„Tanúim lesztek” – A golyóálló bíboros és más tanúságtevők az eucharisztikus kongresszuson
Megrázó élettörténetek, megrendítő tanúságtételek, lélekemelő találkozások, szentmisék, zenei, családi, kulturális és lelki programok várják az érdeklődőket szeptemberben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus helyszínein, Budapest-szerte.
Már több mint hetven országból regisztráltak a szeptember 13. és 20. között tartandó katolikus világtalálkozóra, amely igazi örömünnep lesz a hívek és útkeresők számára is. Szinte valamennyi kontinensről érkeznek vendégek hazánkba.
Ima a fegyverek árnyékában
A kongresszus egyik előadója Orani João Tempesta, akit „a golyóálló brazil bíborosként” emlegetnek. Rio de Janeiro érseke túlélt két fegyveres rablást, illetve egy a rendőrség és fegyveresek közötti tűzharcot. Hatvanhatodik születésnapját a brazil nagyváros leghírhedtebb negyedében töltötte, a hajléktalanokkal ünnepelt. Ruhát, takarót és ételt osztott a rászorulóknak.
„Azt a napot szeretném megélni – mondta a bíboros az egyik nyilatkozatában –, amikor közelebb kerülünk egymáshoz a béke, a testvériség és a kegyelem jeleként. Így Rio városa nemcsak a természeti szépsége és a történelme, hanem az itt élő emberek miatt is ismert lesz, akik szeretettel vannak egymás iránt, és törődnek egymással.”
Québec bíborosa szintén előadóként szerepel a kongresszus programjában. Gérald Lacroix kilenc évig szolgált Kolumbiában, egy katonai gerillaszervezet ellenőrzése alatt álló háborús övezetben. Így emlékezett vissza életének erre az időszakára:
„A plébániához 18 falu tartozott. A legtávolabbit 18 órába telt elérni öszvérháton. Minden este hétkor tartottuk a szentmisét. Áram nem volt, gyertyákat használtunk világításra. A templom tele volt gyerekekkel, felnőttekkel, idős emberekkel, akik szomjazták, hogy hallják Isten szavát, és boldogok voltak, hogy együtt imádkozhatunk.”
Találkozhatnak a hívek Szabó Konstantinnal Kárpátaljáról, aki papcsaládból származik. Édesapja görögkatolikus pap volt, akit hite miatt a szovjetek 1950-ben elítéltek, és öt évre internáltak. Konstantint titokban készítették fel és szentelték pappá 1986-ban Felsődomonyán. A fiatal lelkész egy ungvári tervezőhivatalnál helyezkedett el, munkája mellett éveken át titokban végezte a szertartásokat. 2005-ben, infarktus után felépülve, elvállalta az ungvári Boldog Romzsa Tódor Görögkatolikus Teológiai Akadémia és Papnevelő Intézet prefektusi feladatait. Jelenleg sislóci káplán, a koncházi magyar és szláv hívek lelkipásztora; részt vesz az egyházmegye múltjának történelmi kutatómunkájában.
Egyhetes ünnep
A kongresszus vendégei között a Hungexpón és a Papp László Sportarénában az egyházi méltóságokon kívül civil előadókkal, művészekkel is találkozhatnak az érdeklődők. Többek között Chiara Amirante olasz írónő, számos bestseller szerzője is elfogadta a szervezők meghívását. Amirante részese lehetett egy csodának, amikor a visszafordíthatatlannak tűnő vakságból meggyógyult. Ezt jelnek tekintette, hogy másoknak kell szentelnie életét. 1994-ben megalapította az Új Horizontok nemzetközi közösséget, amelynek ő az elnöke is. A legszélsőségesebb helyzetekből érkező fiatalok százai kezdték náluk újra felépíteni az életüket. Ma már 228 hajléktalanszállót, oktató- és tanácsadó központot működtet a közösség, amely átlépte Olaszország határait.
Főleg a fiatalokat várják a Forráspont eseményeire, a Papp László Sportarénába a szervezők. Szeptember 19-én, szombaton a családok fesztiválját rendezik meg a Margitszigeten. Ennek a napnak a záróeseménye a délután ötkor a Parlament előtt kezdődő ünnepi szentmise lesz, amit Erdő Péter bíboros vezetésével eucharisztikus fáklyás körmenet követ a Hősök terére.
A múlt és a jelen összetalálkozik
1938-ban szintén itt gyűltek össze ünnepelni Krisztust, a fő helyszínek is ugyanazok voltak.
Pacelli bíboros-legátus, a későbbi XII. Piusz pápa az 1938-as kongresszus záróbeszédében többször elismételte Jézus szavait: „Tanúim lesztek” (ApCsel 1,8). Majd könyörgést mondott az akkori résztvevőkért: „Tartsd meg őket ebben a felismerésben, és add meg nekik az erőnek és a bizalomnak azt a szellemét, amely ebből a felismerésből fakad. (…) Add, hogy mindegyikükből a szeretet tanúja, hirdetője és apostola legyen.”
Azt, hogy ismét Magyarországon rendezik meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, az akkori emberek kitartásának, tanúságtételének köszönhetjük. Hiszen sokunk szülei, nagyszülei, dédszülei kint voltak és imádkoztak akkor, és talán nagy elhatározások születtek a szívükben.
Mi vagyunk az ő tanúságtételük örökösei és szemmel látható jelei. Mi, akik ott leszünk, megtapasztalhatjuk azt a szeretetet, kitartást, amiért Pacelli bíboros egykor imádkozott.
Forrás: Kaszab Luca/NEK