„Meglepődnél, milyen remek emberek kerülnek az utcára"
Láttál már bicikliken száguldozó adományszállítókat Budapest utcáin? Ők a Budapest Bike Maffia önkéntesei, egy civil szervezet tagjai, akik nap mint nap a rászorulók segítésén fáradoznak. Egy kicsit jobbá teszik a világot. A egyesület alapítóját, Havasi Zoltánt kértük meg - Sutus Dolli, funzine.hu - , meséljen nekünk kreatív kezdeményezéseikről.
- Mesélj a kezdetekről!
- 2011-ben kezdődött minden. Egy barátommal elhatároztuk, hogy csinálunk valami hasznosat szenteste. Két héttel az akció előtt létrehoztam a Facebook-oldalunkat, ahol arra kértük az embereket, hozzanak adományt, amit mi biciklikkel széthordunk a városban. Vittünk ételt, takarót, de fenyőágakat is, baromira örültek neki az utcán élő emberek. Szenteste után még két napig hordtuk ki az adományokat, annyi összegyűlt.
- Mik a főbb célkitűzéseitek?
- Fontosnak tartjuk a diákok szociális érzékenységének fejlesztését. Erre hoztuk létre a +1 Szendvics programot, amiben arra kérjük a diákokat, hozzanak a hét bármely napján plusz egy szendvicset az iskolába. Mi pedig érzékenyítő előadásokat tartunk ezekben az iskolákban, főként az előítéletekről, a hajléktalanság tükrén keresztül. Több mint 40 iskola diákjai csatlakoztak, akik az elmúlt két évben körülbelül 200 ezer adag ételt dobtak össze.
A társadalom nagy része nem tudja igazán, mit jelent a hajléktalanság, ahogy a hajléktalan ember sincs tisztában a számára elérhető lehetőségekkel: mind információhiányosak. Ezen igyekszünk változtatni. Kijárunk hajléktalan emberekhez, de nem csak ételt vagy takarót viszünk nekik, hanem ún. kisokosokat is, amikben megtalálják például, hogy hol találnak hajléktalanszállókat, vagy hol van ételosztás. Információt adunk tehát. Fő célunk még, hogy menővé tegyük a segítségnyújtást.
- Mit gondolsz a hajléktalan emberek reintegrációjáról?
- Azok az emberek, akik az utcán vagy hajléktalanszállón élnek, mentálisan instabilak. Kevés a szakember, aki tudna nekik segíteni a reintegrációban. Olyan dolgokat várunk el tőlük, amikre egyszerűen önerejükből nem képesek. Az ellátás sem megfelelő, és a felkészítés sem történik meg. Úgy gondolom, ha az intézmények helyzetén tudunk javítani, olyan szolgáltatásokat biztosítani, amiktől jobban érzik magukat az ott élők, akkor kutya kötelességünk megtenni a tőlünk telhetőt.
Jövő tavasszal szeretnénk egy olyan létesítményt építeni egy hajléktalanszálló mellé, ahol van zöldségtermesztésre alkalmas melegház, és sportolási lehetőség. Az átlagember úgy van vele, hogy aki az utcán él, az oda is való, pedig meglepődnének, milyen remek emberek jutnak ilyen sorsra.
- Mi a legemlékezetesebb pillanat, ami az évek alatt veled történt?
Még az első években találkoztam egy közel kétméteres férfival, ha jól emlékszem a Blahán. Már napok óta az utcán élt, de mikor mi, fiatal bringások lementünk hozzájuk ételt osztani, elsírta magát. Percekig zokogott. Azt hiszem, azért hatódott meg, mert reményt adtunk neki. Remélem, sikerült azóta lábra állnia.
- Vissza tudsz emlékezni a legnehezebb időszakra?
- Tavaly télen, mikor mínusz 20 fokok voltak, rengetegen jöttek el adományozni, több mint kétezren. Autókkal, buszokkal szállítottuk a takarókat, tartós élelmiszereket az utcákra, melegedőkbe, hajléktalanszállókba. Két héten keresztül tartott ez az akció, az önkéntesek szívüket-lelküket kitették, én pedig 3-4 órákat aludtam naponta. Hihetetlenül leterhelő volt.
- Mi volt a legpozitívabb visszajelzés, amit kaptál?
- Van egy hajléktalan ember, aki második éve az albérletemben él. Mentálisan teljesen padlón volt, mikor megismertem, most pedig ott tart, hogy a tartozásait visszafizette, és kezd lábra állni. Jelenleg középvezető munkájában, jó fizetéssel. Hamarosan félre is tud majd tenni.
- Melyik az eddigi kedvenc projekted?
- Közel 20 projektünk, akciónk volt már. Mindegyiket szeretem, de a kedvenceim mindig a legújabbak. Most épp a Magunkon kívül projektet készítem elő, amire vendéglátósok és kiskereskedők jelentkezését várjuk. Szeptemberben nyitunk egy kávézót, ahol úgy lesznek megszabva az „akciós” termékek árai, hogy a vevő fizet egy bizonyos összeget, aminek nagy százaléka adományalapba megy. A résztvevő vendéglátósok dönthetik el, milyen ügyet támogatnak az összegyűlt adománnyal. Célunk, hogy mobilizáljuk a vendéglátósokat, és bevonjunk őket az adományozásba.
- Mik a tervek még erre az évre?
- Harmadik éve rendezzük meg a My Budapest Photo Projectet, aminek keretében kiosztottunk száz kamerát az utcán élő embereknek. Ők közel kétezer képet készítettek, amikből kiválogattuk a legjobb ötvenet. Ezek megtekinthetők lesznek szeptemberben a Madách téri szabadtéri kiállításon, ahol szavazni lehet a legjobbakra. A kiválasztottak közül 13 fényképet naptárba fűzünk, a naptárakat értékesítjük, a befolyt összeget pedig visszajuttatjuk a képek készítőinek. Nemsokára megnyitjuk a kávézónkat az Astoriánál, a Másik szobát, ami a Magunkon kívül program pódiuma lesz majd. Októberben újraindul a +1 Szendvics program is, és persze készülünk a télre.
- Miért pont ’Másik szoba’?
- Mindig is úgy gondoltam, hogy ahhoz, hogy tudjunk segíteni, kritikusnak kell lennünk, és más szemszögből kell értelmeznünk a világot, másképpen kell gondolkoznunk. Erre a gondolatra utal a Másik szoba elnevezés. Olyan kultuszhelyet szeretnék létrehozni, ahol összegyűlhetnek azok a gondolkodó emberek, akik egy kicsit másképpen látják a világot.
- Ha egy dolgot változtathatnál meg Budapestben, mi lenne az?
- Az emberek mentalitását, és a rászorulókhoz való hozzáállásukat. Megszüntetném a gőgöt, a harácsolást, a kivagyiságot és a gyűlölködést.
(Sutus Dolli, funzine.hu)
