Amikor egy ajtót becsuknak, Isten kinyit egy ablakot…
Több évvel ezelőtt lehet tán nyolc is, mikor Sipos Gyulával az érdi cigány családokhoz jártunk. Alpha kurzust tartottunk, na meg evangelizáltunk, arra vágyakoztunk, hogy jó lenne egy kis ház ezen a cigánysoron. A családoknál ugyanis egyre szűkebb lett a hely, ahogy a felnőtt gyerekeknek is gyerekeik lettek. (Székely János püspök atya anyagilag támogatott volna bennünket egy kis ház vételében, de voltak, aki ezt megakadályozták.) Ma úgy látjuk Isten nem felejtette el ezt a vágyunkat...
Egy évvel ezelőtt – ahogy már többször írtam róla –, sikerült egy tanodát létre hozni, távolabb, mint ahogy a cigány családok laknak, de elérhető közelségben. Nagy lelkesedéssel indultunk - magán támogatással –, sok segítővel. A kialakítás sok szorgos kézzel alkalmas lett a gyerekek fogadására. A tanoda megbízott vezetője - aki korábban is tanárként működött –, azonban az iskola rendszerét kívánta kialakítani itt is, és ez az ide járó – nagy hátrányokkal küszködő - gyerekekhez nem igazodott hozzá. Végül néhányan úgy gondoltuk, a további konfliktusok elkerülése érdekében jobb, ha ebből kilépünk... (Természetesen a tanoda továbbra is fennáll és bízunk benne, hogy egyre jobban fog működni...)
Továbbra is támogattuk a családokat, gyerekeket, iskolai munkájukban és otthon. Hetente két alkalommal a segítők járnak a családokhoz, az otthonukban próbálnak – a nem könnyű körülmények között – segíteni. A cigány gyerekek és szüleik erősen kötődnek személyekhez, a szeretetre sokkal érzékenyebbek, mint a többségiek.
Az egyik család melletti házban a „soron” – ahol családlátogatásokat csináltuk -, kihaltak a szülők. Gondoltuk, talán ez a ház itt közöttük nagyon alkalmas lenne mind arra, amit az itt lakók igényelnének. Állandó jelenlét, segítség a tanulásban, programok az üres időben – csavargás helyett –, be lehet térni egy kis természetbeni segítségért, egyáltalán a napi ritmusukban benne lennénk.
A ház nagyon elhanyagolt állapotban van - közüzemi tartozásokkal terhelten –, de nem adjuk fel. Nagy örömmel és várakozással vannak a terv iránt a gyerekek és a családok is. (Minden segítséget szívesen fogadunk, kétkezi munkát, anyagi segítséget.)
Azt gondolom, hogy a beépülés a családok közé nagyon nagy hatékonyságú lehet, különösen ott, ahol ennyi szegény ember szorosan egymás mellett él. Erre már Franciaországban a hatvanas években volt példa az akkor még gettóban élő munkás családokkal, és nagyon eredményes volt az integráció és sokan kikerültek a nyomortelepről.
Amit mi tudunk adni az még nagyon vérszegény, de Istennel minden lehetséges. Hiszünk benne. De főleg hiszünk abban, hogy Istennek gondja van ezekre a családokra, mi pedig engedelmeskedünk a szeretet parancsának…
Tarnóczi Mária
