A római egyháznak pasztorális megtérésre, nem terméketlen pesszimizmusra van szüksége!
Egy jó interjú! - Paolo Asolan, a Pápai Lateráni Egyetem professzora május 14-én számolt be Ferenc pápának néhány olyan, a római egyházmegyét érintő spirituális betegségről, amelyekről a Szentatya az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában tett említést.
Asolan atyát még a pápával történő találkozása előtt kérdezte az Olasz Püspöki Konferencia hírszolgálata (SIR).
Hogy melyik a római egyházmegyében leginkább elterjedt „lelki betegség”? A „terméketlen pesszimizmus”. Paolo Asolan szófordulata, a Redemptor Hominis pasztorális intézet professzora (Pápai Lateráni Egyetem), aki május 14. este a lateráni Szent János székesegyházban tartott egy előadást Ferenc pápa jelenlétében az egyházmegye állapotáról. A szakértő szerint egy nagyító lencsén keresztül kellene ránéznünk a helyzetre: meglátnunk a jót, ami van, hogy azt aztán felerődítsük olyan módon, hogy képesek legyünk egy magabiztos jövőbe tekintésre, hiszen ahogy Ferenc pápa fogalmaz „korszakváltás előtt állunk”. Ferenc pápa elképzelésének értelmében pasztorális téren azt kell elérnünk, hogy a keresztények életpéldája ragadós legyen, hiszen mindig is ez volt a kereszténység „anyaegyházának”, Péter katedrája székhelyének az alapvető jellemvonása.
– Mi fogja jellemezni idén a „pápa egyházmegyéjének” találkozását saját püspökével?
– Ferenc pápa megválasztása óta minden évben találkozik az egyházmegyéjével. Általános helynöke, Angelo De Donatis nagyböjtben arra kért minden plébániát, hogy tartson önvizsgálatot egész pontosan néhány „lelki betegségre” koncentrálva, amelyeket a Szentatya az Evangelii gaudiumban felsorol: a kirekesztő gazdaság, az önző lustaság, a kényelmes önzés, egymás közti harcok, a terméketlen pesszimizmus, a spirituális világiasság. Ennek az önreflexiónak az eredményét adjuk most át Ferenc pápának, aki majd arról fog beszélni, merre is menjünk tovább. Az alapvető irány továbbra is az Evangelii gaudium, a pápaság pragmatikus dokumentuma, amely elsősorban az egész Egyház missziós küldetését illetően sürget megújulást: a plébániáktól az egyházmegyékig, a Szentszékig.
Róma egyháza az Evangelii gaudium tükrében már rálépett az útra, ami a pasztoráció területén jelent strukturális változásokat, hogy valóban szembenézhessen azzal, amit Ferenc pápa „korszakváltásnak” nevez. Ő lesz az, aki a beszédében irányt mutat nekünk.
– Hogy jellemezné, mik a legfőbb vonásai az egyházmegyének a „lelki betegségeket” illetően végzett kutatás alapján?
– Azt mondanám, egy lényegi nyugtalanság, fáradtság jellemez minket, és lelkipásztori munkánkat. Ez nem azt jelenti, hogy az energiáink elfogytak, vagy a lelkesedésünk ellankadt, de megfigyelhető egy bizonyos rendezetlenség egy egyre inkább „élvonalbeli” és egyre komplexebb környezettel szemben. Ezért aztán az új utak megtalálásához is óriási körültekintésre van szükség. Az az egyházi szerkezet, amely eddig működött, idejétmúlttá vált, krízisbe került az idő múlásával, a lelkiélet meggyengülésével, a résztvevők széttöredezésével – úgy mint plébánia, mozgalmak, társulások – és maguknak a plébániai közösségeknek a hibáival.
A plébániák Rómában, nem képesek sem a papok, sem a laikusok formációjának és lelki életének előmozdítására, nemhogy a misszióra. A keresztény vallásgyakorlás még létezik, de annak egy új irányt kell vennie, amelyet a pápa az Evangelii gaudiumban úgy hív: a struktúrákon való könnyítés.
Jelen pillanatban a római egyházmegyében hatalmas energiákat, szellemi munkát és szakértelmet fektetünk a pasztorációba, de a kívánt hatást nem sikerül elérnünk. A szóban forgó pasztorális modell egy alapvetően keresztény korra lett kitalálva, ma azonban arra van szükség, hogy felálljunk a templomi padokból és paradigmát váltsunk: nem vagyunk képesek eldönteni, merre is induljunk. Más szavakkal mondva: a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, de nincs egyetértés abban, melyek a pasztoráció alapvető prioritásai. Az egyházmegye kell, hogy a projektek tervezését elsősorban magára vállalja, hogy létrehozzon egy pasztorális tervet, mely néhány sarkalatos pontot is kijelöl, amiket mindenkinek szem előtt kell tartania természetesen a megfelelő rugalmassággal és a pillanatnyi szükségleteknek megfelelően. Ezen elképzelés szerint tehát a felülvizsgálat mozzanata alapvető fontosságú.
– Melyik az a betegség, ami a legerősebben érinti a római egyházat?
– A terméketlen pesszimizmus. A nehézségek folyamatos ismételgetése, ami aztán már nem engedi felfedeznünk az egyházmegye valódi értékeit, pedig abból is van nem kevés: elég ha a kateketikai mozgalomra gondolunk, vagy a különböző csoportosulásokra. Nem vagyunk képesek pozitívan nézni a dolgokat. Az egyházmegyében szinte minden megvan, talán még több is, mint kellene: a nehézségünk éppen az, hogy mindannyian egy egyetlen, közös cél felé menjünk. A konstruktív hozzáállás azonban segítene, hogy értékelni tudjuk a pozitívumainkat, és végre elhagyjuk azokat, amelyek már idejemúltakká lettek: nem a nulláról kell indulnunk, hanem a már működő formákat felerősítenünk.
– Amikor Ferenc pápa az irgalmasság évének kezdetén megnyitotta az irgalmasság kapuját a karitász szállóján, arra buzdította a rómaiakat, hogy kérjék azt a kegyelmet, hogy „kitaszítottaknak” érezzék magukat. Ez az a pont, ahonnan indulnunk kell?
– 1962. szeptember 11-én, a zsinat megnyitása előtt tartott egyik beszédében XXIII. János pápa az egyházi közösségek teendőjeként két alapvető irányvonalat jelölt ki: vitalitás ad intra (befelé) és vitalitás ad extra (kifelé). Ötven év távlatából azt mondhatjuk, hogy a befelé irányuló vitalitás jócskán megerősödött, míg a kifelé irányuló vitalitás megnyilvánulásai továbbra is alkalomszerűek maradtak. Ma arra van szükség, hogy az Egyház belső életének vitalitására gondolva és alapozva elinduljunk kifelé: ez az a „pasztorális megtérés”, amit az olasz Egyház már az 1995-ös palermói találkozón is sürgetett.
A tény, hogy a „pápa egyháza”, ha tetszik egyedülálló módon, szabad utat engedett ennek az önreflexiónak, amely új lendületet vesz a Szentatya apostoli buzdításának szavaiból, példaértékű jellemzőkkel bír: Megfertőzhet más egyházakat is, hogy a missziós küldetés tükrében újragondolják azt a formát, amiben eddig működtek a plébániák, vagy ugyanígy a papképzés, a laikusok és a katekéták képzése is.
Fordította: Koszoru Péter
Forrás és fotó: AgenSIR
Magyar Kurír
