vadbiológus.
(hellovidek.hu)
