Egy olasz nőt lebeszélt az abortuszról Ferenc pápa
Olaszországban az abortusztörvény a napokban volt negyvenéves. Az olasz katolikus lapok két történetet mutattak be, melyek erőt, reményt adhatnak a válságban lévő nők számára, hogy igent tudjanak mondani az életre.
Az Aleteia az olasz katolikus hetilap, a Credere 24. számában 2013-ban megjelent történetet elevenítette fel.
Anna feladta a munkahelyét csak azért, hogy Rómába költözhessen. Ez akkor történt, amikor felfedezte, hogy terhes egy férfitől, akinek már van családja. A férfinek esze ágában sem volt gondoskodni a gyermekről, és nyomást gyakorolt Annára, hogy vetesse el.
Mielőtt azonban a beavatkozás megtörtént volna, Anna úgy döntött, hogy levelet ír egy különleges személynek. Egész történetét leírta, borítékba tette, és a következő címet írta rá: „A Szentatyának, Ferenc pápának, Vatikánváros, Róma”. Elküldte a levelet, anélkül, hogy túl sokat várt volna tőle. Aztán néhány nappal később megcsörrent a telefon.
A szám ismeretlen volt, Róma előhívószámmal. Anna felvette, és elállt a lélegzete: „Halló, Anna? Ferenc pápa vagyok. Olvastam a leveledet. A keresztényeknek sosem szabad elveszíteniük a reményüket. A gyermek mindig Isten ajándéka, a gondviselés jele.”
„A szavai örömet öntöttek a szívembe – mondja Anna. – Azt mondta, nagyon eltökélt a gyermekem sorsát illetően.” Még azt is megígérte: „Ha kell, én magam keresztelem meg.”
A pápa egy igazi pásztor egyszerűségével válaszolt Annának: „Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog egy jó lelkivezetőt találnod, és ha mégsem – tette hozzá –, tudd, hogy én mindig melletted fogok állni.”
Ezzel végződött a telefonhívás, amely megváltoztatta Anna – és gyermeke – életét örökre.
Éppen azokban a napokban történt, amikor Anna története bejárta a világot, hogy Sofia is igent mondott gyermeke életére. Felfedezte, hogy terhes. Kitörő öröme azonnal szomorúsággá változott. Sofia barátja, ahogy Anna szeretője is, nem akarta elfogadni a gyermeket. Nem volt pénzük, és a kis jövevény érkezését nem is tervezték meg előre. Sofiát ez nagyon megviselte, és sokat szenvedett a rá gyakorolt nyomástól, hiszen a barátja arra biztatta, hogy vetesse el a gyermeket. Végül megadta magát, és megkezdték a terhességmegszakításhoz szükséges előkészületeket az arezzói kórházban. Annával ellentétben ő nem írt Ferenc pápának. A gondviselés azonban nem maradt tétlen. Sofia is kapcsolatba került az életvédő egyesület (CAV) arezzói csapatával. Az egyik önkéntessel folytatott beszélgetése során remény ébredt a szívében, meg szerette volna szülni a gyermeket, de a dolgok nem mentek egyszerűen. Egy nyár végi hétfőre kitűzték a beavatkozás időpontját, amely Sofia terhességének véget vetett volna. Bement a kórházba, szívében a halál. A műtőágyon feküdt, az altatásra várt. Ám a barátja váratlanul berontott a terembe, és leállította a folyamatot. A gyermek megszületett, fiú lett, és minden probléma ellenére szépen fejlődnek, együtt.
„Mindkét történet arról tanúskodik, hogy milyen fontos egy lehetséges abortusz esetében biztató szavakkal jelen lenni” – magyarázza Elisa Del Cucina, az arezzói életmentő csapat egyik tagja. „Anna nagyon bátor volt, hogy levelet mert írni a pápának, de hozzá hasonlóan bátrak azok a nők is, akik felkeresik az életmentő központot. Ezekben a rendkívül nehéz helyzetekben az a feladatunk, hogy rámutassunk, nem csak az abortusz az egyetlen lehetséges út, amely mindig, minden körülmények között nyitva áll. Nagy segítség lehet, ha a nőknek az ő helyzetükhöz hasonló, másokkal megesett történeteket mesélünk.”
Forrás és fotó: Credere, Aleteia
Magyar Kurír
