Ferenc pápa: A helyes politika az, amely az összes érdekelt személy szolgálatában áll!
Július 6-án, lampedusai látogatásának ötödik évfordulóján a Szentatya a menekültekért mutatott be szentmisét a Szent Péter-bazilikában. A Szentlélek világosságáért imádkozott, hogy a mai migrációs kihívásokra megfelelő választ tudjunk adni. Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.
„Halljátok, akik eltiporjátok a szegényt és kiirtjátok […] a nincsteleneket! Jön majd olyan idő, amikor éhínséget bocsátok az országra; éhínséget az Úr szavának hallgatására” (Ám 8,4.11).
Ámosz próféta figyelmeztetése még ma is égetően időszerű. Mennyi szegényt tipornak el manapság?! Mennyi kicsinyt irtanak ki?! Mindannyian annak a kiselejtezési kultúrának az áldozatai, amely ellen már több alkalommal felemeltem szavamat. Az áldozatok közé kell sorolnom a bevándorlókat és a menekülteket is, akik továbbra is kopogtatnak a nagyobb jólétet élvező nemzetek kapuján.
Öt évvel ezelőtt, amikor látogatást tettem Lampedusa szigetén, és megemlékeztünk a tengerbe veszett áldozatokról, felidéztem az öröktől érvényes felszólítást az emberi felelősségvállaláshoz: „»Hol van a testvéred? Vérének kiáltása felhangzik hozzám«, mondja Isten. Ez a kérdés nem másokhoz szól, hanem hozzám, hozzád, valamennyiünkhöz” (Insegnamenti 1 [2013], 2. kötet, 23). Sajnos a válaszok, melyeket erre a felhívásra adtunk, még ha nagyvonalúak voltak is, nem voltak elegendők, így ma halottak ezreit siratjuk.
Az evangélium előtti alleluja akklamációja Jézus bátorítását tartalmazza: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtak és elnyomottak vagytok, én enyhülést adok nektek” (Mt 11,28).
Az Úr enyhülést és felszabadítást ígér a világ összes elnyomottjának, de ránk van szüksége ígéretének megtartásához. Szüksége van szemünkre, hogy megláthassa a fivérek és nővérek szükségleteit. Szüksége van kezünkre, hogy segítséget tudjon nyújtani. Szüksége van hangunkra, hogy tiltakozhasson a sokak – olykor bűnrészes – lapítása mellett elkövetett igazságtalanságok ellen. Sokféle lapításról beszélhetnék: a józan ész lapításáról, a „mindig is így csináltuk” lapításáról, a mindig a „ti”-vel szembeállított „mi” lapításáról. Az Úrnak legfőképp szívünkre van szüksége, hogy kinyilváníthassa Istennek az utolsók, a megvetettek, az elhagyottak, a kirekesztettek iránt érzett irgalmas szeretetét.
A mai evangéliumban Máté elbeszéli életének legfontosabb napját, amikor tudniillik az Úr meghívta őt. Az evangélista világosan emlékezetet arra, hogy Jézus megfeddi az álnok hőzöngésre hajlamos farizeusokat: „Tanuljátok meg, mit jelent ez: »Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot!«” (Mt 9,13). Vád ez azok meddő képmutatásával szemben, akik nem akarják „bepiszkolni a kezüket”, mint a pap és a levita az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben. Egy ma is igencsak meglévő kísértésről van szó, amely oda vezet, hogy bezárkózunk azokkal szemben, akiknek hozzánk hasonlóan joguk van a biztonságra és az emberhez méltó életkörülményekre, és hidak helyett valós vagy képzelt falakat építünk.
A migráció mai kihívásaira az egyetlen észszerű válasz a szolidaritás és az irgalmasság válasza, amely nem számítgat túl sokat, de megköveteli a felelősségben való méltányos osztozást, az alternatív megoldások tisztességes és őszinte értékelését, a probléma körültekintő kezelését.
A helyes politika az, amely a személy szolgálatában áll, az összes érdekelt személy szolgálatában; amely olyan megoldásokra törekszik, melyek képesek szavatolni a biztonságot, a jogok tiszteletben tartását és mindenki méltóságát; amely úgy tudja saját országának javát keresni, hogy közben figyelembe veszi más országok javát is egy mind szorosabb szálakkal egybekapcsolódó világban. Ez az a világ, amelyet a fiatalok látnak.
A zsoltáros rámutatott a helyes magatartásra, amelyet lelkiismeretben követnünk Isten színe előtt: „A hűség útját választottam, ítéleteidet tartom szemem előtt” (Zsolt 119,30). A hűségre és az helyes ítéltre szeretnénk törekedni a föld népeinek vezetőivel és minden jó szándékú emberrel együtt. Következésképpen figyelemmel kísérjük a nemzetközi közösség arra irányuló munkáját, hogy választ adjon a mostani migrációk jelentette kihívásokra, bölcsen összhangba hozva szolidaritást és szubszidiaritást, pontosan felmérve a felhasználható eszközöket és a felelősségi köröket.
Befejezésül spanyolul szeretnék néhány szót szólni, kivált a Spanyolországból érkezett hívőkhöz: Lampedusai látogatásom ötödik évfordulójára veletek együtt akartam emlékezni, akik a Földközi-tengerből kimentetteket és a segítőket képviselitek. Először is szeretném kifejezni köszönetemet azért, hogy aprópénzre váltjátok az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédet, aki megállt, hogy megmentse a rablók által megvert szegény ember életét anélkül, hogy annak származásáról, utazásának okairól vagy iratairól kérdezősködött volna… egyszerűen úgy döntött, hogy gondjaiba veszi, és megmenti az életét. A kimentetteknek szeretném ismételten kifejezni szolidaritásomat és bátorításomat, hiszen jól ismerem a menekültek tragikus életsorsát. Kérem őket, hogy továbbra is legyenek a remény tanúi egy olyan világban, amely egyre jobban csak a jelenért aggódik, nincs sok elképzelése a jövőről és vonakodik az osztozástól, és hogy tiszteletben tartva az őket befogadó ország kultúráját és törvényeit működjenek együtt az integrálás útjának kialakításában.
[Ismét olaszul:] Kérem a Szentlelket, hogy világosítsa meg értelmünket és gyújts lángra szívünket, hogy le tudjuk győzni minden félelmünket és aggodalmunkat, s hogy az Atya irgalmas szeretetének tanulékony eszközévé váljunk, készen arra, hogy életünket adjuk fivéreinkért és nővéreinkért, ahogyan azt a mi Urunk Jézus Krisztus tette mindannyiunkért!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
