Egy nagyon jó írás a győri egyházi iskola botrányról
Ritkán fordul elő, hogy katolikusok a püspökük döntése ellen tüntetnek. Márpedig Győrben, az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontnál vasárnap ez történt. A hírekben az iskolaigazgató leváltása szerepelt okként, de információink szerint a gyújtópont nem ez, hanem az ingatlan: a püspökség korábban felszólította az iskolát birtokló alapítványt, hogy adja át az Apor tulajdonjogát, de ők ellenálltak. Történet a legsikeresebb magyar lakótelepi misszionáriusról, betonkeverővel folyatott hittérítésről és a szomorú záróepizódról: egy idős pap megalázásáról (Válasz online).
A hír: vasárnap este több százan tüntettek a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontnál, mert az intézmény éléről a püspök a szülői munkaközösséggel nem egyeztetve távolította el Kiss Zoltánt (nyitóképünkön jobbra), nem hosszabbítva meg az iskolát öt éve vezető igazgató megbízatását. Az igazgató tudomásul vette a helyzetet. Kiss Zoltán szeretett és tisztelt vezetője volt az intézménynek, de ennek a történetnek nem ő a főszereplője, hanem Benkovich Ferenc plébános (nyitóképünkön balra), püspöki megbízott. Kiss Zoltán felmentése csak a püspök felemelt mutatóujja volt, intő jel Ferenc atya számára.
De kezdjük az elején. A nyolcvanas évek első felében járunk. Az ország gazdasági válságba rohant, Győr viszont virult, akkor még nem az Audi, hanem a Rába gépgyár városaként. A helyzet hasonlított a mostanira abban is, hogy a környező falvakból és az ország távoli vidékeiről áramlottak ide a jól fizető állásokat keresők. Lakótelepet építettek nekik, és nem kicsit: a Kun Béla I. és Kun Béla II. közel harmincezer embernek ad otthont. Ez egy Pápa méretű városnak felel meg, csakhogy Pápának vagy tíz temploma van, Kun Béláéknak meg egy sem. Történetünk főszereplője Benkovich Ferenc 38 éves ekkor, Pataky Kornél győri püspök irodavezetője. Az egyházat lázba hozta a hír, hogy Lékai László esztergomi érsek 75. születésnapjára sajátos ajándékot kapott a (párt)államtól: templom épülhetett a békásmegyeri panelek között. A győriek reménykedni kezdtek, hátha Kun Béla II. is kaphatna egy ilyet. Kigyötörték az engedélyt, II. János Pál pápa személyesen adta áldását a tervre, Ferenc atya pedig a templom makettjével járta végig a győri templomokat, hogy összeperselyezze a cementre valót.
Párizsi tanulmányai alatt szerzett barátságait, egyháza nemzetközi kapcsolatait is felhasználta a gyűjtésre – és persze hívei kezét, fizikai erejét az építkezéshez.
Győr nevezetessége lett a pap, aki maga lapátolta a sódert a betonkeverőbe, malteres ruhában irányította a híveit, és – mint egy kőművessegéd – a válla rándításával igazította meg a cementeszsákot a hátán – paraszti családból származott, korán bevonták a munkába. Előbb csak a környező templomok hívei jöttek, utóbb már a lakótelepi emberek is megnézni a fura papot, részesei lenni a történetnek.
A templomavatásra húszezer ember érkezett. Ma, amikor az állam milliárdokkal támogatja az egyházakat, nehéz megérteni, hogy a rendszerváltás közepette milyen üzenete volt mindennek. A végén nem is lehetett már tudni, templomot építettek-e vagy közösséget. Mire elkészültek, meglett mindkettő.
Ferenc atya pedig nem tudott leállni. Az egyik fő adományozójuk, a libanoni származású francia Jean Hindi azt mondta neki, ahol van templom, oda iskolát is kell építeni. Előbb a beszakadt tetejű egykori papi szemináriumban Ferenc atya vezényletével papi otthont hoztak létre. Az avatóünnepségen azután a város szocialista vezetője elpanaszolta, hogy nem tudják hova tenni a lakótelepi gyerekeket, már az összes környező iskola folyosóvégein is osztálytermeket alakítottak ki, annyi a tanuló. Nem akarna-e az egyház iskolát építeni?
Akart. Véletlenül mindenki ott volt az ünnepségen, aki számított, egymás kezébe csaptak. A tervezés megdöccent azért egy kicsit, mert ekkora már Pápai Lajos volt a püspök, és nem olyan egyszerű egyházi vezetőként megélni, hogy van egy olyan népszerű papja, akinek a templomába 1300 hittanos jár, esetenként 150 ministráns szolgál az oltárnál, és ráadásul elképesztő energiákkal folyton épít valamit. Vagy csak hitelt adott a rossz nyelveknek, amelyek szerint Ferenc azért olyan sikeres, mert még a temetéseken gyászolóktól is pörsölypénzt szed éppen elérendő céljához?
Az építkezés nehezen indult, a pap pedig úgy oldotta meg a helyzetet, hogy megegyezett a várossal: nem a püspökség, hanem a templom alapítványa építi meg az iskolát. Lajos püspök bölcsebb volt annál, hogy bosszút álljon, vagy a közösség építő energiáit elfojtsa, inkább élére állt a kezdeményezésnek, és maga tette le az iskola alapkövét. Hadd kísértse nyughatatlan papja a lehetetlent. A püspök csak nyerhetett ezen: ha az atya felépíti az iskolát, az ő egyházmegyéje gazdagodik, ha kudarcba fullad, majd kisegíti a püspökség.
És ennek megvolt a veszélye, mert Ferenc atya elképesztő méretekben gondolkodott. A légifelvételen látszik, hogy nem iskolát építettek, hanem várat, mit várat, erődrendszert, 18 ezer négyzetmétereset. A téglákat Pannonhalmáról rendelték, ott azt mondták nekik, 17 forintért adják darabját, de hét forintért is elvihetik, ha a téglagyárban felpakolják, és az építkezésen maguk szedik le a teherautókról. Tíz forintot spóroltak téglánként.
A vasárnapi tüntetésen állók mesélték, hogy amikor a teherautók elindultak Győrből, a sofőrök azt kérdezték az atyától, megbolondult-e, mert talán ha három ember maradt az építkezésen, azokkal akar lerakodni több ezer téglát? Mire a kocsik megfordultak, már több mint százan álltak ott, kézről kézre adták a téglákat.
A vasárnapi tüntetésen egy olyan iskoláért emelték fel a szavukat, amelyhez a szülők nemcsak anyagilag járultak hozzá, de a két kezükkel építettek fel.
Lehet persze, hogy kissé elragadtatják magukat, amikor azt állítják: 1992-ben Szent Erzsébet napján havas esőben 135 ezer téglát raktak ki egyetlen nap, és ezzel több mint egymillió forintot takarítottak meg. Akár azt is mesélhetnék, hogy Ferenc atya a madarakkal beszélgetett, vagy vizet fakasztott.
– Láncba álltunk és egymás kezébe adtuk a téglákat – erősködik az egyik asszony a tüntetők között.
– Gyerek voltam, de egyet egyszerre én is elbírtam, vagy százan álltunk élőláncban – meséli egy fiatal férfi gyerekkel a nyakában.
– Így volt – bólogat egy másik – nemcsak téglákat pakoltunk szombatonként, de én szegeltem fel a kátránypapírt is az atyával az iskola tetejére.
Az első karácsonykor nem volt még teteje az iskolának, a gyerekek jótékonysági „szabadtéri” előadást tartottak az aulában, Michael Ende Momóját játszották. Az egykori szereplők a tüntetésen egymás szavába vágva mesélik, milyen óriási sikerük volt, és mutogatják a tetőt, hogy azt ők „játszottak össze” az usánkában ülő közönségtől.
Az általános iskola építésekor visszaigényelt áfából kollégiumot emeltek, azután Kiss Zoltán igazgatóhelyettessége idején óvodát, majd gimnáziumot. Van öregotthonuk, lelkigyakorlatos házuk Győrújbaráton. Az iskolában pedig azon dolgoznak, hogy az ország legjobb ötven intézménye közé is bekerüljenek. Már majdnem megvan, az egyik rangsor szerint ötvenkettedikek.
Papjuk annak idején püspöki titkárként miseborért abba a pincébe járt le, ahol Apor Vilmos 1945 tavaszán a szovjet katonáktól a nőket védelmezte, a pincében ma is ott vannak a gyilkos fegyverből leadott golyók nyomai. Az intézményt Apor püspök emlékének szentelték hát, és megvalósították a mártír püspök kívánságát, hogy az egykori budapesti Champagnat-mintájára francia marista iskolát alapítsanak Győrben. 2006 óta a fenntartó már nem a marista testvérek közössége, hanem a püspökség. Pápai Lajos egészen nyugdíjba vonulásáig tartotta az avatóünnepségeket, mert Ferenc atya idős korára is tele ötletekkel. Most éppen munkaterápián alapuló drogmisszióról álmodozik.
Három éve új püspök érkezett Győrbe Veres András személyében. Két, paraszti őseire büszke, konok ember a történetünk két főszereplője. Hasonló az indulásuk is: Benkovich Ferenc bezenyei. Ez az osztrák határszéli falu fontos egyházi vezetőket menekített ki a vallásüldöztetés idején az országból, édesapját 1956 után bebörtönözték. Veres András pedig Pócspetriből származik. Az 1948-as nagy egyházellenes perről elhíresült falu nem ijedt meg, három papot is adott az egyháznak. Benkovich két évig Párizsban tanult, és Lourdes-ból hozta magával a modern egyházképet, Veres püspök Rómában képezte magát, és a Pápai Magyar Intézet rektora is volt. Benkovich plébános maradt egész életére, Veres negyven évesen már püspök volt, és a Magyar Katolikus Püspöki Kar titkáraként, majd elnökeként az egyik legbefolyásosabb főpap Magyarországon. Két egészen más módon sikeres életút. Együtt bármire képesek lehetnének.
Veres András nagy lendülettel fogott neki a győri munkának, de a hívei nem mindig értették pontosan a szándékait. Főtemplomi rendszert hozott létre, úgy rendelkezett, hogy a nagy egyházi ünnepekről települési szinten kell megemlékezni. Biztosan jó oka volt erre, szerettük is volna megtudni, mert helyben sokan nem értették, miért rendelkezett így. Az új megyéjének annyi pap áldozata volt már a negyvenes évektől kezdve, hogy a fejekbe rögtön az ugrott be: még a legvadabb ötvenes években is lehetett minden templomnak saját úrnapi körmenete, most miért nem? A legtöbb pap beállt a sorba, az aporosok viszont saját körmenetet tartottak.
A püspök másik kezdeményezése viszont sikert aratott: a Káptalandombon győri művészek által megalkotott stációknál tartanak egy közös városi keresztutat. Veres András új hagyományt teremtett.
Hogy az aporosok úrnapi makacskodása vagy más miatt támadt-e feszültség az iskolával, nem tudható. Mindenesetre az Apor tavalyi, 25 éves ünnepi kötetébe Veres András elég furcsa előszót írt. Úgy fogalmazott: ennyi idős korra „láthatóvá válnak egy iskola gyengeségei és erősségei egyaránt. Ha őszinte az iskola önértékelése (ez is a felnőttkor egyik sajátossága), akkor észreveszik a felelősök, hogy van mindkettőből jónéhány. Remélhetőleg a jók vannak túlsúlyban. De hívő ember attól sem riad meg, és kétségbe se esik, ha a hiányosságokkal szembesül. Ezek a gyengeségek kirajzolják egy intézmény számára a változás és további fejlődés irányait.”
A fejlődés irányait gyakori ellenőrzésekkel próbálta kijelölni, és a személycserék már ekkor megkezdődtek az iskolában, méghozzá gazdasági vonalon. A püspökség a katolikus tanévzárót, ahogy más években, idén is az Aporban tartotta, a szülők semmilyen jelét nem érezték annak, hogy feszültség volna az igazgató és a püspök között. Ezért is döbbentek meg, amikor néhány nap múlva Veres András magához hívatta Kiss Zoltánt és közölte vele, nincs tovább, pedagógusként maradhat, de vezetői megbízatását nem hosszabbítja meg. A tüntetést szervező szülői munkaközösség tagjai egymástól kérdezték: egyenes viselkedés ez? Megkérdeztük hát mi is a püspöktől, hogy megértsük, mi állt a döntése mögött, de nem válaszolt.
Kulcsfontosságú, hogy történt más is a tanévzáró és az igazgató menesztése között. A püspökség felszólította az iskola tulajdonosát, az alapítványt, hogy adja át az Apor tulajdonjogát. A kuratórium tagjai közül Ferenc atya igennel szavazott, hiszen engedelmességi kötelezettsége van. A többi kurátor viszont nemet mondott a püspökség kérésére. Kiss Zoltánt pedig felmentették.
Ezért állítjuk azt, hogy nem az igazgató a történet főszereplője. A püspök ekkor csak jelet adott, felemelte a mutatóujját Ferenc atya felé.
A szülők nem értették. Egy fenntartó felmenthet egy pedagógust, de még állami iskoláknál is egyeztetnek az igazgatóváltásról, közlik, ha pályázatot írnak ki, bemutatják a jelölteket. A közösség pedig a tanévzárón megköszöni a pedagógus munkáját. Egy állami iskolában is így dukál (általában), nemhogy egy egyháziban. Nem tűnt túl barátinak az sem, hogy a püspökség kívülről hozott új igazgatót: egy csornai világi általános iskolából.
Levelet írtak a püspöknek, kérték, hogy változtassa meg a döntését, ne kívülről hozzon vezetőt. Péntek reggel írtak, vasárnap reggelig nem jött válasz, akkor hirdették meg a tüntetést este hat órára. Fél hatkor már vagy százan álltak az iskola előtt. Fura egy demonstráció, inkább hasonlított valami szabadtéri misére, mint tüntetésre. Sehol egy transzparens, nem skandáltak semmit. Helyette gitár, istenes énekek, mécsesgyújtás, egymásba kapaszkodás.
Jó, lehet, hogy az is felér egy transzparenssel, ha több százan éneklik: „Ahol szeretet és jóság, ott van Istenünk!” Vagy ha csak annyit mondanak, az Apor jelszava: „Egyszerűség. Szerénység. Alázat.” De azért láttunk már ennél harcosabb tömeget is.
A több száz ember leginkább azt figyelte: megjelenik-e Kiss Zoltán leváltott igazgató. Megjelent. Eljön-e Ferenc atya? Eljött. Mindketten beszédet is mondtak, nem valami gyújtó hangút, Kiss Zoltán megköszönte a mellette való kiállást, azt mondta, majd egyszer talán megérti, mire volt ez jó. A pap Ferenc pápát idézte: mit tehetünk azért, hogy szentebbé tegyük az egyház arcát? Egyetlen vastaps volt, amikor a diákönkormányzat vezetője a tizedik parancsolatot ajánlotta mindenki figyelmébe, vagyis azt, hogy mások tulajdonát ne kívánd.
A papot másnap tíz órára hívatták a Püspökvárba.
Kicsit eltérően emlékeznek a résztvevők, mi is történt ott, de úgy tudjuk, többen is jelen voltak, nemcsak a püspök és a plébános, és a templomból sem ő érkezett egyedül. Feszült pillanatok voltak, és valami feküdt az asztalon. Talán csak idegességükben vélték úgy, talán rosszul látták, félreérthették, de szabályzatnak látszott arra az eshetőségre, ha egy pap szembeszegül egyházi elöljárója utasításával. Ferenc atya nem szegült. Aláírta, amit püspöke kért tőle.
Még nem volt dél, amikor megjelent a püspökség honlapján a nyilatkozata arról, hogy mindent elfogad, és nem támogatja a szülők további akciózását. „Minden további szervezkedést szükségtelennek és az Egyház egysége elleni megnyilvánulásnak tartok” – ezt írta alá a pásztoruk.
Perceken belül felizzott a szülők Facebook-csoportja. Hogyan lehetséges az, hogy plébánosuk tegnap még Apor Vilmos szellemiségéről beszélt, ma meg visszakozik? Ki látta Ferenc atyát? Ki tudja, mi történt? Azután az egyik szülő észrevette, hogy Ferenc atya nyilatkozatát hivatalos levélpapírra írta. Nem a sajátjára, hanem az egyházmegyéjére.
Néhány óra múlva megkaptuk a püspökség válaszát korábbi kérdésinkre. Két link volt benne. Ferenc atya nyilatkozatáé és egy főpásztori levélé. A püspök azt írta a szülői munkaközösségnek, hogy egy aláírások és dátum nélküli levelet kapott, „akár névtelen levélnek is tekinthetném” – fogalmazott. Mivel azt feltételezi, hogy a szülők ismét a nyilvánossághoz fordulnak, ezért nem válaszol a kérdéseikre, de szerinte sem méltánytalan, sem megalázó nem volt a döntése, viszont kifogásolja, hogy nem keresték meg a kérdéseikkel és nem feltételezik a jószándékát.
Magyarán: nem tárgyal, és nem változtatja meg a döntését.
Hétfő este hat óra. Vagy harmincan vagyunk a győri Szentlélek templomban a misén, egy másik atya tartja, az evangélium az igazságról és a keresztények küzdelméről szól. Ekkor nyílik a modern templom sekrestyéjének ajtaja és megjelenik Ferenc atya. Tegnap este fiatalos mozgású, energikus férfi volt, ma megtört öregember. A padsorok mögött lép a gyóntatószékhez, egy ember sem fordul hátra, de minden idegszál őt követi. Beül a gyóntatószékbe, nyitva hagyja az ajtót.
Előfordult, hogy húszezren voltak a miséjén. Most senki nem megy gyónni. Félnek, nehogy az igazgató után a pásztoruk is elvesszen.
(Élő Anita, valaszonline.hu)
