Elárasztott városok
A 20. században a természetet megváltoztatni kívánó ember ítélte pusztulásra települések tucatjait, épületek ezreit. Ezekből válogattunk össze tízet, elpusztulásuk időrendi sorrendjében. (képekkel)
Szent Miklós templom, Kaljazin, Oroszország
Kaljazin a Volga 1917-es áradása idején, a háttérben a kolostor. Kép: Wikipédia
A Szent Miklós-templom harangtornya ma, a köré épített kis szigettel. Kép: Sergey Ashmarin, Wikipédia
A 15. században alapított kaljazini Makarjevszkij-kolostor számos értékes építészeti részlettel bővült az évszázadok során, mindaddig, amíg 1939-ben Sztálin el nem rendelte a Uglicsi-víztározó megépítését. A vízfelszín alá kerülő épületeket, így a kolostort is elbontották, a 18. század végén épített, későbarokk templomtorony kivételével, amely köré kis szigetet építettek – így a csónakázók akár ki is köthetnek. Az elsüllyedt kolostor egyetlen építészeti emléke a cári Oroszország építészeti szimbólumává vált. Manapság a kis szigeten rendszeresen tartanak istentiszteletet.
Fabbriche di Careggine, Olaszország
A városka romjai 1994-ben, a leengedett víztározó fenekén
A 13. században alapított városkát 1941-ben még a fasiszta kormány ítélte halálra, de 1947-ben, már a demokratikus Olaszország siratta el. 31 kőházából 146 lakost költöztettek ki az Edron folyón épített, hetven méter magas gát miatt. A lakóházak és az 1590-ben emelt templom egyaránt a víz alá került (ahogyan az a British Pathé oldalán, egy 1947-es filmen látható), de később többször is a felszínre bukkant: 1958-ban, 1974-ben, 1983-ban és 1994-ben, amikor a víztározó medrét karbantartás céljából kiürítették. Ezekben a hetekben a város zarándokhellyé válik: ezrek jönnek el megnézni a romokat.
Graun im Vinschgau (Curon Vinosta), Dél-Tirol, Olaszország
A település archív képen
A Rechsensee az egykori grauni templomtoronnyal, és a település címere. Kép: Markus Bernet, Wikipédia
Európa egyik leghíresebb elsüllyedt települése az osztrák-olasz-svájci határháromszögben fekvő, ma 2500 lelkes Graun. A falut 163 lakóházát és szinte összes középületét 1950-ben bontották el, helyén ma a tartomány legnagyobb tava, a Rechsensee terül el. A tó közepén a falu egykori, középkori templomának tornya áll. Ez már 1950-ben védett műemlék volt, így nem bontották le. Telente, amikor a Rechsensee befagy, a torony népszerű túracélpont, akár a tóparton fekvő, új Graunból is megközelíthető, amelynek a címerében is szerepel.
Vilarinho da Furna, Portugália
Az egykori település romjai a tó alacsony vízszintje idején. Kép: benkeboy, Wikipédia
A portugáliai északi részén fekvő Vilarinho da Furna mára valószínűleg csendben kihalt volna, ha 1972-ben nem kerül teljes egészében a ma is a nevét viselő víztározó alá. Az építkezést megelőző kutatás derített fényt a háromszáz fős falucska sajátos, a vizigót idők óta fennálló, szigorú szabályokra épülő társadalmi rendszerére, amelyhez hasonló igen kevés maradt fenn a 20. századra. A falut irányító, szabályok alkotására és büntetésre egyaránt jogosult „Junta” az őslakos családok egy-egy tagjából állt; ők rendelkeztek a helyi gazdaság alapját jelentő nyáj felett is. Egy fura jogi csavar következtében az elöntött település földjei máig az egykori tulajdonosok birtokát képezik, a tó használatára azonban az állam jogosult. A nyolcvanas években Vilarinho da Furna népszokásainak, művészetének emlékére múzeumot létesítettek egy közeli településen. A tóból száraz időben előbukkanó romok népszerű turistacélpontnak számítanak.
Orsova, Románia
Orsova a 19. században…
…és napjainkban. Az egykori város helyén terül el a képen látható folyóöböl.
A római kori Dierna castrum helyén, a Bánát délkeleti sarkában már az Árpád-korban virágzó települést találunk. A középkori városból, ahol I. Ulászló és Hunyadi László is megfordult, a törökkel vívott csaták miatt nem sok maradt. 1732-ban Mária Terézia is idelátogatott, az 1739-es békében a Birodalom mégis lemondott a városról a törökök javára. A később Habsburg-fennhatóság alá kerülő település jelentős történelmi események színhelye volt. 1849 augusztusában itt hagyta el Magyarországot örökre Kossuth Lajos, Szemere Bertalan pedig a város mellett rejtette el a Szent Koronát, amelyet csak 1853-ban találtak meg újra. Az alapvetően német nyelvű település az I. világháború után Romániához került. 1966-ban megkezdték az új város építését a régitől északra, 1970-re pedig a Duna-parti óvárost elárasztotta a román-jugoszláv közös beruházásként felépült Vaskapu I. erőmű által felduzzasztott folyó. Orsován ma körülbelül 13 ezer ember él.
Normanton Church, Rutland Water, Nagy-Britannia
A félig elsüllyedt templomépület. Kép: Wikipédia
Az angliai Gwash-völgyének ma Britannia legnagyobb felületű víztározója terül el, több, évezredek óta lakott település helyén. Ezekre egyetlen épület emlékeztet csupán, Normanton falucska helyén. A falu már a 18. század végére elnéptelenedett és eltűnt, helyén egy főúri birtok részeként hatalmas tájképi parkot alakítottak ki. Ebben épült fel 1826-29 között, Thomas Cundy tervei szerint egy apró templom. A Rutland Water kialakításakor, az 1970-es években a finom mívű épület épp a vízszint alá került volna, ám egyedülálló módon sikerült megmenteni. Az alapozást megerősítve egyszerűen felemelték a padlószintet, és az épület egy kis gátszakasz részévé vált. A félig körbefalazott templomot manapság is használják, népszerű esküvői helyszín.
Villa Epecuén, Argentína
A sós víz alá került település romjai 2009-ben. Kép: santiago matamoro, Wikipédia
A mesterségesen felduzzasztott Epecuén-tó partján az 1920-as években kezdtek üdülőfalu kialakításába. A település, Buenos Airesből vonaton is megközelíthető lévén, hamar népszerűvé vált, mivel a tó rendkívül sós vize gyógyászati célokra is alkalmas. A hetvenes évekre 1500 lelkes falu lakossága a turistaszezonban rendszeresen négy-ötszörösére duzzadt. 1985-ben azonban a tó gátja nem bírt tovább a víztömeggel és átszakadt. A lakókat evakuálták. 1986-ban Villa Epecuén felett négyméteres, 1993-ban tízméteres víz állt. Az utóbbi években a vízmagasság csökkenni kezdett, és a település maradványai újra a felszínre bukkantak; a sós víz nemcsak megőrizte az egykori fákat, de rárakódott az épületek romjaira is.
Bözödújfalu, Románia
A bözödújfalui templomrom alacsony vízállás idején. Kép: lacihobo, Wikipédia
Ha elsüllyesztett településről van szó, Magyarországon a legtöbbeknek a székelyföldi Bözödújfalu juthat eszébe. Bözödújfalu sajátos helyet töltött be a magyar vallástörténetben: itt éltek az erdélyi szombatosok, akik a kiegyezés után zömmel zsidó hitre tértek át. Maradékukat a második világháborúban hurcolták koncentrációs táborba. A néhány száz lelkes település 1988-ban a romániai falurombolások jelképévé vált; lakóit néhány évvel azelőtt elkezdték kiköltöztetni az épülő Bözödújfalusi-víztározó miatt. A település néhány ház kivételével teljesen a víz alá került, helyét az egykori katolikus templom tóból kiálló, szárazság idején gyalogosan is megközelíthető romja jelzi csupán. A tó szélén a kilencvenes években emlékhelyet állították a település egykori lakói.
A Három-szoros Gát miatt kiürített városok Kínában
Kiürített, bontásra váró város 1997-ben a Jangce mentén, Kínában. Fotó: cindyt7070, flickr.com
A világ legnagyobb gátrendszerének építése miatt Kínában 1994-2008 között 1,24 millió embert telepítettek át, mintegy 153 városból és 1352 faluból. Az egykori városokat, falvakat 2009-re elbontották, hogy a majdani víztározón közlekedő hajók fenekét ne sértsék fel a romok. A feltöltődő víztározó egyszersmind 1300 régészetileg védett területet is elönt. A pontos számokat és a munkálatok menetét a kínai hatóságok nem szívesen hozzák nyilvánosságra, mint ahogy az áttelepítés és a bontás folyamata is kevéssé ismert. A kivételek közé tartozik a Kínában élő fotográfus, Edward Burtynsky, aki a 2000-es években dokumentálta a folyóparti városok állapotát. Az egyik elpusztult településről származó képzőművész, Yang Yi pedig lírai képsorozattal adózott szülővárosa emlékének.
Hasankeyf, Törökország
Hasankeyf fenyegetett, mai képe a Tigris partján, a középkori híd romjaival. Kép: Wikipédia
A Délkelet-Anatóliában fekvő város a fentiekkel ellentétben még létezik – de aligha sokáig, mivel az építés alatt álló, 2015-re elkészülő Ilisu gát miatt néhány éven belül víz alá kerül. Előrelátható pusztulása nemzetközi tiltakozást váltott ki, több okból is. A várost és környékét még 1981-ben a nemzeti örökség részévé nyilvánították, mivel a tízezer éves történelemre visszatekintő Hasankeyf épített örökségét többek között az 1116-ban épített Tigris-híd romjai, középkori sziklatemplomok és 15-16. századi mecsetek gazdagítják. A gátépítés miatt sokan politikai okot gyanítanak, mivel a várost főleg kurdok lakják és a népcsoport történelmében, életében fontos szerepet tölt be. Emiatt 2008-ban megvonták a nemzetközi támogatást a gát-projekttől, és a World Monuments Fund felvette a várost a világ 100 legveszélyeztetettebb építészeti örökségének listájára. A török kormány azonban egyelőre kitart a beruházás mellett, amely a hivatalos vélemény szerint épp a város környékének felemelkedését szolgálná.
(hg.hu)
