Az apai kötődés más, és ebben rejlik az értéke
Nem véletlen, hogy az apák általában vehemensebben játszanak a gyerekeikkel. A kettejük közötti kötődést éppen ezek a heves interakciók erősítik. Emellett pedig van még egy különleges szerepük: a kihívás.
Ma már senki nem vonja kétségbe, milyen nagy jelentősége van annak, hogy az apák is részt vesznek a gyereknevelésben. Szerencsére egyre nagyobb lelkesedéssel és egyre több lehetőséggel vonódnak be már a kezdetektől, bár még mindig kevesebb segítséget kapnak hozzá, mint az anyák. Kevesen tudják, hogy mire számítsanak, milyen belső változások várhatók, és hogy miként segítsenek a baba és az anya körül. Számukra más lesz a gyerekhez való kötődés és más a szerepük is a családon belül, és ennek nem is kell másként lennie. Nekik is fontos megerősítést kapni ahhoz, hogy megfelelő önbizalommal tudják azt tenni, amiben jók, és nem is várható el tőlük ugyanaz, mint az anyáktól. Ők másként játszanak, másként gondoskodnak és óvnak, de éppen ez az, ami a gyerekeknek segít meglátni, elfogadni, tisztelni és értékelni a másságot, ami segít nekik azzá válni, akik ők maguk.
Az apai kötődés gyakran késleltetett
A gyerek és az apa között kialakuló kötődés sokszor később következik be, mint az anya és a gyerek közötti. A fogantatást követően az anyának közvetlen kapcsolata van a gyerekkel, és általában ezt csak megerősíti maga a szülés. Az apák kapcsolatát ugyan elősegítheti az állapotos időszak körüli bevonódás, hiszen tudjuk, hogy a kötődésre pozitívan hat, ha a baba már anyja pocakjában hallja az apja hangját és érzi az érintését, de nyilván ugyanaz a fiziológiás kapcsolat, mint az anyával, nem tud meglenni. Az apa és a gyerek közötti kötődést a születést követő interakciók indítják be és határozzák meg – hangsúlyozza Anna Machin evolúciós antropológus. Ezeknek az interakcióknak a hatására indul be az apák hormonváltozása is, aminek következtében egyre érzékenyebbé válnak a gyerek szükségleteire. Ez azt is jelenti valahol, hogy az apai gondozás sokkal inkább tanult, mint ösztönös, sokkal több gyakorlati tapasztalatra van szükségük, mint az anyáknak.
Az apáktól tehát nem elvárható, hogy egyből olyan mély kötődést érezzenek a gyerekeik iránt, mint az anyák, mégis nagy szükség van a közelségükre már a kezdetektől. A gyerek életében fontos szerepet játszanak, és ebben már az elején meg kell hogy erősítsük őket. Az édesanyák szerepe ebben kiváltképp nagy, hiszen míg ők nem nélkülözhetők a gyerek számára, az apák sokszor annak érzik magukat (különösen az első hónapokban), ezért jólesik tőlük a megerősítés. A korai aktív részvétel a gondozásban továbbá elősegíti, hogy „az apa oxitocinszintje is szinkronba kerülhessen az anyáéval, s így csapatként birkózhassanak meg a kezdeti szülői kihívásokkal is”, mondja Anna Machin.
Az apa szerepe a kihívás is
Az apák és a gyerek közötti interakciók jelentősége nagyjából hat hónapos korra még inkább felértékelődik. Ekkor ugyanis a gyerek növekvő aktivitásából is fakadóan elkezdődhetnek azok a jó értelemben vett hevesebb és vadabb közös játszások, amik leginkább az apákra jellemzők: birkózások, fej fölé dobálások, repülő üzemmódban való száguldozások, toronymászások, vagy épp csiklandozások. Ezek a szenvedélyes és féktelen együttlétek annyi endorfint, oxitocint és dopamint termelnek mindkét félben, hogy kettejük kapcsolata ezáltal egyre szorosabbá és mélyebbé válik.
Gondoljunk csak bele, mekkora jelentősége van ezeknek az intenzív interakcióknak a mai rohanó világban, különösen akkor, ha az apa ideje nagy részét a munkahelyén tölti. Az apai vadóckodás persze sok anyában aggodalmat kelt. A felerősödő felelősségérzet és az általa kialakuló irányítási vágy sokaknál azt kívánja, hogy közbeszóljanak és ezzel megelőzzék az esetleges apróbb sérüléseket, amelyek valljuk be, előfordulhatnak. Ilyenkor mégis eszünkbe kell hogy jusson, hogy erre mind a gyereknek, mind az apának szüksége van. Az anyai gondoskodás és törődés inkább a nyugalmat biztosítja a közös játékok, ölelések és mesélések során, a kettőjük kötődése tehát „befelé tekintő”, exkluzív, amely a ragaszkodáson és a gondoskodáson alapszik.
Míg mindezek alapul szolgálnak az apai kötődéshez is, ezek mellett szerepel még valami: a kihívás. Machin szerint az apai viselkedés kihívásra is ösztönzi a gyereket, arra, hogy a biztonságos szülői háttér tudatában merje felfedezni a világot és önmagát, hogy megtanuljon megbirkózni az élet adta nehézségekkel, a kudarcokkal és a sikerekkel. Ehhez pedig kellenek az apából ösztönösen jövő vadulósabb játékok, amelyek során a gyerek lehetőséget kap a kihívásokra, a fejlődésre.
3 kérdés
Az apák bizonyos szinten másképp gondolkodnak, éreznek és viselkednek a gyerek körül, mint az anyák, és ennek nagy jelentősége van. A szülők mássága és egymás iránti elfogadása sugallja a gyerek számára, hogy ő is lehet más, lehet önmaga. A gyerek kezdetben a szülei visszajelzéséből alakítja ki énképét az által, hogy szülei milyen érzelmeket táplálnak iránta. Identitásának kialakulásában szerepel az anya és az apa üzenete is.
Dr. Meg Meeker amerikai háziorvos és író szerint minden gyerek három kérdésre keresi a választ: Mi gondolsz rólam? Hogy érzel irántam? Mit remélsz tőlem? Erre a három kérdésre pedig mindkét szülőtől választ várnak, és nem feltétlenül szavak által, hiszen elég csak ránk nézniük, és tudják. Az apák magabiztos, aktív és szerető jelenlétükkel tudják megerősíteni lányaik és fiaik önbizalmát és önértékelését pont azért, mert másképp kötődnek. Egy gyereknek mindkét nem (nemi szerep) által éreznie kell a szeretetet, elfogadást és elismerést, hogy meglehessen az egyensúly önmagában is. Ha nem kap választ a három kérdésre mindkét oldalról, akkor – ahogy Meg Meeker fogalmaz – káosz alakul ki a lelkében, meggyengül az önértékelése és az önmagába vetett hite.
Felek közötti kommunikáció
Újdonsült apának lenni nem könnyű, különösen az elején nem. A kispapa a gyerek gondozásában kezdetben nem nagyon tud részt venni, ezért maradnak a háttérfeladatok, a biztonság és az anya boldogságának támogatása. Ezek teljesítése pedig gyakran reménytelennek tűnik, hiszen még mindkét fél bizonytalan önmagában és ezáltal a másikban is. Az apa kezdeti tehetetlenségérzése a rátermettségét és önbizalmát vonja kétségbe, különösképpen ha az anya (féltésből) kitartóan elutasító vele szemben. Az apáknak mégis aktív részvételre van szükségük ahhoz, hogy érzékenyebbé és magabiztosabbá válhassanak a gyerekeik körül, hogy betölthessék azt a szerepet, amit a gyerekeik az ő személyükben keresnek majd.
A szülők közötti őszinte kommunikáció elengedhetetlen ehhez. Az apáknak meg kell birkózniuk azzal a ténnyel, hogy kevesebbszer kell konkrét problémát megoldaniuk, és többször mindössze érzelmi biztonságot nyújtani az anyának azzal, hogy együttéreznek. Az anyáknak pedig segíteniük kell megerősíteni az apákat abban, hogy jó apák, hogy kellően gondoskodók és rátermettek a feladatra, méghozzá a maguk saját módján. Ne kívánjuk, hogy mindkét fél ugyanazt a szerepet töltse be, és ne gondoljuk, hogy alárendelt viszonyban vannak. A két szülő közötti gondolkodásbeli, gondozásbeli és játékbeli különbség rengeteget tanít a gyereknek az életről. Legyen anyaidő és legyen apaidő! Támogassuk az apákat is abban, amiben jók, amiben mások, mint az anyák, de legalább annyira értékesek, hogy így a gyerek megtapasztalhassa a különbségeket, s általa rátaláljon önmagára is.
(Tarkovács Cecília, divany.hu)
