Szemlélődés és együttérzés a teremtett világért – A Laudato si’-közösségeket fogadta a pápa Ferenc pápa
Szeptember 12-én délben a VI. Pál aulában fogadta Ferenc pápa a Laudato si’-közösségek képviselőit, akik az egész világból és Olaszországból érkeztek. Hozzájuk intézett beszédében a közös és felelős összefogás szükségességét emelte ki a Szentatya, majd a teremtésvédelem útjaként elemezte a szemlélődés és az együttérzés magatartásformáit.
Kedves barátaim! Szeretném most megosztani veletek az átfogó ökológia két kulcsfontosságú szavát: szemlélődés és együttérzés.
A szemlélődés. A minket körülölelő természetet manapság már nem csodáljuk és nem szemléljük, hanem feléljük. Mohó emberekké lettünk, akik a haszon és a bármi áron, de azonnal elért eredmények függőivé változtunk. Rálátásunk a valóságra csak egy szempillantásnyi ideig tart, felületes és felszínes, miközben hasonlóan rövid idő alatt „égnek el” a hírek és az erdők.
Megbetegített minket a fogyasztás.
Ez a mi betegségünk! Hajszoljuk a legújabb appokat, de nem tudjuk a mellettünk élők neveit, s még kevésbé tudunk két fát megkülönböztetni egymástól. Ami pedig még szörnyűbb, hogy ezzel az életmóddal elveszítjük saját gyökereinket, kiveszik belőlünk a hála mindazért, amit kaptunk, s az iránt, aki mindezt nekünk adta.
Ahhoz, hogy ne felejtsük el ezt, vissza kell térnünk a szemlélődéshez! Ahhoz, hogy ne vesszünk el a sok ezer fölösleges dolog közepette,
vissza kell találnunk a csendhez!
Ahhoz, hogy ne álljon meg, ne betegedjen meg a szívünk, nekünk kell megállnunk! Ez nem könnyű! Ehhez például ki kell szabadulnunk a mobiltelefon fogságából, hogy így belenézhessünk a mellettünk levő társunk szemébe, s megláthassuk a teremtést is, melyet ajándékba kaptunk!
A szemlélődésben időnkből ajándékozunk oda a csöndre, az imára. Így a lelkünkbe visszatér a harmónia, értelmünk, szívünk és két kezünk, valamint gondolataink, érzelmeink és tetteink is újra egyensúlyba kerülnek.
A szemlélődés az elhamarkodott, felszínes és terméketlen döntéseink ellenszere.
Aki szemlélődik, megtanulja átérezni, hogy a Föld mennyi mindennel segít minket, s megérti, hogy nem vagyunk egyedül és nem hiábavaló a létünk a világon. Fölfedezi Isten tekintetének gyöngéd szeretetét, s megérti, hogy mennyire értékesek vagyunk (az Ő szemében). Isten szemében mindenki fontos, és mindenki segíthet átalakítani az ember mohóságától beszennyezett világot a Teremtő jóakarata szerinti valósággá.
Aki szemlélődik, nem ül ölbe tett kézzel, hanem konkrétan cselekszik. A szemlélődés tettekre, cselekvésre sarkall.
A második szó az együttérzés, mely a szemlélődés gyümölcse. Miben láthatjuk meg, hogy valaki szemlélődő-e, hogy tud-e Isten tekintetével nézni? Abban, hogy együttérzéssel van mások iránt. Az együttérzés nem azt jelenti, hogy azt mondjuk: „ez fáj nekem...”, az együttérzés valójában együttszenvedést (compassio) jelent, azt, hogy túllép az ember a kifogásokon és az elméleteken, hogy a többiekben saját testvéreit fedezi fel, akikre vigyáznia kell. […] Ez egy kihívás, mivel Isten is így tekint ránk, mindazon rossz ellenére, amelyet gondolunk és teszünk, Ő mindig szeretett gyermekeit látja bennünk. Nemcsak egyes személyeket lát bennünk, hanem gyermekeket, egy nagy család tagjait, akik egy közös házban élnek. Nem vagyunk idegenek az Ő szemében. Az Ő együttérzése a mi közönyünk ellentéte. A közöny, a nemtörődömség ellepi szívünket, hozzáállásunkat, s végül már a „ki-ki gondoskodjon magáról” mondatban végződik. Az együttérzés a közöny ellentéte.
Ez ránk is vonatkozik: a mi együttérzésünk a legjobb oltás a közöny járványára. „Ez nem az én dolgom”, „ez nem érint engem”, „nincs közöm hozzá”, „az ő dolga” – íme, a közöny tünetei. Van egy jó fénykép – melyet már korábban is említettem –, egy római fényképész készítette, és az [Apostoli] Alamizsnahivatalban található. Egy téli estén készült, s látható rajta, amint egy kissé korosabb hölgy, jól felöltözve a hideg ellen – bundában, kalapban, kesztyűkkel – kilép egy elegáns étteremből, miután jóllakott. A jóllakás persze nem bűn. Az ajtónál egy másik, rosszul öltözött nő áll mankóval, látni rajta, hogy fázik. Egy hajléktalan ő, kinyújtott kézzel… Az étteremből kilépő nő félrenéz. A fénykép címe: A közöny. Amikor megláttam, fölhívtam a fényképészt, hogy megmondjam neki: „Jól elkaptad ezt a pillanatot!”, s kiállíttattam az Alamizsnahivatalban, hogy ne ragadjon ránk a közöny lelkülete. [Daniele Garofani, az L’Osservatore Romano fényképésze fotójáról van szó – a fordító megjegyzése.]
Az együttérzés a „nem érdekelsz engem”-től eljut addig, hogy „te fontos vagy számomra”, vagy legalábbis addig, hogy „te megérintetted a szívemet”.
Az együttérzés nem csupán jóérzés, jámborság, hanem általa teljesen új kapcsolatba lépek a másikkal.
Gondját viselem a másiknak, miként az együttérzéstől megindult irgalmas szamaritánus is gondjába vette azt a pórul járt embert, akit még csak nem is ismert (vö. Lk 10,33–34). A világ igenis rászorul erre a találékony és cselekvő szeretetre, olyan emberekre, akik nem egy képernyő előtt szólnak hozzá a dolgokhoz, hanem akik bepiszkolják kezüket, miközben eltávolítják a sebeket és visszaadják a másik embernek a méltóságát.
Az együttérzés egyfajta választás: arról döntök, hogy senkiben sem az ellenségemet, hanem a felebarátomat látom meg. Ez egy választás.
Ez nem jelenti azt, hogy lagymatagokká válunk, akik föladják a harcot. Sőt, aki együtt érez, az egy mindennapos, kemény küzdelembe bocsátkozik bele a kiselejtezés és a pazarlás ellen, mások kiselejtezése és a dolgok pazarlása ellen. Rossz belegondolni, hogy mennyi embert dobnak ki minden együttérzés nélkül: időseket, gyerekeket, dolgozókat, fogyatékkal élőket… A dolgok pazarlása is botrányos. A FAO följegyezte, hogy az iparosodott országokban több mint egymilliárd tonna még ehető élelmiszert dobnak ki! Ez a valóság. Segítsünk mi is, küzdjünk együtt a kiselejtezés és a pazarlás ellen, követeljünk olyan politikai döntéseket, amelyek mindenkire vonatkozóan összeegyeztetik a haladást az igazságossággal, a fejlődést a fenntarthatósággal, hogy senki ne legyen megfosztva se attól a földtől, ahol lakhat, se a jó levegőtől, amelyet beszívhat, se a víztől és az élelemtől, amelyet joga van meginni és megenni. […]
Fordította: Korponai Gábor
Forrás: Korponai Gábor Facebook-oldala
Magyar Kurír
