Ferenc pápa: Sok keresztény Jézushoz való tényleges kapcsolódás nélkül él!
Július 8-án a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedve arra kérte a híveket, hogy tartsanak önvizsgálatot, és nézzék meg, észreveszik-e Isten jelenlétét, Jézus személyét a mindennapi életben, a konkrét valóságban. Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai evangéliumi szakasz (vö. Mk 6,1–6) azt a Jézust állítja elénk, aki hazatér Názáretbe és szombaton tanítani kezd a zsinagógában. Amióta elment és prédikálni kezdett a közeli településeken és falvakban, egyszer sem tette be a lábát hazájába. Most visszatért. Ezért az egész falu összeverődött, hogy hallgassa a nép fiát, aki már egész Galileában és azon túl is bölcs tanító és hatalmas gyógyító hírében állt. Csakhogy ami nagy sikernek nézett ki, csúfos kudarcba fulladt, s így Jézus nem tudott ott csodát tenni, csak néhány gyógyítást vitt végbe (vö. Mk 6,5). Márk evangélista részletesen bemutatja ennek a napnak a dinamikáját: a názáreti emberek először hallgatják őt, elképednek, aztán csodálkozva kérdezgetik egymástól: „honnét veszi ezeket?”, ezt a bölcsességet, és végül megbotránkoznak, mert benne az ácsot, Mária fiát ismerték fel, akit láttak felnövekedni (Mk 6,2–3). Ezért Jézus a szállóigévé lett mondattal fejezi be beszédét: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában” (Mk 6,4).
Tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan történhet, hogy Jézus falubelijei a csodálkozásból hitetlenségbe esnek? Összehasonlítják Jézus egyszerű származását mostani képességeivel: egy tanulatlan ács, aki mégis jobban prédikál az írástudóknál és csodákat művel. És ahelyett, hogy megnyílnának a valóságra, megbotránkoznak. A názáreti lakosok szerint Isten túl nagy ahhoz, hogy kicsinyé válva egy ennyire egyszerű emberen keresztül beszélhessen! Ez a megtestesülés botránya: egy testet felvevő Isten megdöbbentő eseménye, egy olyan Istené, aki emberi értelemmel gondolkodik, emberi kézzel dolgozik és cselekszik, emberi szívvel szeret, olyan Istené, aki fáradozik, eszik és alszik, mint bárki közülünk. Isten Fia felborít minden emberi elképzelést: nem a tanítványok mossák meg az Úr lábát, hanem az Úr az, aki megmossa tanítványai lábát (vö. Jn 13,1–20). Ez ad okot a botránkozásra és a hitetlenkedésre, nemcsak abban a korban, hanem minden korban, ma is.
Az elképzelések Jézus általi felborítása egyéni és közösségi önvizsgálatra kötelezi az ő tegnapi és mai tanítványait. Napjainkban is megeshet ugyanis, hogy előítéleteket táplálunk, melyek megakadályozzák a valóság megragadását. Az Úr arra hív minket, hogy sajátítsuk el az alázatos odahallgatás és a tanulékony várakozás magatartását, mert Isten kegyelme gyakran ér el minket meglepő módon, ahogyan nem is várnánk. Gondoljunk csak például Kalkuttai Teréz anyára. Egy aprócska nővérke – senki nem tett volna rá egy árva garast sem –, aki járta az utcákat és összeszedte a haldoklókat, hogy méltó haláluk legyen. Ez a kicsiny nővérke imájával és tetteivel csodákat művelt! Egy nőnek a kicsinysége forradalmi változást hozott az Egyház karitásztevékenységében! Ez csak egy példa napjainkból arra, hogy Isten nem alkalmazkodik előítéleteinkhez. Törekednünk kell megnyitni szívünket és elménket, hogy be tudjuk fogadni a velünk szembejövő isteni valóságot. Kell, hogy legyen hitünk: a hit hiánya akadály Isten kegyelme előtt. Sok megkeresztelt úgy él, mintha Krisztus nem is létezne: ismételgetik a hit mozdulatait és jeleit, de ezekhez nem társul a Jézus személyéhez és az ő evangéliumához való tényleges kapcsolódás! Minden kereszténynek – mindnyájunknak – feladata, hogy egyre ápolja ezt az alapvető odatartozást, és igyekezzen tanúságot tenni róla következetes életvitelével, melynek vezérfonala mindig a tevékeny szeretet.
Kérjük az Urat, hogy Szűz Mária közbenjárására oldja fel szívünk keménységét és elménk szűkösségét, hogy nyitottak legyünk kegyelmére, igazságára, jóságot és irgalmat gyakorló küldetésére, mely kivétel nélkül minden ember felé irányul.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
