Így vallatta és törte az AVH Mindszenty bíborost
Fel volt készülve a mártíromságra, de az állambiztonság a makacs oroszlánként ismert hercegprímást is megtörte. Hős ellenállás, naiv szökési tervek, kétségbeesett alkudozás az életért, kommunista propagandára használt koncepciós per: 1949 február 3-án kezdődött a Mindszenty-per, az egyházüldözés 70 év után is drámai eljárása.
Közvetlenül szív alatt vertek, és a szívemet nem tudom... én a sírban vagyok itten... az édesanyámat leszajházzák... Én az önérzetemben nem bírom ezt a dolgot. Testileg is már kész vagyok – mondta a kihallgatások szünetében, a teljes összeomlás szélén lévő Mindszenty József az ügyvédjének. Magyarország hercegprímása, az 1948 karácsonyán letartóztatott esztergomi érsek természetesen a védőjétől, aki majd a tárgyaláson leginkább azzal lesz elfoglalva, hogy bocsánatért esedezzen, amiért a „klerikálfasiszta” prímást védi, ugyanúgy nem remélhetett semmit, mint másoktól sem a hivatalos Magyarországon.
A hetven évvel ezelőtti monstre koncepciós perben a kommunista hatalom döntő csapást akart mérni a katolikus egyházra. Bár formálisan rendes tárgyalás volt, a forgatókönyvet és a vádpontokat személyesen Rákosi írta, a színjáték a hazai és a nemzetközi nyilvánosságnak szólt. Utóbbit nem lehetett ilyen könnyen megtéveszteni, az életfogytiglani ítélet után a pápa mindenkit kiátkozott, aki részt vett Mindszenty meghurcolásában. A kőkemény harcosként, a kommunizmus esküdt ellenségeként megismert érsek azonban az ÁVH pribékjei keze között ideiglenesen megtört, Rákosiéknak pedig a nemzetközi botrány ellenére is nagyon jól jött, hogy a hívek már nem egy oroszlánszívű harcost látnak.
A vele egyidős, egy hónapban született Rákosinak az 1945 őszi választásokon kattanhatott be Mindszenty; Vörös Géza történész-levéltáros szerint őt, illetve a híveknek politikai útmutatást adó körlevelét okolta a kommunistáknak nagy kudarcot jelentő eredményért. Az erősen konzervatív, nem csekély feudális allűrökkel megáldott veszprémi püspököt néhány héttel korábban nevezte ki a pápa Magyarország érsekévé, az pedig soha nem volt kérdés, hogy Mindszenty nem ismer kompromisszumokat, beleáll az éles konfliktusokba is. Egy év sem telt el azóta, hogy a nyilasok is letartóztatták, amint pedig a kommunisták módszeresen felszámolták ‘45 után a polgári erőket, egyre inkább a „klerikális reakció” lett a fő ellenség.
Űzd el a pásztort
1948 januárjában Rákosi nyilvánosan is kiadta a kilövési parancsot. „A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése [...] Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé bújik” – vázolta fel a pártvezér a kommunista egyházpolitikai koncepciót. A támadás épp eléggé fenyegető volt: A szomszédos „népi demokráciákban” az egyházak bezzeg már mindenütt megtalálták az állammal való helyes viszonyt; „csak a mi főpapjaink süketek és vakok az újjáéledő nemzettel szemben”.
Ezekben a hónapokban a rezsim felszámolta az egyházakhoz közeli ifjúsági és civil szervezeteket, föld alá kényszerítette a cserkészeket, államosította az iskolákat, lemondatta a püspökségről a nagyformátumú, Mindszentynél egyébként sokkal modernebb református Ravasz Lászlót, hogy végül a Pócspetri rendőrgyilkosság ürügyén még erősebbé tegye az egyházüldözéseket.
A fő célpont 1948 őszére a katolikus egyház lett. Eleinte nem feltétlenül a börtön volt a terv, a hatalom ugyanis tartott tőle, hogy az érsek lecsukásával olajat öntenének a tűzre. „Mindenáron mártír akar lenni, de nem teszem meg neki ezt a szívességet” – mondogatta Rákosi. A konzervatív, személyében erősen megosztó Mindszenty még jól is jöhetett ahhoz, hogy az egész egyházat feudális csökevénynek állítsa be az antiklerikális propaganda. „Ha nekünk módunk van egy ilyen buta, elvakult embert ellenségként megkapni, akkor pontosan őrizkednünk kell attól, hogy elvegyük őt, mert ez nekünk óriási segítséget nyújt” – mondta zárt körben Sztálin magyar tanítványa.
A hercegprímás partvonalra állítására idővel mégis több forgatókönyv készült. Mint Balogh Margit történész nagy Mindszenty-monográfiájában fogalmaz, az ószövetségi tapasztalathoz akartak visszatérni: „Űzd el a pásztort, és a nyáj is szétszéled...”. Felmerült Mindszenty kényszergyógykezelése, de vatikáni kvázi száműzetése is. A mesterterv a katolikus egyház belső megosztása volt. A magyar katolikusokat a Szentszékkel is szembe akarták állítani, a kommunista forgatókönyvekben még az is felmerült, hogy létrehoznak egy Rómától független, önálló nemzeti egyházat. Erre azonban nem találtak komolyabb jelöltet, aki vállalta is volna a szakítást, így látszatmegegyezés helyett győzött a terv, hogy Mindszentyvel mindenképpen le kell számolni.
Karácsonyi ajándék Rákositól
1948 nyarán a sajtó már tele volt a Mindszenty elleni támadásokkal. „A hercegprímás körül kialakult kör a magyarországi ellenforradalmi erők gyülekezési góca“ – híresztelte rutinszerűen a Szabad Nép. Korlátolt, reakciós figurának beállítva igyekeztek nevetségessé tenni, miközben a minden lépését figyelő ÁVH is összehangolt akciót indított. Jelentett róla a portás, a postás és a fodrász és persze még sokan mások, akiket beépítettek a környezetébe vagy akiket erre kényszerítettek. Igaz, az állambiztonság nem mindig volt igazán felkészült: az egyik jelentésben például azzal mószerolták, hogy „szoros kapcsolatot tartott fenn Padányi Biró Márton volt veszprémi püspökkel, aki a magyarországi feudalizmusnak volt egyik legjellegzetesebb alakja” – az egyháztörténetben kevésbé járatos ávósok figyelmét elkerülte, hogy Padányi kicsit korábban, a 18. században tevékenykedett.
Novemberben az esztergomi érseki palotánál két fekete Tátra állt állandóan, mindenkit igazoltattak, amiből nem is csináltak titkot, a rendőröknek még egy melegítő bódét is beállítottak – írja tanulmányában Vörös Géza. Miközben az ÁVH őket figyelte meg, a személyzet Mindszentynek jelentett a rendőrök mozgásáról, a palota Duna felőli ablakait pedig papírral fedték be, hogy a belső mozgás ne látszódjon.
A december 26-i karácsonyi letartóztatás időpontjáról személyesen Rákosi döntött. Másnap Kádár János adott ki belügyminiszterként nyilatkozatot arról, hogy az érseket „a köztársaság megdöntésére irányuló bűncselekmény, hazaárulás, kémkedés és valutaüzérkedés” gyanúja miatt őrizetbe vették. Szintén Kádár dolga volt, hogy a hercegprímás elhurcolása után külön is ráijesszen a berendelt püspökökre, egyértelműsítve, hogy ő dossziéjuk sem üres. Erről a zsarolásról a korabeli MTI ezt adta ki: „A püspöki kar és a kormány képviselői megkezdték az Egyház és Állam viszonyának rendezésére a tárgyalást, amely a mindkét oldalról meglévő nehézségek ellenére a megértés szellemében folyt.”
A megértés szelleme az őrszobán olyanformán öltött alakot, hogy Mindszentyt (az érsek 57 éves volt ekkor) meztelenre vetkőztették, csíkos rabruhát adtak rá, valamint elkobozták a reverendáját és a zsolozsmáskönyvét. A magyar katolikus egyház feje 39 napot töltött vizsgálati fogságban, ami alatt kegyetlenül megdolgozták. Arról, hogy pontosan miként, több elmélet van forgalomban. Az biztos, hogy a veréseken túl és elsősorban pszichikailag, ami végül eredményre is vezetett.
Vallatószer vagy lelki terror
Ahogyan ellenállásom hanyatlik, úgy fészkeli be magát lelkembe az apátia, a bénultság, a közöny. Minden mindegy. Az igaz és a hamis szinte azonossá válik. Átalakul körülöttem a világ: másképp látom a dolgokat, mint amikor ide beléptem. Napokon és éjjeleken át szakadatlanul ismétlik előttem „bűneimet”. Fáradt, bénuló állapotomban kezdem elhinni, hogy talán mégis bűnös vagyok. Oly sokszor eljátsszák a témát a forgószínpad egyre növekvő sebességével, hogy a különböző változatokban leírt, előadott és kiszínezett összeesküvési drámában kezdem rájuk hagyni hol ezt, hol azt, végül pedig mindent. – írta le sok évvel később, az 1974-ben megjelent Emlékirataiban Mindszenty az ávós terror és lelki megtöretés pontos forgatókönyvét. „A kielégítő élelem és az alvás hiánya, az ezt követő súlyveszteség és elerőtlenedés előfeltétele bármilyen sikeres agymosásnak, a személyiség összeroppantásának. A vizsgálati fogság 39 napja alatt Mindszentyt is sikerült megtörni lélekben és erkölcsi erejében” – fogalmaz könyvében Balogh Margit, Mindszenty életének legavatottabb ismerője.
A történész nem tartja valószínűnek, hogy a hercegprímást drogokkal vették volna rá a vallomásra. Pedig a vallatószerről már a per alatt is írt a nemzetközi sajtó, és ugyanezt állította az az írásszakértő házaspár, akik a tárgyalás alatt szöktek át a zöldhatáron Nyugatra. Sulner László és felesége azt mondták az amerikai hírszerzésnek, hogy a bíborost Scopolaminnal kábították el. Olyan szer azonban a kutató szerint nem nagyon létezik, amivel el lehet érni, hogy valaki napokon át valljon önmagára, „és papagáj módjára adjon vissza betanított szövegeket”. Ráadásul Mindszenty a tárgyaláson nem is látszott zavartnak.
Balogh szerint a bíboros tárgyalási fotókon is feltűnő dülledt szeme inkább a fogságban kezeletlen bazedovkórjának köszönhető, így Mindszenty két ellentétes állítása közül a korábbinak hisz: amikor ugyanis 1956-ban kiszabadult, ő maga is azt mondta, hogy nem gyógyszerezték, hogy aztán későbbi emlékirataiban már ennek az ellenkezőjét állítsa.
Idővel maga is elhitte, és gyógyír lehetett sajgó lelkiismeretére, miközben – ez nem kétséges – a vizsgálati fogság napjait igyekezett tudatának legmélyére száműzni és elfelejteni. – mondja a történész. Kihallgatási jegyzőkönyvei végére, Mindszenty eleinte mindig odaírt két betűt a neve után: „c.f.”, ami a török időkben megkínzott keresztények példáját követve a „kényszerből tettem” latin rövidítése. Bár az ezt firtató kérdésekre kezdetben azt mondta, hogy ez csak a bíborosi méltóságának a rövidítése, egy idő után az ÁVH-nak is elárulta, hogy ezzel akarta érvényteleníteni a vallomását.
Kihallgatásai közben irreális szökési terveket forgatott a fejében, de rendkívül naiv módon ezeket az egyik, magát jó rendőrnek mutató nyomozóval beszélte meg, még leveleket is adott neki, hogy azokat juttassa el az amerikai nagykövetségre – ezek is bizonyítékok lettek ellene természetesen. Sokáig fenyegetőzött, hogy a bíróságon majd mindent elmond a verésekről, egy hónap alatt azonban sikerült annyira megtörni, hogy a tárgyaláson már asszisztált a vádakhoz.
Ügyvédjétől értette meg, hogy ki is végezhetik. Balogh Margit szerint ez lehetett a fordulat, ekkor győzött benne az életösztön, hogy a halálos ítéletet kell minden áron elkerülni. Rávették, hogy levelet írjon a kormánynak, melyben belátja egyházpolitikájának helytelenségét, és önkritikát gyakorolva visszalép hivatalától.
Ennek ellenére sem engedték szabadon. A per vezetéséhez és a megkívánt vallomáshoz maga Rákosi adott utasításokat. „A 29. oldalon említett zsidótörvényekhez fejtse ki részletesen, hogy a demokrácia megdöntése után vissza akarták állítani mindazokat a faji törvényeket...” – írta a pártvezér, és ő diktálta a legitimista vádat is, mely szerint a hercegprímás Habsburg Ottót megkoronázva akarta visszaállítani a királyságot.
A jegyzőkönyvből a magyar dolgozó nép minden rétege, nemcsak a munkások, az újgazdák, a középparasztok, a demokratikus kispolgárok lássák, hogy kicsoda Mindszenthy, hanem a külföld is. Ezért nemcsak reakciós, fasiszta voltát, hanem korlátoltságát, elvakultságát is le kell leplezni – adta ki Rákosi Mátyás, el is írva ellensége nevét.
Arra is ügyeltek, hogy a népbíróság ne zsidókból vagy protestánsokból, hanem katolikusokból álljon. Olti Vilmos, a vérbíró mellesleg néhány évvel korábban még nyilas volt, éppen ezzel tartotta kézben az állambiztonság. A nyilvános pert a rádió is közvetítette, de Rákosi dolgozószobájába közvetlenül is bekötötték a tárgyalás mikrofonját. „Így azt is hallotta, amikor ebédszünetben a bíróság tagjai arról beszéltek, hogy mindössze két forintjuk van az ebédre. Alapy, Décsi, Jankó és Olti meg is kapta a júdáspénzt”, a havi 1000-1000 forint fizetéskiegészítést – jegyzi meg Balogh Margit a hamis igazságszolgáltatókról.
Pápai átok és propagandasiker
Bár az ügyészség halálbüntetést kért, a nemzetközi botrány mérséklése és a mártíromság elkerülése érdekében a kommunista párt úgy döntött, elég lesz az életfogytiglani is. Az egyházellenes propaganda így is nagy győzelmet aratott. Még az amerikai nagykövetség is azt jelentette Washingtonba, hogy a perben „sikerült szétzúzni azt a képet, hogy a bíboros a magyar ellenzék szimbóluma és a vallási erő talpköve.”
Azt hiszem, ő maga el volt készülve a mártíromságra. Azt gondolom, hogy nagyon tisztán látó és intelligens ember. Nem tudom, hogy ami az intelligenciát illeti – és kellő alázattal mondom ezt –, vajon a katolikus egyház történetének nagy alakjai között lenne-e az intelligencia szempontjából. Az mindannyiunk számára természetesen rejtély, akik Budapesten voltunk, hogy mi történt, ami ezt az embert oroszlánból azzá az alázatos báránnyá változtatta, amilyennek a tárgyaláson mutatkozott – fogalmazott Selden Chapin amerikai nagykövet.
Az ítélet után 20 ezren tüntettek Párizsban Mindszenty mellett, Truman amerikai elnök Magyarországot rendőrállamnak titulálta, az ENSZ napirendre vette az ügyet, XII. Piusz pedig pápai kiközösítésben részesített mindenkit, aki részt vett a bíboros meghurcolásában. Az ügyészi fellebbezés miatt a még mindig halálbüntetéstől tartó Mindszenty megtörve kérte, hogy óvadék ellenében helyezzék szabadlábra, ő pedig ezalatt, – ígérte – Esztergomban tető alá hozná az állam és az egyház megegyezését, amire a magyar püspöki kar és a Vatikán nemet mondott.
Ebből nem lett semmi, és mire a másodfok helyben hagyta esetében az életfogytiglant, az itthoni közvélemény már Rajk beismerését hallgatta döbbenten az újabb koncepciós perben. Ekkor, Rajk kivégzése után az akasztófa mellől hívatja fel Farkas Mihály Mindszentyt a cellájából, hogy még röhöghessenek egy kicsit. Ahogy a hercegprímás az emlékirataiban emlékezett:
„Belépek és megállok előttük talpig darócban, lefogyva és azt hiszem, halotthaloványan. A társaság központjában az előttem ismeretlen államtitkárt látom, majd Péter Gábort és kíséretét. És az újságírókat. Az egész sereg rám néz és egyetlen nevetésben csattan fel. Az „államtitkár” végül int s még mindig el-elnevetve magát, azt kérdi: – Maga Mindszenty? Hallgatok. – Egészen jól áll magának ez a ruha! – jegyzi meg, s újra felnevet és a többiek vele hahotáznak. – Van valami kívánsága? – kérdi később. Némán hallgatok. – Jól van ez így – mondja –, most a nép az úr! A pápa is nemsokára a maga sorsára jut!”
(Kolozsi Ádám, index.hu)
