Michael A. Blume: „Isten kegyelméből hatalmunk van arra, hogy átalakítsuk a világot”
Magyarország apostoli nunciusát kérdeztük a húsvét misztériumáról és személyes tapasztalatairól.
– Az elmúlt években különböző afrikai országokban ünnepelte a húsvétot. Hogyan emlékezik vissza ezekre?
– Afrikában teljesen mások az ünnepek, sok ember, köztük rengeteg gyerek vesz részt a szertartásokon, amelyek így általában tele vannak élettel. Számomra ezek voltak a legszebb húsvétok. A virágvasárnapi körmenet például végighalad az egész településen, mindenki ott van. A keresztút egy egész napon át is eltarthat. Amikor az ugandai Kampalában voltam, a nunciatúra szomszédságában egy nagy templom, egy nagyon jól szervezett plébánia működött, ahol már kora reggel elkezdődött a keresztút, amelyen sok keresztény felekezet tagjai együtt vettek részt. A stációkról a város különböző pontjain emlékeztek meg. Nagyon szerettem a húsvéti virrasztást is a keresztelőkkel. Hatalmas tüzet raktak rengeteg fából, egész éjjel égett. Nagy lelkesedéssel zajlott a gyertyás körmenet, ha nem is olyan nagy rendben, mint mondjuk a Szent Péter-bazilikánál. Afrikában egy kicsit másképpen történik minden; türelemmel, más szemmel kell látni, mi a jó benne, mi az, amin változtatni kellene. Amikor úgy láttam, hogy a szentmise előre meg van tervezve, akkor is előfordult, hogy egyszer csak valami más történt. Mit tehettem mást, azt mondtam, rendben, folytassuk hát, és reméljük, az Úr megérti ezt a lelkesedést. Egy részem Afrikában maradt, nagyon szép volt ez az őszinte lelkesedés, a hit megnyilvánulásai.
– Hogyan teltek gyermekkorában a húsvétok?
– Emlékszem a családi imádságokra és arra, hogy elvittük a kenyeret a templomba, hogy megáldják. A plébánián tagja voltam a kórusnak, ministráltam is a miséken, a nagyhét, a húsvét idején sok időt töltöttünk ott, minden nagyon ünnepélyes volt, latin himnuszokat énekeltük, amelyeknek a jelentését csak később értettem meg. Emlékszem a sok süteményre, és arra is, hogy az ünnepig meg kellett tartóztatnunk magunkat. A vasárnap családi ünnep volt, esetleg elmentünk meglátogatni más családokat. Húsvéthétfőn már iskolába kellett mennünk, mert előtte, egyházi iskola lévén, a nagycsütörtök már szünet volt.
– Hogyan tudjuk valóban átélni a húsvét misztériumát?
– Ha valóban meg akarjuk ünnepelni a húsvétot, időt kell szánnunk a felkészülésre. A Szentatya nagyböjti üzenete kiváló felkészülést ajánl, könnyen elérhető mindenki számára az interneten. Nagyon bensőséges kapcsolat van a húsvét szent három napja és a készület között. Önfegyelemre van szükség, engedni kell, hogy az Úr belépjen az életünkbe. Ez általánosan is igaz a keresztény életre, időt kell szánnunk az elmélyülésre, arra, hogy teret adjunk az Úrnak. Nem az a lényeg, hogy sok imát mondjunk el. Az ókori szerzetesek fohászai olykor nagyon rövidek voltak, mint például ez: „Jézus, könyörülj rajtam!” A rövid imák is megnyitnak Isten irgalmára. Segítenek, hogy tekintetünket és szívünket az Úrra irányítsuk, várva szavára és kegyelmére.
– Milyen segítséget kaphatunk az elmélyüléshez?
– Szeretném javasolni Ferenc pápa utolsó, Gaudete et exsultate kezdetű apostoli buzdítását a mindennapok lelkiségéről. Segít felfedezni, hol van lehetőségünk találkozni az Úrral. Leírja például egy családanya életét, amikor egy amúgy is mozgalmas nap után a gyerekek hazatérnek az iskolából, tele vannak energiával, beszélgetni szeretnének az anyukájukkal, és ő, ha fáradt is, nagy türelemmel hallgatja az elbeszéléseket. Ez talán erőfeszítést igényel, amiért az ember nagy árat fizet, de megéri, mert megerősíti a családban a kapcsolatokat. Ha pedig a család boldog, akkor az evangelizáció eszközévé válik. A pápa azzal folytatja, hogy az anyuka délután elmegy vásárolni, és a piacon találkozik egy szegény asszonnyal, akit ismer. Megáll, meghallgatja, megadja neki a tiszteletet. Ez is evangelizáció, mert bátorítja ezt a szegény asszonyt, aki Isten gyermeke. Azt hiszem, ezek azok a kegyelmi pillanatok, amelyeket az Úr mindennap megad nekünk. Ha a nap végén rövid lelkiismeret-vizsgálatot tartunk, erről is elgondolkodhatunk, hogyan teljesítettük az Úr kérését: figyeljünk egy kicsit oda a többiekre. Olyan felkészülés ez, amely megtérést kér, és áldozatot kell hoznunk érte. Ha a gyerek egy órát akar beszélgetni, szeretetre, türelemre, lemondásra van szükség, de ennek a gyümölcsei megnyilvánulnak majd a mindennapi életben, növekszik a kölcsönös szeretet és tisztelet a családban. Mindannyian voltunk már ilyen helyzetben, néha jól csináljuk, néha kevésbé jól, és ezt meg is bánjuk. Gyakorolni kell annak a művészetét, hogy felismerjük a pillanatokat, amikor az Úr hív minket, és igyekeznünk kell válaszolni a hívásra. Ha mindennap szánunk egy kis időt arra, hogy meghallgassuk az Urat, az megváltoztatja az életünket.
– Nagy szükség van erre a változásra a világban, a társadalomban is…
– Tudjuk, milyen gyakran lehet közönnyel találkozni az utcán, a hétköznapokban. Ha igyekszünk pótolni a figyelemnek ezt a hiányát, valamiképpen részt veszünk a világ Krisztusban való teremtésében, mert elvisszük jelenlétét egy olyan világba, amelyben fennáll a veszély, hogy megfeledkezik a Teremtőről, és a káoszba zuhan. „A természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását” – tanítja Szent Pál. Megváltoztathatjuk a személyes környezetünket azzal, hogy megváltoztatjuk a hozzáállásunkat a teremtéshez és a testvéreinkhez. A húsvéti virrasztásban a keresztség újra megvalósítja az új teremtést Krisztusban, valamint az egoizmus, a szeretet hiánya miatt szenvedő világ újjászületését. A Krisztusban való új élet arra ösztönöz, hogy kis felajánlásainkat Isten kezébe helyezzük. Valahányszor igent mondunk az Úrnak, igent a családra, igent azokra, akiknek szükségük van a rokonszenvünkre, működik ebben az új teremtés, a világ megváltásának misztériuma. A megkereszteltek új életének hite és szeretete nélkül az egoizmus uralkodik, és végül mindent lerombol. Az Úr azonban azért jött, hogy életet adjon és megújítsa a föld arcát a megkereszteltek életén, példáján keresztül.
– Hogyan tudunk megállni, rá figyelni? Mit jelent számunkra ott lenni Jézus keresztjénél? Mit tanít nekünk?
– A felkészülés során kis lépéseket kell tennünk. Megtehetjük például, hogy gyakran és bizalommal imádkozunk, hogy az Úr kísérjen minket a húsvétnak, a Krisztusban való új teremtés kezdetének megünneplése felé. Imádkozunk, hogy a lelki megújulás alkalma legyen, hogy keresztjének és feltámadásának misztériuma járja át viselkedésünket. A szeretet, amelynek a szimbóluma a kereszt, alakítsa át hozzáállásunkat Krisztusban, aki benne él Egyházában, és alakítsa át azt is, ahogyan bánunk a környezettel, a közös házunkkal.
Ha megkeresztelkedtünk Krisztusban, fel is támadunk Vele. Ugyanakkor ott van a bűn misztériuma is, tudjuk, hogy mindannyian bűnösök vagyunk. De emiatt nem szabad elveszítenünk a bátorságunkat, mert a Szentlélek segít, mindig emlékeztet minket arra, mit jelent Krisztus az életünk számára. Segít, hogy hasonlóvá váljunk az Úrhoz, nehéz körülmények között is. A feltámadás misztériuma mindig velünk van a keresztségnek köszönhetően, amelyet néhányan a húsvéti virrasztáson kapnak meg. Jézus halála és feltámadása benne van minden megkeresztelt emberben.
Így könnyebb felismerni és hordozni a kereszteket, legyőzni mindazt, ami a bűnhöz vezet, átalakítani a rosszat a jóval, a feltámadás erejével. Nem hirtelen történik mindez, hanem fokozatosan. A nagyhét liturgiája, hogy segítsen nekünk megérteni Isten tervét, a Kivonulás könyvéből ad elénk szakaszokat, ahogyan a nép elindul Egyiptomból az ígéret földje felé. Nem volt ez könnyű történet: az Úr megszabadította őket a szolgaságból, aztán megadta, ami szükséges volt a túléléshez, de volt sok próbatétel is, és ezek által növekedett az Istenbe vetett bizalmuk. Ez is része az életünk misztériumának. Az Úr megadja nekünk, ami szükséges, hogy szembe tudjunk nézni a próbatételekkel, tanúskodjunk irgalmáról és szeretetéről. Így tudunk Krisztus keresztje előtt, alatt állni.
– A világnak nagy szüksége van a feltámadásra. Hogyan tudjuk mi, keresztények a feltámadás reményét közvetíteni a mai világban?
– Az emberek olykor úgy képzelik el Istent, mint egy automatát, amelyikbe ha pénzt dobnak, kidobja az árut. Ez az istenkép teljesen elszakadt Krisztus keresztjétől, ami pedig a teremtés és a megváltás misztériumának szerves része. Ráadásul jó kifogást jelent azoknak, akik nem akarnak hinni: „Imádkoztam, de nem válaszolt.” Hívő emberként lehetőségünk van rá, hogy ilyenkor tanúságot tegyünk az életünkkel. Ha nem kapunk olyan választ, amit szeretnénk, mélyebben beléphetünk, mélyebben kell belépnünk Isten akaratába. Ha például egy családban fogyatékkal élő gyermek él, imádkozhatunk a csodáért, de lehet, hogy Isten más módon válaszol. Vannak családok, melyek azon keresztül fedezték fel az élet mélyebb értelmét, hogy nem volt meg mindaz, amit az ember látni szeretne egy gyerekben. De jelen volt mindaz, amit Isten konkrétan ad. Gyakran ott van például a hívás egy olyan szeretetre, ami jobban hasonlít Isten szeretetére, ami áldozattá tesz és megszentel. Hosszú távon bizonyos értelemben ez egy nagyobb és erősebb kegyelem, mint a „normális” hétköznapi élet. Nem mindig könnyű felismerni ezeket a pillanatokat, lehet közben harcolni az Úrral, de a végén úgyis az Úr nyer. Ha egy probléma nagylelkűbbé tesz, megtanít az önfeláldozásra, akkor abból gazdagodunk, még ha az adott pillanatban ezt nem is ismerjük fel. Idővel aztán talán felismerjük, hogy az Úr nem hagyott el minket, hanem gazdagabbá tett.
Ezek azok a tanúságtételek, amelyeket azoknak adhatunk, akik távol vannak az Egyháztól: a meggyőződésünk arról, melyek a fontos dolgok az életben. A feltámadás misztériuma felé haladva feltehetjük magunkban a kérdést: hányszor tapasztaltuk meg az életünkben a feltámadásban való új élet szikráját? Köszönetet kell mondanunk az Úrnak ezekért a pillanatokért, mert azt jelentik, hogy nem hagyott el minket. A Szentatya is azt kéri tőlünk: „a keresztség erejében váljunk misszionárius tanítványokká”. Ki tudja, milyen találkozásokat készít nekünk az Úr, melyek során kisebb-nagyobb tanúságot tehetünk arról, hogy a feltámadt Jézus működik az emberek között a Lelke által. Kérjük, hogy nyissa meg a szemünket, a szívünket a kis csodákra.
Olyan világban élünk, ami az azonnali eredményeket várja. Ezért elveszíthetjük az evangéliumi magvető türelmét. Az emberi kapcsolatok világában, különösen a családban a gyors megoldások veszélyesek lehetnek. Ha a gyerek rosszul viselkedik, megpróbálhatjuk erővel fegyelmezni, de a türelmes szeretet több gyümölcsöt terem. Ha igent mondunk a keresztségi ígéreteink megújítására vonatkozó kérdésekre, jó, ha a szavainkat konkrét tettek követik. Készüljünk fel a nagyszombatra, gondolkodjunk el azon, milyen lehetőségeink vannak nemet mondani a sátánnak és igent mondani a feltámadt Jézus Krisztusban való új életnek. Konkrét döntéseinkkel megújulunk Krisztusban és részt veszünk az Egyház, Isten népe és saját életszentségünk megújításában.
Fotó: Lambert Attila
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
