Amikor a Föld lakosságának negyed hallotta a Biblia első sorait
Csodálatos történet: Az első Holdküldetés, az Apollo-8 célja már a Hold volt, Frank Borman parancsnok, Jim Lovell parancsnokimodul-pilóta és Bill Anders holdkomppilóta elsődleges feladata az összes űrhajózó rendszer tesztelése volt. Az Apollo-8 űrhajója a karácsonyi bevásárlási láz utolsó napjaiban, 1969. december 21-én indult útnak, és pontosan december 24-én állt Hold körüli pályára, hogy a terv szerint tízszer megkerülje azt.
Borman, Lovell és Anders egyik fő feladata ekkor a Hold felszínének megfigyelése, fényképezése volt, különös tekintettel az Apollo-11 leendő leszállóhelyére, a Nyugalom Tengerére. A nyolcadik kör után, a hazatérő manőver előtt nem sokkal, az űrhajósok egy újabb élő tévéadásra készültek, mivel a NASA többször is közvetített tévénézők millióinak az úttörő utazás egyes állomásairól. A küldetés amúgy is sok tekintetben rendkívüli volt, egy sor elsőséget besöpörve a szovjetekkel való űrversenyben, de amikor Anders holdkomppilóta bejelentkezett a kor legnézettebb tévéadásába, olyan történt, ami még korábban soha.
Anders kinézett az ablakon és már-már költői szavakkal tolmácsolta a tévénézőknek, mit lát a három asztronauta, miközben a Hold még sötétbe burkolódzó felszíne felett suhannak:
A síkság közepén repedések vagy törésvonalak sorozata: körülbelül három lépésnyire délre futnak le. Az északi párhuzamos törésvonal mintázata középre tart. Remélem, hogy ti, mindannyian ott a Földön, már látjátok, hogy miért mondjuk, hogy meglehetősen baljóslatú a látóhatár, hogy ez egy nagyon sötét és barátságtalan hely. Most továbbrepülünk és megközelítjük a Nyugalom Tengerét, ami egyike a leendő holdraszállás számára kiválasztott sima landolóhelyeknek, sima, hogy megkönnyítse az első landolási kísérletet, hogy ne kelljen hegyeket kerülgetni. Most a holdi napkelte hosszú árnyékait láthatjuk. És most, hogy közelítünk a holdi napkeltéhez, az Apollo-8 legénysége szeretne egy üzenetet küldeni a Föld összes lakójának.
Ekkor először a történelemben a Biblia első sorai hangzottak fel egy űrben keringő űrhajóban. Anders a Teremtés könyvének első négy verssorát kezdte szavalni:
Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet.
A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Isten szólt: "Legyen világosság", és világos lett.
Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől.
Majd Lovell vette át tőle a szót, a Genezis következő négy szakaszával:
A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap.
Isten újra szólt: "A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között." Úgy is lett.
Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket.
Isten a boltozatot égnek nevezte. Erre este lett és reggel: a második nap.
Végül Frank Borman következett, akinek amúgy egy barátja javasolta, hogy idézzenek a Teremtés könyvéből:
Isten ismét szólt: "Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz." Úgy is történt.
Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó.
A karácsony esti tévéközvetítést is a parancsnok szavai zárták:
És ezzel búcsúzik az Apollo-8 legénysége, jó éjszakát, jó szerencsét és boldog karácsonyt kívánva – az Isten áldjon meg mindannyiótokat ott a gyönyörű Földön.
Talán soha a tévézés történetében addig nem volt még ilyen nagy hatású közvetítés. Az, hogy a Holdat és onnan a távoli Föld látványát a három űrhajós a világnak megmutatta, miközben az Ószövetség kezdő sorait szavalták, semmihez nem fogható generációs élmény volt százmilliók számára. Így napra pontosan ötven évvel később is elszorul az ember torka ettől a libabőrös 3 perctől:
A közvetítést csaknem egymilliárdan nézték, hallgatták azon az ötven évvel ezelőtti karácsony estén. Az emberiség negyede. Annyi biztos, hogy kevés tökéletesebb idézetet választhattak volna az űrhajósok a szentestei közvetítéshez: a három ember, aki elsőként hagyta el a világon szülőbolygójának ölelését, 384 ezer kilométerre az emberiség bölcsőjétől kering egy másik égitest körül, elsőként csodálva teljességében a Föld törékeny üveggolyóját, rajta az összes élő és valaha élt emberi lénnyel. Lehettek Lovellék ateisták vagy hívők a maguk módján, a teremtés mítoszának felelevenítése, miközben a Föld felbukkan a kietlen Holdhorizont mögül, makulátlan ajándékuk volt az emberiség számára.
(Nagy Attila Károly, index.hu)
